Unoka és napi egy óra a virágos nagykövetek titka
Vissza

Unoka és napi egy óra a virágos nagykövetek titka

Legalábbis ezt mesélte Fromm Rudolf, aki feleségével, Rodicával együtt varázslatos kertet éltet az eléggé zajos Majális úton, Kolozsvár szívében: színes virágok, örökzöldek, kis kerti kagylót körülölelő futónövények, évelők és egynyáriak szemet gyönyörködtetően egészítik ki a tűzfalak és kerítés övezte telket. Tavasszal nem kis költséggel jár a kert gondozása, és napi egy óra munkára szükség van, de még télen is, ha nagy a hó, le kell takarítani a növényekről. Fromm Rudolffal, aki jogos büszkeséggel invitálta a közönséget kertjébe, tegnap beszélgettünk a Vallásszabadság Házában, ahol díjazták Kolozsvár legszebb virágoshelyeit: erkélyt, ablakot, kertet, homlokzatot. A Kolozsvári Városszépítő Egylet május és augusztus között második alkalommal hirdette meg versenyét, amelyre az idén kétszer többen neveztek be, mint tavaly.

Négy kategóriában 64 pályázat érkezett az idei vetélkedőre, a pályázók által feltöltött fényképek alapján szakmai zsűri (Kalló Angéla, a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem oktatója, Szabó Lilla, a Kolozsvári Magyar Napok programigazgatója, Andi Daiszler, a Daisler Egyesület elnöke, Guttmann Szabolcs építész, a Romániai Építészek Rendje Erdélyi Fiókjának volt elnöke, Dan Clinci építész, az Urbannect Egyesület képviselője) választotta ki a díjazottakat és a két különdíjast, akik oklevelet, cserépnyi virágot, hozzá Könczei Emőke munkáját dicsérő kerámia kaspót kaptak, és sok-sok elismerést, biztatást, miszerint váljanak a mozgalom nagyköveteivé, és szórják a kezdeményezés hírét ismerőseik, barátaik körében is.

Liliana Popáé a legszebb erkély (Fotó: Virágos Kolozsvár/Facebook)

Az egylet és munkatársainak célja felvirágoztatni Kolozsvárt a szó legszorosabb értelmében – és ebben a jelek szerint sok követőre tudnak találni. A díjazottak mosolygósan fogadták az elismerést, örömmel beszélgettek virágaikról. Nemcsak nyugdíjasoknak járt a díj, Fromm Rodica munkája miatt nem is tudott jelen lenni, ugyanakkor Marasti téri otthonos erkélyéért a huszonéves Popa Liliana kapta az elismerést, aki valóságos szabadidős sarkot alakított ki lakása teraszán, a buja, mégis gondozott növényzet tökéletes háttere az örömteli és szomorúbb életpillanatoknak, ahogyan a méltató és a díjazott egyaránt vallotta. A rendezvényen Oláh Emese alpolgármester elmondta, nemrég költözött új lakásba, és az egyik legjobban várt időszak az volt, amikor végre kialakíthatta saját zöldövezetét.

A Fromm család Majális utcai udvarát is díjazták

Fehér Erzsébetnek a Donát negyedbe ment a legszebb ablak díja. A tízemeletes tömbház erkélyén kialakított virágoskertben főleg pelargóniákat és fuksziákat nevelget az egykori mentős, aki bevallja, míg dolgozott, amikor betegekhez hívták, gyakran elhozott egy-egy levelet a lépcsőházakban talált tetszetősebb növényekről. Tizenkét éve nyugdíjas, de még mindig van az egykori növényekből. Biológiatanár lánya segítségével a versenyre Erzsébet unokájának, a hétéves Boginak köszönhetően neveztek be, aki nemcsak lelkesen locsolgatja, de halomra fényképezi is a nagymama virágjait. A legszebb homlokzat díját Kun Ileana Ana kapta, aki a Jónapot negyed egy 25 méter hosszú, 1,40 méter széles teraszát borította virágba jó szépérzékkel. A kolozsvári Városszépítő Egylet különdíja Rebreanu Monicának jutott egy fehér falat díszítő virágos rács kialakításáért, a Csillagocska Farm különdíja pedig Antal Csillának.

Fehér Erzsébeté a legszebb ablak (Fotó: Virágos Kolozsvár/Facebook)

A rendezvény hangulatát fokozta a 7. és 8. osztályos zenelicisták, Herman Dániel (zongora) és Szenkovics Dávid (cselló) Csajkovszkij-játéka. A szervezők pedig egyöntetűen a jövő évi vetélkedő reményével búcsúztak: várják azt az esztendőt, amikor a zsűrinek 3-4 nap kell ahhoz, hogy minden pályázatot megnézzen. Szenkovics Dezső, az egylet elnöke a 19. századi jelszóval biztatott: „Hass, alkoss, szépíts.” – hogy a város ne betonrengeteg, hanem lelket-elmét gazdagító-szépítő hellyé váljon.

Antal Csilla csodálatos virágai (Fotó: Virágos Kolozsvár/Facebook)

Kun Ileana Anáé a legszebb homlokzat (Fotó: Virágos Kolozsvár/Facebook)

Rebreanu Monica virágos rácsa (Fotó: Virágos Kolozsvár/Facebook)


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

VIDEÓINTERJÚ – Horea Benea: ...
Aláírta Johannis Ecaterina Andronescu ...
Tíz meg tíz

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ