UNITER GÁLA – Kató Emőkét és a Tomcsa Sándor Színház produkcióját is díjazták

UNITER GÁLA – Kató Emőkét és a Tomcsa Sándor Színház produkcióját is díjazták
Kató Emőke színművész kapta a legjobb női főszereplőnek járó UNITER-díjat a kolozsvári Reactor független társulat Minden, amit elvett tőlem Alois című, román és magyar nyelvű előadásában nyújtott teljesítményéért (rendező: Andrei Măjeri)

A romániai színházi szövetség hétfő esti díjkiosztó gáláján, amelyet idén a bukaresti nemzeti színházban tartottak, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Beckett Rövidek című produkciója (r. Zakariás Zalán) nyerte el a Legjobb televíziós/ teleplay előadás díját.

Kató Emőke

A Tomcsa Sándor Színház produkciójának ítélt díjat Dálnoky Réka, a színház művészeti vezetője vette át 

A legjobb előadásnak járó díjat a Radu Afrim rendezte Szív és más húskészítmények című produkciónak ítélte oda a zsűri, amelyet a rendező Dan Coman kortárs író szövege alapján vitt színre a krajovai Marin Sorescu Színházban. A díjért versenyben volt még a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román társulatának Villa Dolorosa című előadása, amelyet Theodor Cristian Popescu állított színpadra, valamint a kolozsvári Alexandra Felseghi dramaturg szövege alapján készült Verde tăiat című román nyelvű előadás, amelyet Adina Lazăr rendezett a Pro Színház Egyesület nevű zilahi magántársulattal.     

A legjobb rendezésért járó, Lucian Pintilie neves rendezőről elnevezett díjat Carmen Lidia Vidu vehette át, aki a bukaresti nemzeti színház által bemutatott Romániai napló. 1989 című előadást jegyezte.

Carmen Lidia Vidu 

A legjobb férfi főszereplőnek járó díjat Răzvan Vicoveanu színművész kapta a nagyváradi Mária Királyné Színház A revizor című Gogol-drámában nyújtott alakításáért.

A legjobb díszletnek járó elismerést Adrian Damian vehette át, aki a Nagyváradon színre vitt A revizor díszleteit jegyezte. A legjobb díszletért járó díjért versenyben volt Andu Dumitrescu is a Pool (No water) című előadásért, amelyet a Kolozsvári Állami Magyar Színház mutatott be.

Színházi kritika kategóriában idén Miruna Runcan kapott UNITER-díjat, az elismerésre Oana Stoica és Irina Wolf is fel volt terjesztve.

A gálán életműdíjat kapott a 2019-ben elhunyt Alexandru Darie román rendező, a Bukaresti Bulandra Színház egykori igazgatója, Marcel Iures színművész, Ileana Ploscaru színművész, Geta Mewdinschi díszlettervező, és Ion Parhon színikritikus.

(Borítókép: Ion Caramitru , a színházi szövetség elnöke. a díjkiosztó gálán. Fotók forrása: UNITER/Facebook)