Újrainduló focibajnokságok

Újrainduló focibajnokságok
Az ukrán labdarúgó-bajnokságot szombattól folytatják az ország illetékes minisztériumának hozzájárulásával.

„A nagy futball visszatér Ukrajnában! Most beszéltem Makszim Sztepanov miniszterrel, aki megerősítette, hogy az egészségügyi minisztérium május 30-tól engedélyezi a Premjer-Liha és az Ukrán Kupa mérkőzéseit” – írta kedd esti Facebook-bejegyzésében Andrej Pavelko, a sportági szövetség elnöke.

A 2019/2020-as szezont március közepén állították le a koronavírus-járvány miatt. A bajnokság zárását július 19-re tervezik, a mérkőzéseket várhatóan zárt kapuk mögött játsszák. Jelen állás szerint 23 forduló után a Sahtar Donyeck az első 59 ponttal, 13-mal megelőzve a Dinamó Kijevet.

Szerbiában a 27., Svájcban a 24. fordulótól kezdik újra a bajnokságot, míg Görögországban a rájátszás első körével indítanak újra.

A szerb élvonal 27. fordulójának mérkőzéseit a jövő hétvégén még zárt kapuk mögött rendezik, pedig a kormány hétfőtől engedélyezi a nyilvános kültéri sporteseményeket is, azzal a feltétellel, hogy a nézőknek egyméteres távolságot kell tartaniuk egymástól.

Az élvonalban csak az alapszakaszból hátralévő négy fordulót bonyolítják le, a felső- és az alsóházi rájátszás elmarad, és a következő idényben a Szuperligát 18 csapatosra bővítik. Az élvonal eddigi 26 fordulójában a listavezető Belgrádi Crvena Zvezda 69 pontot gyűjtött, a Partizán Belgrádnak 58 pontja van. A Szerb Kupa negyeddöntőjét június 3-án, elődöntőjét 10-én, a fináléját pedig 24-én játsszák.

A svájci első és másodosztályban jövő szombaton léphetnek ismét pályára a csapatok, zárt kapuk mögött, mivel a Szövetségi Tanács szerdán úgy döntött, ismét megrendezhetőek azok a sportesemények, amelyek nem vonzanak 300 főnél több embert. A Svájci Labdarúgó Liga klubjai a pénteki rendkívüli közgyűlésen hozzák meg a végleges döntést. A 36 fordulóból a februári leállásig 23-at játszottak le, az FC St. Gallen és a Young Boys egyaránt 45 ponttal rendelkezik, az FC Bázelnek 40 pontja van.

Görögországban a kormány szerdán engedélyezte a futballbajnokság folytatását, az idény így jövő szombaton indul újra. A rájátszásban az alapszakasz legjobb hat csapata a bajnoki címért, a többi nyolc együttes pedig a kiesés elkerüléséért küzd majd. A ligát az Olimpiakosz 14 pontos előnnyel vezeti a PAOK előtt.
promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

CFR 1907: GYŐZELEM AZ ELSŐ FELKÉSZÍTŐN

Az osztrák edzőtáborban tartózkodó Kolozsvári CFR 1907 labdarúgó bajnokcsapata első felkészülési mérkőzését a helyi területi bajnokságban játszó FC Wels ellen vívta, és magabiztos 4–0 (2–0) arányú győzelmet aratott. A gólokon Mike Cestor (12. perc), Ciprian Deac (37. perc) és Claudiu Petrila 2 (52. és 86. perc) osztozott.

Sport
Sport
Sport