Tour de France – Bernal: nem áldozom fel magam Froome-ért vagy Thomasért

Tour de France – Bernal: nem áldozom fel magam Froome-ért vagy Thomasért
Tiszteli csapattársait, ám az ötödik sikerére hajtó Chris Froome-ért és a két évvel korábbi győztes Geraint Thomasért sem áldozza fel magát a francia országúti kerékpáros körversenyen a címvédő Egan Bernal (a képen).

Istállójuk, az Ineos – korábbi Sky – 2012 óta egy kivétellel valamennyi alkalommal elhozta az összetett éllovasának járó sárga trikót a Tour de France-ról, és a brit World Tour-csapat idén is kiemelt hangsúlyt fektet a koronavírus-járvány miatt elhalasztott viadalra, amelyet a szervezők augusztus 29. és szeptember 20. között kívánnak lebonyolítani.

Bernal tavaly 22 évesen és 196 naposan diadalmaskodott, ezzel ő minden idők harmadik legfiatalabb győztese, és első kolumbiaiként nyert. Bernal a spanyol Eurosporton nyilatkozott a kétszeres Tour-győztes Alberto Contadornak. Leszögezte: tökéletesen megérti a brit csapatban a két klasszis brit versenyző szerepét.

Chris Froome súlyos sérülés és egyéves kihagyás után tért vissza röviddel a világjárvány elterjedése előtt, április végén pedig egyértelműen jelezte: a legtöbbszörös Tour-győztesként kíván visszavonulni. Amennyiben a brit sztár szeptember 20-án Párizsban ismét magára ölthetné a sárga trikót, úgy csatlakozna a négy rekorder, az egyaránt öt-öt sikerrel rendelkező Jacques Anquetil, Eddy Merckx, Bernard Hinault és Miguel Indurain mellé.

Thomas a 2018-as sikere után tavaly második lett Bernal mögött, ezúttal pedig jelezte: „úgyis az úton dől el”, ki milyen formában van.

„Fiatal vagyok, és egyszer már megnyertem a Tour de France-t. Egészen biztos, hogy nem dobom el egy újabb győzelem lehetőségét. Hogy feláldozzam magam, miközben százszázalékos állapotban vagyok... Nem gondolom, hogy így tennék, ahogy egyikük sem, senki más sem cselekedne így” – idézte a cyclingnews szakportál Bernalt, aki megerősítette: a francia körversenyre fókuszál, így nem áll rajthoz az alig egy hónappal később, a tervek szerint október 20-tól november 8-ig tartó Vuelta a Espanán.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Sport
Simon Yates szökésből nyerte meg a Tour de France országúti kerékpáros körverseny csütörtöki, 12. szakaszát. A francia Julian Alaphilippe megőrizte az összetettben élen állónak járó sárga trikót.
Sport
Daryl Impey sikeres szökés végén nyerte a 106. Tour de France országúti kerékpáros körverseny kilencedik szakaszát vasárnap, amelyen az összetett élcsoportja nem változott.
Sport
A belga Dylan Teuns nyerte a 106. Tour de France országúti kerékpáros körverseny hatodik szakaszát csütörtökön, míg az olasz Giulio Ciccone átvette a vezetést összetettben.
Sport