Thinkonomy – Fiatalon, Válaszúton!

Thinkonomy – Fiatalon, Válaszúton!
Második alkalommal szervez három napos szakmai és közösségi találkozót Válaszúton, október 12-14 között a Thinkonomy közösség, amelynek célja összekapcsolni azon fiatalokat, akik minőségi tudásbázisra építkező gondolatok és vélemények megosztása által konstruktív szerepet kívánnak vállalni az erdélyi közösség társadalmi életének alakításában.

A rendezvény Fiatalon, Válaszúton címéhez kapcsolódva a huszon- illetve harmincéveseket leginkább foglalkoztató kérdésköröket járja körül. A panelbeszélgetések a román-magyar együttműködések lehetőségeire illetve a fiatalok társadalmi cselekvési formáira összpontosítanak. Ugyanakkor a panelbeszélgetések többek között érintik majd az adatvizualizáció, a gazdasági, a műemlékvédelem, az oktatás és természetvédelem témaköreit is. Az idei eseményen összesen 42 meghívott előadó fog előadást tartani különböző témakörökben.

A rendezvény panelbeszélgetéseit partnerszervezetek illetve -közösségek bevonásával szervezi a Thinkonomy. A cél, hogy ezen a rendezvényen ne előadásokat vagy kurzusokat szervezzenek, hanem inkább – ha lehet így fogalmazni – olyan értelmiségi beszélgetéseket, amelyek foglalkoztatják a mi korosztályunkat – fogalmazott Szőcs Endre.

Plenáris beszélgetést szerveznek a XXI. Charta Megbékélési mozgalom tolmácsolásában, amely azt a témát fogja feszegetni, hogy mennyire fontos az együttélés, az emberség. Hogy az egymás elnyomása, esetleges ellenségeskedés helyett sokkal érdekesebb lenne megismerni mások anyanyelvét, történelmét, kultúráját. Mindezt a sajátodhoz ragaszkodva, mégis nyitottan a környezeted felé. Ugyancsak plenáris beszélgetés keretében szó esik majd űrkutatásról és ehhez kapcsolódó űrtechnológia start-up finanszírozásokról Tandi Zsuzsanna – az European Space Agency (ESA) Technológia Transzfer programjának bemutatásán keresztül.

A panelbeszélgetések közül a válaszúti találkozón interaktív természetismereti foglalkozást tart a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Biológia és Ökológia Karán alapított NECC – Nature Education Community Center és lehetőség nyílik kipróbálni az általuk fejlesztett és kivitelezett oktatási játékokat is. Az adatvizualizációs pályázat nyerteseinek bemutatkozói által a résztvevők betekintést nyerhetnek több adatvizualizáció eszköztárába és kivitelezésébe is. Ugyanakkor a műemlékvédelemről szóló beszélgetést az Erdélyi Krónika és a Korzo Egyesület közreműködésével szervezik, míg a Gazdasági Tanácsadó Klub a vállalkozói kihívásokról és a lehetséges stratégiákról tájékoztatja a rendezvény résztvevőit. Az esemény partnereként csatlakoznak építészek, urbanisták, közgazdászok, ifjúsági egyházi vezetők, agrárszakemberek, jogászok és dizájnerek is.

A rendezvény gerincét kerekasztal-beszélgetések adják, esténként, pedig plenáris beszélgetések összpontosítanak a közélet aktuális kérdéseire, köztük az erdélyiséghez illetve a román-magyar párbeszédhez. A centenárium évének jegyében a román és magyar közösségek közéleti, kulturális és oktatáspolitikai kapcsolódási pontjai is terítékre kerülnek. „Hogy komolyabb beszélgetésekre, akár vitákra is lehetőség legyen a kerekasztal-beszélgetést tartottuk a legjobb formátumnak. Ezeket szekcióként fogjuk megszervezni, párhuzamosan legalább két kerekasztal-beszélgetés zajlik majd. Este pedig moderátorok által vezetett panelek lesznek, ahová mindenki összegyűlhet” – részletezte Kovács Bálint.

A nagy érdeklődés miatt a szálláshelyek beteltek, azonban a szakmai programokon minden érdeklődő részt vehet.