Szükségállapot: jogok, joghézagok, kérdések

A jogvédők munkájáról, a szerződések teljesítéséről, hatósági túlkapásokról, alapvető jogokról beszélgettünk KAPCZA MIKOLT kolozsvári ügyvéddel.

– A koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására hozott hatósági intézkedések számos esetben arra kényszerítették az érintetteket, hogy átszervezzék vagy akár le is állítsák munkájukat, tevékenységüket, több szolgáltatást fel is függesztettek. Hogyan tudja mégis ellátni feladatait egy ügyvéd ebben az időszakban, hiszen minden bizonnyal léteznek halaszthatatlan ügyek? Miként működik most az igazságszolgáltatás? 

– Az ügyvédi hivatás a védelemhez való jog kifejezője és mint ilyen, az igazságszolgáltatás szempontjából elengedhetetlen tevékenység. Tehát nem függeszthető fel és nem szakítható meg a szükségállapot alatt. Mind a 2020/195., mind a 2020/240., a szükségállapotot kihirdető, valamint meghosszabbító elnöki rendelet hosszú fejezetet tartalmaz az igazságszolgáltatás témájában. Ennek a lényege az, hogy a nem sürgős eseteket a bíróságok felfüggesztik. Továbbra is tárgyalják viszont a sürgős ügyeket, mint például polgári ügyekben a távolságtartási rendeleteket, elnöki rendeleteket, kényszervégrehajtás felfüggesztését, közbeszerzéseket stb. Bűnügyekben az előzetes letartóztatásban levő személyekkel, kiskorúakkal kapcsolatos bármilyen ügyeket, feltételes szabadlábra helyezési kérelmeket stb. Ezekben az esetekben a választott vagy hivatalból kinevezett ügyvéd jelenléte kötelező. A sürgős ügyek listáját a Legfelső Bírói Tanács (Consiliul Superior al Magistraturii, CSM) határozta meg.

"Jogi berkekben már sok vita zajlik az alapvető emberi jogok korlátozásának és a szabálysértési normák törvényességének a megalapozottságáról"

Annak ellenére, hogy az ügyvédek nem függesztették fel munkájukat, tevékenységük lényegesen lecsökkent, mind polgári ügyek, mind bűnügyek tárgyalása, intézése szempontjából. Megjelentek viszont az új jogszabályokkal kapcsolatos tanácsadási kérelmek, elsősorban munka- és kereskedelmi jogban.

Az igazságszolgáltatás tehát nem állt le teljesen, a sürgős, halaszthatatlan ügyeket továbbra is tárgyalják. Azt is megemlíteném, hogy új kereseteket, kéréseket is lehet leadni, de tárgyalásukra – ha nem sürgősek – csak a szükségállapot lejárta után kerül sor.

– Vannak-e olyan határidők, amelyeket még a szükségállapot idejére hozott szigorító intézkedésekkel sem lehet felülírni, elhalasztani?

– A 2020/240-es elnöki rendelet 62., valamint 63. szakasza értelmében az elévülési, elbirtoklási, jogvesztő határidők nem folynak, illetve azok, amelyek a szükségállapot kezdete előtt indultak vagyis kezdtek el telni, felfüggesztődnek. A szükségállapot megszűnése után, az eredeti terminussal megegyező hosszúságú, új határidő folyik. A szükségállapot ideje alatt felfüggesztett ügyeket, a szükségállapot megszűnése után hivatalból újra kitűzik. A sürgős ügyekben, amelyeket továbbra is tárgyalnak, a határidők nem függesztődnek fel.

– Számos, korábban megkötött szerződés feltételeit nem lehet teljesíteni a felek önhibáján kívül. Milyen helyzetekhez vezethet mindez? Illetve, mint ismeretes, a szerződésekbe rendszerint kötelezően belefoglalják a kényszerhelyzet (forţă majoră), a rendkívüli körülmény esetét, ennek a szerződéses előírásnak eddig valószínűleg kevesebb fontosságot tulajdonítottak a felek. Vajon fel fog értékelődni mostantól ez a szerződéses kitétel? El lehet-e fogadni a jelenlegi helyzetben a szerződések nem teljesítésére indoklásként a járvány miatti szigorításokat mint rendkívüli körülményt, kényszerhelyzetet?

– A kényszerhelyzet vagy erőhatalom (forţă majoră) rendkívüli, előre nem látható, legyőzhetetlen, elkerülhetetlen esemény. Első látásra a szükségállapot és az ezzel járó szigorítások, korlátozások kimerítik ezt a fogalmat. A helyzet azonban sokkal bonyolultabb. A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) 1351. szakasza első bekezdése értelmében: amennyiben a törvény másként nem rendelkezik, vagy a felek nem állapodnak meg ellentétesen, a kényszerhelyzet elhárítja a károkozásért tartozó felelősséget. Alapelv, hogy a szerződéses kötelezettségeket maradéktalanul be kell tartani. Hibás vagy megkésett szerződésteljesítés esetén a sértett félnek kártérítés jár. Kényszerhelyzet esetén ennek a kártérítésnek a megfizetésére nem kötelezhető a szerződő fél, mert nem hibás a késésért vagy a nem teljesítésért.  Ha a kényszerhelyzet megszűnése után a kötelezettség még teljesíthető, akkor végre kell hajtani. Például egy vállalkozó, aki intézményes karantén vagy házi elkülönítés miatt nem tud tartani egy határidőt, hivatkozhat kényszerhelyzetre. De ennek megszűnése után, ha a másik fél még igényt tart rá és a kötelezettség még teljesíthető, akkor végre kell hajtania, amit elvállalt.  

Ezekben az esetekben az én szempontomból a legfontosabb az lenne, ha a felek újratárgyalnák a szerződést, és megfelelő megoldást találnának.

– Mit tehetnek a szerződő felek például egy megtervezett utazás vagy valamilyen, szintén előre megbeszélt rendezvény elmaradása esetén: a szervező megtarthatja-e a kifizetett előleget, vagy a megrendelő visszakérheti, esetleg megtagadhatja a további kifizetést? Mi a helyzet az albérleti szerződéseknél, ha a bérlő nem használja a lakást, illetve helyiséget, vagy a mostani helyzet miatt kialakult anyagi nehézségei miatt nem tudja kifizetni a bért? 

– Ami a turizmusban kialakult helyzetet illeti, szerintem az előleggel lefoglalt utazások esetén az esedékes részleteket nem kell kifizetni, tekintettel arra, hogy a megegyezett szolgáltatás nem teljesíthető. A befizetett előleg is visszafizetendő – ha nincsen más megoldás –, de a turisztikai iroda semmilyen kártérítésre nem kötelezhető. Ugyanez érvényes egyéb hasonló, például valamilyen rendezvényszervezés esetén is.

A bérleti szerződéseknél más a helyzet. Amennyiben a bérlő a lakásban marad vagy igényt tart rá, ha nem is lakik benne, ez azt jelenti, hogy az egyik fél – a tulajdonos – betartja szerződéses kötelezettségét a lakás használatának az átengedésével. Tehát a bérlőnek is be kell tartania bérkifizetési kötelezettségét. Az, hogy a bérlőnek esetleg kevesebb jövedelme, illetve bevétele van, nem ok a bérleti díj csökkentésére vagy kifizetésének megtagadására. Természetesen ebben az esetben is közös egyezséggel minden újratárgyalható.

– Felmerült, hogy a kijárási korlátozást megszegőket adott esetben túlzott mértékben bírságolták meg. Lehet-e értelmezni az erre vonatkozó szabályozásokat, illetve mit tehetnek a megbírságoltak, amennyiben hatósági túlkapásnak érzik a velük szemben hozott intézkedést?

– Jogi berkekben már sok vita zajlik az alapvető emberi jogok korlátozásának és a szabálysértési normák törvényességének a megalapozottságáról. Például az Alkotmány 53. szakasza kimondja, hogy az alapvető jogokat csak törvényi úton lehet korlátozni. Nálunk nem ez történt, sok a joghézag.

A szabálysértési kihágások terén Románia élen jár. A hatóság nem meggyőzéssel, nem megelőzéssel, hanem karhatalmi erővel, félelemkeltéssel, hatalmas bírságok kilátásba helyezésével és kiszabásával törekedett az intézkedések betartatására.

A joghézag többek között abban is áll és visszaélésekre is alkalmat ad, hogy a szabálysértéseket gyakorlatilag nem határozták meg, nem írták körül. Az erre vonatkozó jogszabályok zavarosak, ellentmondásosak, túl általánosak. Az Alkotmánybíróság  állandó gyakorlata az, hogy a nem egyértelmű, zavaros, túl általános jogszabályt alkotmányellenesnek tekinti. Azt tudom tanácsolni, hogy a megbírságoltak, akik jogtalannak érzik a büntetést, éljenek a panasztevés jogával. Ezt megtehetik a jegyzőkönyv kézhezvételétől számított 15 napon belül vagy a szükségállapot megszünte utáni 15 napban. Például a saját portájukban, földjükön saját célra mezőgazdasági tevékenységet folytatók szerintem nem követtek el szabálysértést. A jogszabály nem tesz különbséget az eladásra, illetve saját használatra termelők között, és nem szabta meg feltételként a termelői bizonylat felmutatását, ha valaki mezőgazdasági tevékenységre hivatkozva hagyta el az otthonát. Az eljáró hatóság, illetve bíróság nem tehet hozzá semmit a törvényben meghatározott feltételrendszerhez.

– Számos alapvető jogot korlátoztak az elnöki rendeletekkel. Mennyire, milyen mértékben lehet ezeket ellenvetés nélkül elfogadni egy működő demokráciában, és visszaélhet-e a hatalom ezekkel az intézkedésekkel?

– Az alapvető emberi jogokat az Alkotmány, illetve az Emberi Jogok Európai Egyezménye szabályozza – a hozzá tartozó protokollumokkal. Ezen jogok korlátozásának lehetőségét mindkét jogszabály tárgyalja. Említettem már, hogy az Alkotmány 53. szakasza állapítja meg a korlátozások keretét. Bármilyen korlátozásnak célszerűnek, arányosnak és szükségesnek kell lennie. Tehát csak olyan mértékben lehet korlátozni az alapvető jogokat, amely elengedhetetlen és arányos a veszély elhárítása szempontjából. Túlzások, visszaélések esetén a bíróság hivatott dönteni.

Nagyon fontos megjegyezni, hogy ezek a korlátozások semmilyen szempontból nem lehetnek diszkriminatívak, megkülönböztetőek. Ezt mind az Alkotmány 53. szakasza, mind az Emberi Jogok Európai Egyezményének 12. protokolluma világosan leszögezi. Számomra nyilvánvaló, hogy az idősek korhatár szerinti megkülönböztetése törvényellenes, helytelen. Az Alkotmány egyszerűen nem ad lehetőséget, sőt tiltja az ilyenfajta megkülönböztetést. Ilyen tárgyú panasz már a diszkriminációellenes bizottság asztalán van.

Úgy vélem, az alapvető emberi jogok korlátozásával kapcsolatos szabályok, a visszaélések, az intézkedések arányossága és szükségessége sok fejtörést fog még okozni az igazságszolgáltatásnak. Szerintem az állam túlzottan a hatalom érvényesítésére, a félelemkeltésre fektette a hangsúlyt a meggyőzés és a partnerségi viszony kialakítása helyett. A felemelt ujjal eszközölt fenyegetéseket mellőzni kellett volna a járvány ideje alatt is.

Az interjú elkészítése utáni hír, miszerint: helyt adott az alkotmánybíróság a nép ügyvédje által benyújtott óvásnak, amelyet a szükségállapot szabályainak áthágása miatt kirótt bírságok összegére vonatkozó sürgősségi kormányrendelet ellen nyújtott be Renate Weber – erről részletesen olvashatnak weboldalunkon és a nyomtatott újságban.

Borítókép: illusztráció (rendőrség/Facebook)