Szlovéniában kifejlesztették a világ első összecsukható sílécét

Szlovéniában kifejlesztették a világ első összecsukható sílécét
A szlovén ELAN sportszergyártó bemutatta a világ első sokoldalú, nagyteljesítményű, összecsukható carving sílécét, amellyel szerintük nemcsak a sípályákat lehet majd könnyebben megközelíteni, hanem megváltoztatja a síelés jövőjét is - számolt be róla a helyi sajtó kedden.

Leon Korosec, a vállalat téli felszerelésekkel foglalkozó részlegnek igazgatója elmondta: az új típusú síléc megkönnyíti a síelés élményét. Azok számára, akik a városokban élnek, egyszerűbb lesz vidékre utazni, hogy a síelés örömének hódoljanak, az összecsukható sílécek mérete pedig megfelel a légitársaságok poggyászkorlátozási előírásainak is - hangsúlyozta. "A síipar kiemelkedő technológiai fejlődéséről van szó, mert sikerült felére csökkenteni a síléc méretét, majd azt teljesen működő formában újra visszaállítani eredeti formájába" - mondta Korosec.
    Hozzátette: az összehajtható síléc kifejlesztése körülbelül négy évet vett igénybe, alapjául pedig a már kialakított összecsukható katonai sílécekhez használt tudományos eljárás és a vállalat saját technológiája szolgált.
    A Voyager titka a Connect technológia, amely egy fejlett négytengelyes mechanizmussal köti össze a sílécet a hajlatnál. Ez a mechanizmus a szénnel erősített Fusion lemezzel kombinálva teherhordó platformként működik. A két alkatrész együttesen biztosítja a torziós merevségét és ezáltal a síelés kiváló teljesítményét - magyarázta.
    Korábban már voltak kísérletek arra, hogy összecsukható sílécet fejlesszenek ki, de eddig egyik sem volt sikeres - húzta alá az igazgató.