Szegény betegek, gazdag egészségesek
Vissza

Szegény betegek, gazdag egészségesek

Lehet, közhelyesnek számít már a megállapítás, miszerint legnagyobb gazdagságunk az egészségünk, mégsem árt gyakran hangoztatnia ezt annak, aki rendelkezik ezzel a gazdagsággal, hogy ne feledje, mennyire szerencsés. Mert valóban az a legszerencsésebb, aki nem igényli a betegellátást, mert nincs is arra szüksége, aki nem szorul az egészségügyi rendszer semmilyen szolgáltatására. Aki pedig megjárta már a rendszert – mert nagy többségünk mégiscsak megtapasztalta vagy közvetlenül, vagy közvetve az egészségügyet belülről is –, az biztosan kapott hideget is, meleget is. Jó irányba is változtak a dolgok, szemmel láthatóak a fejlesztések, és érezhető is sok esetben az emberibb viszonyulás. És persze sokkal jobbra is van még igény meg követelmény, hiszen a rendszer még sok sebből vérzik.

A problémák egyik fő okozójának továbbra is a pénztelenséget tartják, a nem elegendő állami finanszírozással magyarázzák számos egészségügyi intézmény leromlott állapotát, az egészségellátás akadozását és korszerűtlenségét, a még mindig jelentős személyzethiányt. Viszont adott esetben a rendelkezésre álló pénzalapok ésszerűbb, sőt törvényes felhasználása is hozzátartozna a rendszerben létező körülmények javításához.

A tanügy mellett az egészségügyi rendszer az, amelyikkel szintén elég sokat kísérleteztek az elmúlt évtizedekben, újabb és újabb átszervezésekkel próbálták hatékonyabbá tenni. A változások mellett és közepette aztán legfeljebb a páciens, tehát az egészségügyileg biztosított beteg érezhette úgy, hogy időnként éppenséggel az ő személye maradt kívül a rendszeren, az ő érdeke sikkadt el a reformok útvesztőjében. Most ismét egy újításon gondolkoznak, legalábbis nálunk annak számít a résztérítéses betegellátás.

Nemrég hozta nyilvánosságra az egészségügyi minisztérium azt az elképzelését, hogy a betegek a családi orvosuktól kiállított küldőpapírral a magánorvosi rendelők szolgáltatását is igénybe vehessék, és amennyiben ez a szolgáltatás, kezelés többe kerülne, mint az állami intézménynél, akkor a különbözetet a páciens megtéríti. Az erre vonatkozó jogszabálytervezetet közvitára bocsátották, és tegnap erről megbeszélést is tartottak az érintett felek a fővárosban: az egészségügyi miniszter, a magánorvosi szolgáltatások munkáltatói szövetségének elnöke, a krónikus betegek szövetségének képviselője, a páciensek országos érdekképviseletének elnöke, a családi orvosok országos egyesületének képviselője. A téma valóban sokoldalú, és mindegyik felet másképpen érinti, erre világítottak rá a felvetéssel kapcsolatos kérdések, aggályok is: a résztérítés, tehát az ellátás költsége egy részének megfizetése után egyáltalán jogosultak lesznek-e még a betegek ingyenes kivizsgálásra? Megakadályozhatják valamilyen módon, hogy a magánrendelők ezután kifizettessék azt a szolgáltatást is, amely egyébként ingyenes most is? Ellenőrizhető lesz-e a magánrendelő szolgáltatásának reális ára, hogy ne éljen vissza a résztérítéssel, és a szükségesnél magasabb költséget számoljon fel mind a páciensnek, mind pedig az egészségbiztosítónak?

A legnagyobb kérdést pedig ismételten és továbbra is az elegendő pénzalap jelenti: mert mi a garancia arra, hogy az állami egészségbiztosító képes lesz megtéríteni a rá eső részt a magánrendelő szolgáltatásából, olyan körülmények között, amikor az állami egészségügyi intézményeknél sokszor hónapokat kell várni egy-egy vizsgálat elvégzésére, ha küldőpapírral jelentkezik a beteg. Hiszen tulajdonképpen ez a helyzet, a teljes egészségellátásra sosem elegendő állami pénzalapok folyamatos hiánya vezetett el a ma is sokszor tarthatatlan állapotokhoz, amikor a beteg képtelen hónapokat várni akár egy egyszerűbb orvosi vizsgálatra, és ezért lesz kénytelen a magánorvosi rendelők szolgáltatását igénybe venni. A magánorvosi rendelők pedig a legkevésbé jótékonysági céllal működnek – persze, nem is tehetik meg, ha igyekeznek a legkorszerűbb orvosi ellátással szolgálni. Mégis, ha adott esetben összeszámoljuk az előzetes konzultáció, a kivizsgálás, az utólagos ellenőrzések díjszabását, akkor sokszor kénytelenek vagyunk lemondani a magánrendelői vizitről. Mert ilyenkor döbben rá az ember, hogy az egészség biza gazdagság, és a betegség szegénység. A gyógyulást egyesek megfizethetik, mások viszont kénytelenek kivárni inkább az ingyenes – vagyis az egészségbiztosítási hozzájárulás alapján megillető – állami orvosi ellátást.

Egyelőre tehát még kérdéses a résztérítéses betegellátás rendszerének bevezetése. Úgy tűnik, mintha az állami egészségügyi rendszernek valamiért jobban megérné „odataszítania” a beteget a magánorvosi rendszernek, és inkább kifizetni érte a rá háruló költséget, semmint ellátni, gondoskodni róla. Ugyan a páciensnek választási lehetősége lesz az állami és magánrendelő között, és akár azzal is magyarázhatnák a résztérítéses ellátás bevezetését, hogy tulajdonképpen állami „segítséget” nyújtanak annak a betegnek, aki szívesebben menne valamely magánorvosi rendelőbe. Mégis inkább a kényszer fog majd érvényesülni ebben a választásban, ha az állami betegellátásban továbbra sem lesz elegendő pénzalap. És résztérítés ide vagy oda, a páciens mindenképpen ráfizet majd az egészségére – vagy a betegségére.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Kelemen Hunor: Az RMDSZ még nem ...
Mosolyforradalom, kirakatperek, ...
Brexit - Johnson kezdeményezte a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ