Hamis legitimálás

Hamis legitimálás
Felelősségvállalással terjeszti be a parlamentben a kormány az új adómódosítási intézkedéseket. Marcel Ciolacu kormányfő nagy szavakat és nagy összegeket említ érvként, hogy ecsetelje a bajt, ami kétségtelenül létezik.

Tény, hogy az államnak több pénzre van szüksége. Ezt senki nem vitatja, hiszen a kiadásokat szinte lehetetlen csökkenteni azon egyszerű oknál fogva, hogy senki nem szeretné, ha kevesebbet kapna, mint eddig. Senki nem szeretné, ha megkurtítaná őt valaki. Különösen akkor nem, ha az állam az elkövető. Egy olyan állam, amely lépten-nyomon visszaél az adófizetők adólejeivel. Hány haszontalan, fölösleges beruházást sorolhatnánk, amelyeket az állam, de sok helyütt az önkormányzatok bonyolítanak le a megrendelőkhöz hasonlóan, gazdaszellemet nélkülöző vállalkozókkal, akik csak a meggazdagodást tartják szem előtt, és nem hajlandók lelkiismeretes munkát végezni. Sajnos a kiválasztott cégek elég jelentős része nem is tud minőségi munkát végezni, s ezért járunk frissen lefektetett hepehupás járdaköveken vagy közlekedünk frissen kiterített és megrepedt aszfalton és omladozó vakolatú, frissen felújított házak között. Nem beszélve a pazarlásról, ami a sokszorosan és túl gyakran kicserélt utcakövek vagy egyéb haszontalan beruházások formájában nyilvánul meg.

 

 

Ciolacu felfedezte a spanyolviaszt, és azt mondja, hogy többet nem lehet olyan nagylelkű és félrenéző az állam, mert az adóbehajtás alacsony. Megállapította, hogy az adózási rendszer olyan, mint egy szűrő, a potenciális bevételek igen jelentős mértékben szétcsordogálnak. Ezt már régen tudják gazdasági elemzők, politikusok és pártok is, hogy az állam adóbehajtási kapacitása igencsak alacsony. Uniós sereghajtók vagyunk ezen a téren. Ciolacu úgy tesz, mintha újdonság lenne, és horribilis számokkal rukkol elő, hogy legitimálja az adóemelést. 

Érdemes megjegyezni, hogy ha minden igaz, akkor úgy tűnik, az RMDSZ nyomásgyakorlása részben sikeres volt, és az önkormányzatoknak immár nem szabja meg a kormány, hogy a helyi költségvetés mekkora részét költhetik kulturális programokra és a szociális kiadásokra. Ilyen körülmények között az ellenzék esetleges bizalmatlansági indítványa eleve kudarcra van ítélve: nem kizárt, hogy hamvába hal még mielőtt megszületett volna, ugyanis az RMDSZ törvényhozóinak az aláírása nélkül nem lesz meg a beterjesztéshez szükséges aláírásszám. 

Ciolacu tehát mindenáron legitimálni akar, el akarja érni, hogy a magánvállalkozók még többet fizessenek az államkasszába. Csakhogy a lakosság adófizetési hajlandósága meglehetősen alacsony, mert a román állam ritka kivételektől eltekintve nem képes minőségi szolgáltatásokat nyújtani, ezért az adófizetők fölöslegesnek tartják a közös jóért vállalt áldozatot, s ha tudnak, inkább optimalizálják az adófizetést, kerülik vagy egyenesen adócsalást követnek el. S így tovább mélyülnek az államháztartáson a lyukak, ami a szolgáltatások színvonalának további csökkenését eredményezi, növelve a lakosság frusztrációját. Nem csoda, hogy egy tegnap közzé tett felmérés eredményei szerint a megkérdezettek többsége úgy látja, hazánkban rossz irányba haladnak a dolgok. A korrupció még mindig él és virul, hiszen hálapénzt elfogadó orvosokat és milliós nagyságrendű kenőpénzeket elfogadó megyei tanácselnököket vesznek őrizetbe. Mit érthet ebből a lakosság? 

Azt látja, hogy alapvetően nem változtak a dolgok, Románia ugyanolyan korrupt, ahol mindenki az egyéni meggazdagodásra hajt, s a közérdek hetedrangú szempont. Ilyen hangulatban kétséges, hogy a kormány adónövelési intézkedései magasabb bevételeket eredményeznének. Valamennyivel biztos több pénz gyűl az államkasszába, de még nagyon messze vagyunk az igazi reformoktól, a strukturális változásoktól. Ehhez komolyan kellene venni a központi és a helyi közigazgatás digitalizációját, de óriási az ellenállás a kompetenciahiányos közalkalmazottak és a pártok részéről, hiszen világos szabályok és eljárások mellett nem lehet űzni a korrupciót. Csak remélni tudjuk, hogy a mostani adóemelések nem a brutálisabb megszorításoknak a nyitányát jelentik, ami 2010 óta rémálomként kísér bennünket.