Száz év kudarc

Száz év kudarc
A Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke azzal vádolta a minap a magyar kormányt, hogy megtiltotta a magyarországi román tannyelvű iskolák tanárainak egy centenáriumi ünnepségen való részvételt. Később az iskolák cáfolták ezt a hírt, persze a román média már nem volt hajlandó átvenni a cáfolatot, hiszen az a megszokott világlátásukba már nem fért bele, csak az, hogy a magyarok általában rosszak és románellenesek. Sajnos ma is többnyire a sérelmek hajtogatása, mutogatása, traumáink kiteregetése kerül előtérbe, amely egyfajta kisebbség-rendűség megnyilvánulásaként jelentkezik mind a románoknál, mind a magyaroknál.

A december 1-jei centenárium már nagyon közel van. Számíthatunk arra, hogy az említett jelentéktelen politikus szavazatvadászó kijelentéséhez hasonló megnyilatkozások uralkodnak el a közéletben. Persze, jó ha nem általánosítunk, mert a románok közül sem fogja mindenki magyarellenességgel felhívni magára a figyelmet, ahogyan a szebb reményeket megélt ellenzéki zsebpárt vezetője tette. Az elmúlt napokban jelentek meg a friss közvélemény-kutatások eredményei, amelyek szerint a PMP igen messze áll az 5 százalékos parlamenti küszöbtől, így nem csoda, hogy a pártelnök kétségbeesett magyarellenességgel próbál politikai tőkét kovácsolni. S hogy a magyarellenesség miért lehet még 100 évvel a Nagy-Egyesülés után is szavazatgyűjtő hatású? Ez egy szimptomatikus tünet, ami jól jellemzi a román-magyar viszony kibeszéletlen témáit, elvarratlan szálait. Igazán még mostanig sem tudtuk elfogadni egymást, gyengeségeink pedig megakadályoznak abban, hogy nagylelkűen elnézzük egymás tévedéseit, botlásait, ellenséges megnyilvánulásait. Ehhez mindkét félnek szembe kellene néznie saját tévedéseivel, fel kell dolgoznia, hogy milyen események vezettek a jelenlegi helyzethez.

Elméletileg a románoknak többségiként könnyebb dolguk lenne, hiszen beteljesült több évszázados álmuk, egy hazába kerültek és megszerezték Erdélyt, ami 1918-ban még megvalósíthatatlannak látszott számukra is. S mégis nem tudnak szabadulni a magyarellenességtől, még mindig nem tudják elfogadni, miért ragaszkodnak a magyarok nemzeti identitásukhoz, anyanyelvükhöz, kultúrájukhoz, hagyományaikhoz. Ez abból is látszik, hogy a román nemzetállami felfogás meglehetősen etnicizált, etnikai kérdésekben a román állami intézmények cseppet sem semlegesek.

Miért van tehát ez a lappangó egymásnak feszülés? Ehhez az elmúlt száz év román mérlegére kell egy pillantást vetni, amely nem valami rózsás. Azt látjuk, hogy Románia a világ egyik legnagyobb vendégmunkás kibocsátó országa, demográfiailag mély hullámvölgyben van, és az EU-, illetve NATO-csatlakozás sikere sem tudta jó irányba terelni az országot, amely pitiáner politikai vitákban dagonyázik, politikai elitje képtelen jövőképet felmutatni. Ezek után ne csodálkozzunk, hogy a románok a száz éves centenáriumukat nem tudják elegánsan, jó hangulatban megünnepelni. Szükségük van még a magyarellenességre, a nacionalizmusra ahhoz, hogy leplezzék az elmúlt száz év kudarcait.