Sporthírek röviden

Sporthírek röviden

POZITÍV LETT KAPÁS BOGLÁRKA KORONAVÍRUSTESZTJE

Szomorú hírt közölt olimpiai bronzérmes, világbajnok úszó, Kapás Boglárka a közösségi oldalán, pozitív lett a koronavírustesztje. A magyar úszó jól érzi magát, tünetmentes, kéthetes házi karanténban van. Az Újpest 26 éves, kolozsvári gyökerekkel is rendelkező úszója kedden a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a felkészülés folytatásához két negatív tesztre lett volna szüksége, ebből az első sikerült is, a második azonban már pozitív lett. Kapás Boglárka a 2016-os riói olimpián 800 méter gyorson szerzett bronzérmet, tavaly nyáron a kvangdzsui világbajnokságon 200 méter pillangón diadalmaskodott.

ELHUNYT MARTIN TUDOR, A CFR ÉS AZ U FC VOLT KAPUSA

Mindössze 43 éves korában szívinfarktusban elhunyt Martin Tudor, aki pályafutása során megfordult Kolozsvárott a CFR 1907-nél és az U FC-nél is. A vasutasoknál 2005 és 2007 között 23 mérkőzésen védett, az U FC-nél a 2007–2008-as időszakban szerepelt. Előzőleg Martin Tudor a Bukaresti Steauával (1999–2005) két bajnoki címet szerzett 2001-ben (abban az esztendőben a Szuperkupát is elhódította) és 2005-ben, pályafutása során szerepelt még a Szatmárnémeti Olimpiában (1997–1999), sportkarrierjét a Petrozsényi Zsilben kezdte (1996–1997), 20 évesen debütált a Ploieşti-i Petrolul elleni mérkőzésen, összesen 184-szer lépett pályára az élvonalban.

Edzőként megfordult az FCSB-nél, a Sznagovi Sportulnál, a Krajovai Universitatea FC és a Voluntari-i FC együttesénél, de a válogatottnak is volt kapusedzője.

ONLINE EDZÉS A KOLOZSVÁRI ESTHAJNALCSILLAG/LUCEAFĂRUL 2010 CSAPATÁNÁL

A Kolozsvári Esthajnalcsillag/Luceafărul 2010 futballiskola online egyedi edzésprogramot dolgozott ki a gyerekek számára egy applikáció segítségével, amellyel nemcsak fizikai felkészülést, hanem technikai és taktikai gyakorlatokat is végezhetnek otthon az edzők és a gyúrók segítségével élőben, valós időben. Bár csak önkéntes alapon hirdették meg a részvételt, az első edzésnapra 70-en gyűltek össze. Hetente öt alkalommal tartanak egy-egy órás edzést.

A rovat cikkei