Sírba tett életek

Sírba tett életek
Krizantém és gyertyahegyek lépten-nyomon, a piac mellett a máskor üres járdán jóformán férni nem lehet tőlük. A buszra is többen „cserepestül” nyomakodnak fel, a temető körül a szokásosnál jóval többen parkolnak a biciklisávon. November 1-jei „roham”. Igaz, hogy ma csak Mindenszentek és nem Halottak napja van, de ebbe most ne akadjunk bele. Elvégre a szentek sem élnek. Ha pedig a másik oldalról közelítjük meg, a halottak is lehetnek szentek. Na jó, biztosan nem mind azok, de azt tartja a mondás: a holtakról csak jót…

Egy másik, már morbidabb mondás szerint egy dolog muszáj az életben: meghalni. És ez így is van. A hogyannal van inkább bajom. Ágyban, párnák közt nem jó, ezt már Petőfi is megírta. Azóta sok idő eltelt, s még annál is többet változott a világ. Az orvostudomány is. Olyan betegségekkel, amelyek egykor világméretű pusztulást okoztak, már csak a Wikipédián találkozhatunk, és jóformán nincs már olyan porcikája-szerve az embernek, amelyet még nem tudnának átültetni, ha baj van vele. És mégis, mennyi élet vész el, miközben menthető lenne...

Nem, nem feltétlenül a Colectiv áldozataira gondolok most, még ha épp időszerű is lenne. A két éve történt tragédia igencsak kimutatta a rendszer gyengéit – ide értve nem csak az egészségügyi rendszerét, hanem az igazságszolgáltatóét is –, de a sajtó és a nyilvánosság nyomására ez ügyben talán mégiscsak lesznek egyszer vétkesek, felelősök, s talán több ágy és jobb körülmények az égési sérüléseket kezelő bukaresti kórházban. De mi van azokkal, akik „csak úgy”, botrányon, incidensen, sajtónyilvánosságon kívül szenderülnek a túlvilágra, pedig még közöttünk lehetnének? A szívbeteggel, aki összeesik, s akihez megmagyarázhatatlanul csak a segélyhívástól számított fél óra múlva jut el a mentő? Az a mentő, amelyben nincs defibrillátor, így a következő mentőre kell várni…

Szép halál – mondhatják most egyesek: reggel még viccelődött, este már nem volt.

Neki ki tesz igazságot? Vajon hányan vannak „ők”? A rendszer egy véletlen hibája, vagy örök rákfenéje okozta halálát? És ha a nagy nyilvánosságot élvező Colectiv-ügyben két év alatt nem történt semmi, ki derítheti ki, hogy ki a felelős, van-e felelős egy ilyen „pitiáner” ügyben? Érzett-e lelkifurdalást az első mentő személyzete, vagy már megszokta? Érez-e lelkifurdalást a műhibát vétő orvos, vagy elintézi azzal, hogy kicsi fizetés – kicsi munka… Egyáltalán mi függ az orvostól, akinek a műtőben nincs steril kesztyűje, köpenye, fáslija, csak ha a páciens vesz? Milyen a szakmai tudása egy ilyen orvosnak, aki mindezen körülmények ellenére még nem külföldön dolgozik? Vagy éppen hivatástudatból maradt itt? Igen, ilyeneket is ismerek. És emelem kalapom előttük, kik Hippokratészre esküdtek, s ettől semmi nem tudta eltántorítani őket.

Fekete-fehér. Fekete márvány a sírkő, fehér rajta a krizantém.

Semmi sem fekete-fehér.

Még élhetnél. Mindszentek – és nem halottak – napján gyertyát gyújtok neked. Világosítsa fent utadat. Itt lent, még mindig sötétség.