Sima dési győzelem a megyei röplabdarangadón

Sima dési győzelem a megyei röplabdarangadón
Még egy óra (58 percet tartott a mérkőzés) sem kellett a dési röplabdázóknak a sima siker eléréséhez, annyira nyilvánvaló volt a hazaiak fölénye: a férfi A1-osztály folytatásában, a visszavágók első, összességében a 10. fordulóban az Egyesülés 3:0 (18, 15, 22) nyert az Aranyosgyéresi MSC ellen.

(erkedi, póka)

A nagyobb tapasztalattal rendelkező Egyesülés végig uralta a találkozót, csupán a harmadik szett volt szorosabb, de végül azt is megnyerték a Szamos-partiak. Végig látszott, a dési gárda minden szempontból nagyobb játékerőt képvisel, idén ott lehet a legjobb hat között (már ott is helyezkedik el a táblázaton). Amint azt már megírtuk az év elején, nemrég négy játékostól vált meg az Egyesülés, a klub vezetőségének célja a fiatalok szerepeltetése, és amennyire csak lehet, helybelieket előléptetni. A szemlélet kezd beválni, a hétvégi összecsapáson az újoncok mind jól szerepeltek. A hazaiak legeredményesebb röplabdázója a 22 esztendős Paul Magdaş volt, aki 11 pontot szerzett együttesének, a zilahi születésű játékos többször szerepelt a román ifjúsági válogatottban. Ugyancsak a désiektől még kiemelkedett Vasile Pop Curuia 10 ponttal. A vendégektől a szilágysomlyói Dan Silvăşan Paşca tűnt ki 7 ponttal, de egyedül nem tehetett sokat az eredmény alakulásában.

A következő fordulóban szombaton mindkét Kolozs megyei csapatra nehéz próbatétel vár. A désiek Bukarestben lépnek pályára az idei évadban kiválóan szereplő Dinamó ellen, míg az Aranyosgyéresi MSC otthon fogadja a jó képességű Zilahi MRK együttesét.

A Dinamó a Horia Demian Sportcsarnokban győzte le a Kolozsvári Universitateát, Lőtei Rómeó Attila együttese csak egy játszmában, a másodikban bizonyult jobbnak ellenfelénél. A 89 perces találkozót a vendégek 3:1 (11, –19, 20, 18) arányban nyerték. A kolozsváriak legjobbja Vlad-Gavril Negrean volt 19 ponttal, társai messze lemaradtak ettől a teljesítménytől. Az Universitatea szombaton ismét hazai pályán játszik, az újonc Buzăui Gloria MSC lesz az ellenfele.

A többi eredmény: • Nagybányai Tudomány/Știința Explorări–Krajovai U MSC 0:3 • Zilahi MRK–Temesvári UV 3:0. A Buzăui Gloria MSC–Galaci Arcada találkozót január 22-én játsszák. Az állás: 1. Dinamó 26 pont/10 mérkőzés, 2. Arcada 24/9, 3. Zilah 23/10, 4. Krajova 21/10, 5. DÉS 19/10, 6. Buzău 16/8, 7. KOLOZSVÁR 8/10, …, 10. ARANYOSGYÉRES 1/10.

A női élvonalban is a visszavágók első fordulóját játszották, de csonka fordulót rendeztek. A Luminiţa Tromiţaş edzette Kolozsvári U NTT Datának nem volt esélye a Bákó Ştiinţa ellen a Horia Demian Sportcsarnokban, 73 perc alatt 3:0 (20, 15, 22) arányban simán győzött a vendégcsapat. Gabriela Dancu és Adina Stanciu 10–10 pontig jutott a kolozsváriaktól, akikre hétközi forduló vár: szerdán 14 órakor a Târgoviştei MSC-t fogadják.

A másik két eredmény: • Piteşti-i Argeş–Lugosi MSC 0:3 • Balázsfalvi Volei Alba–Galaci Belor ESK 3:0. A Bukaresti Rapid–Bukaresti Dinamó és a Medgidiai MSC–Târgoviştei MSC találkozót január 22-én játsszák; a Voluntari-i CSO szabadnapos volt. A sorrend: 1. Balázsfalva 31 pont/11 mérkőzés, 2. Dinamó 27/10 (27:7), 3. Bákó 27/11 (28:8), 4. Târgovişte 22/10, 5. Lugos 11/10, 6. Galac 16/11, …, 9. U NTT Data 9/11.