Romániai Magyar Dalosszövetség: közel egy évszázadnyi komolyzenei tevékenység változatlan célkitűzésekkel
Vissza

Romániai Magyar Dalosszövetség: közel egy évszázadnyi komolyzenei tevékenység változatlan célkitűzésekkel

Közel száz éves az 1921-ben alakult Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD). Az első világháború befejezése és az azt követő impériumváltás kettészakította az Aradon 1867-ben megalakult Daláregylet hatósugarába tartozó énekkarokat. A Romániában maradt kórusok vezetői 1921. november 13-án Brassóban megalakították a Romániai Magyar Dalosszövetséget (RMD), amelynek elnöke Szemlér Ferenc költő-tanár lett, aki akkor a brassói Római Katolikus Főgimnázium igazgatója is volt. A gazdag tevékenységű szervezetre a második világháború utáni helyzet súlyos csapást mért, amikor a kommunista államhatalom 1949-ben betiltotta az egyesületeket.

Az 1989-es kommunista rendszerváltás után 1994. novemberében Kolozsváron, a Báthory-líceum dísztermében gyűltek össze az erdélyi kórus- és együttes-vezetők, hogy újra megalakítsák a Romániai Magyar Dalosszövetséget. Az azóta eltelt közel negyedszázad alatt a Dalosszövetség számtalan kórustalálkozót, koncertet, népdaléneklési versenyt szervezett.

A Dalosszövetség múltjáról, jelenéről és jövőjéről Tóth-Guttman Emese RMD-elnökkel beszélgettünk.

Édesapád, Guttman Mihály (1926-2013) karnagy mindent tudott a második világháborút követő romániai magyar zenei életről, így a Romániai Magyar Dalosszövetségről is. Hogyan emlékezett ő erről? Illetve milyen dokumentumok maradtak fenn?

– Családunkban sokszor esett szó a Romániai Magyar Dalosszövetségről. A RMD irataiból kitűnik: az első világháború miatt kialakult helyzetben a romániai magyar énekkarok kikerültek az 1867-ben megalapított Daláregyletből, amelyet a megalapítás után Országos Dalosszövetségként tartottak számon. A Daláregylet első vezetőségét 1867. július 10-én választották meg.  Az elnökség tagjai a XIX. századi magyar komolyzene jelentős képviselői voltak, mint Erkel Ferenc, Ábrányi Kornél, Mosonyi Mihály zeneszerzők stb. Az első világháború után harminc karnagy gyűlt össze 1921. november 13-án Brassóban, hogy létrehozzák a Romániai Magyar Dalosszövetséget. Elnöknek Szemlér Ferenc költő-tanárt választották. 1922-ben a Dalosszövetség Kolozsvárra „költözött”, és új elnökséget választott: Inczédy-Joksman Ödön (a kolozsvári Magyar Zenekonzervatórium akkori elnöke) lett az új elnök. A Kolozsvári Református Kollégium híres zenetanára, Tárcza Bertalan pedig a főtitkári teendőket látta el. A harmadik elnökségi tag Csákány Béla jogász volt. Úgy gondolom, hogy az 1921-ben létesített szövetség tudatosan követte az 1867-es Országos Dalosszövetség alapszabályzatát és célkitűzését. A fő cél most is az volt, hogy kerületi, illetve országos versenyeket és kórustalálkozókat szervezzenek. Szintén  a dokumentumokból derül ki, hogy az országos versenyekre Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Szászrégenben került sor, a kerületi, azaz kisebb hatósugarú versenyek helyszíne pedig Bánffyhunyad, Dés, Torda, Nagyenyed, Szatmárnémeti, illetve Dicsőszentmárton volt. Az ifjúsági és iskolai énekkarok versenyét Kolozsváron vagy Marosvásárhelyen szervezték meg. 1922-1936 között Magyar Dal címmel rendszeresen folyóiratot jelentettek meg. Mivel egy idő után a cenzúra megtiltotta az ilyen kiadványok nyomtatását és terjesztését, szerényebb értesítésekben tudatták a tagsággal a tevékenységeket. Ezen kívül 1927-től kezdődően karnagyképzést is szerveztek, ahol olyan neves és elismert zenészek készítették fel a fiatalokat, mint Rezik Károly, a kolozsvári konzervatórium igazgatója, illetve Zsizsmann Rezső karnagy. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy 1921-ben harminc kórussal kezdte el a tevékenységét a Dalosszövetség, 1938-ban pedig már 228 kórust tartottak nyilván, akkor joggal mondhatjuk el, hogy a nehéz körülmények közepette a Dalosszövetség teljesítette küldetését: a magyar zenei anyanyelv megismertetését, Kodály és Bartók elveinek megfelelően.

Tudvalevő, hogy a második világháború után bekövetkezett kommunista rendszer sem kedvezett a Dalosszövetségnek. Mégis, mi történt 1947 után?

– A második világháború alatt az énekkarok működése szinte leállt, főleg Dél-Erdélyben. A szövetség 1947-ben szándékozott találkozót szervezni, de erre 1948 februárjában került sor. Új vezetőséget választottak: az elnök Nagy István (1907-1983) karnagy lett, alelnöknek Jagamas János (1913-1997) népzenetudóst, főtitkárnak Kostyák Imre zenetanárt, titkárnak Benkő András zenetörténészt választották. Javasolták, hogy a szövetséget Bartók Béla Kórusszövet­ségnek nevezzék, amelyet el is fogadtak. Az alig két évet működő Bartók Béla Dalosszövet­séget, akárcsak a Magyar Népi Szövetséget is, beszüntette a hatalom 1949. augusztus 1-vel kezdődően. Ezután énekkaraink az egyházak keretében, vagy mint szakszervezeti, üzemi kórusok igyekeztek magukat fenntartani.

Az 1989-es rendszerváltás utáni állapot újból megteremtette a lehetőséget arra, hogy létrehozzák a Romániai Magyar Dalosszövetséget. De ennek az időszaknak már te is aktív tagja vagy.

– Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) 1994-ben a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum díszter­mében újra megalakította a Romániai Magyar Dalosszövetsé­get. Elnöknek a sepsiszentgyörgyi László Attila karnagyot (1926-2017) választot­ták, aki hat éven át vezette a szövetséget. Utána Major László székelyudvarhelyi zenetanár következett. Major lemondása után a vezetőség a következő zenészekből állt össze: elnök Tóth-Guttman Emese, alelnök Péter Éva, elnökségi tag Kállay-Miklós Tünde, Fórika Éva, Major László, Kelemen Antal, tiszteletbeli elnök Guttman Mihály. A mostani vezetőségben helyet kapott a fentebbiek mellett Bedő Ágnes karnagy-zenetanár is, Kelemen Antal tagtársunk pedig elhunyt.  

 

Szerteágazó a Romániai Magyar Dalosszövetség tevékenysége. De melyek a fő irányvonalak?

– Az egyik legfontosabb célunk a kórustalálkozók megszervezése.  A gyermekkórusok találkozóját Kodály Zoltán szellemében már többször megszerveztük, mindig más erdélyi városban: például Kolozsváron, Temesváron, Kézdivásár­helyen, Szilágysomlyón, Aradon stb. Erre az eseményre mindig virágvasárnap előtti szombat délután kerül sor, majd az utána  következő vasárnap a város templomaiban énekelnek a gyermekkarok. Középiskolásainkat minden decemberben Kolozsváron, karácsonyt várva énekeltetjük a Báthory-líceum dísztermében. Felnőtt énekkaraink megrendezik a testvéri kórusok ta­lálkozóját. A kórustalálkozók körül kiemelném a több mint negyedszázados múltra visszatekintő  tordaszentlászlói kórustalálkozót. Énekkaraink évente megszervezik a   Nádas-menti, szovátai, alcsíki és felcsíki, máramarosi szórványtelepü­lések és sepsiszentgyörgyi énekkarok hagyo­mányápoló találkozóit. Népdaléneklési versenyeink közül a legfontosabb a Szatmárnémetiben évente rendezett „Hajnal akar lenni” nemzetközi vetélkedő, Csirák Csaba és Fejér Kálmán munkájának köszönhetően.

A Kolozs megyei Méra településen 2011 óta, azaz már nyolc alkalommal szerveztünk népdaléneklési versenyt, amely Jagamas János nevét viseli. Azért esett a választásunk Jagamasra, mert a kolozsvári zeneakadémia egykori oktatója az 1970-es években többször járt népdalt gyűjteni Mérába, vezette az ottani kórust, és pár éve az ottani művelődési házat róla nevezték el. Zenei táboraink közül a legfontosabb a Rétyen (Kovászna megye) minden évben megrendezett fúvós hangszeresek tábora, ahol minden évben közel száz-kétszáz fiatal tanul két héten át, szaktanárok irányításával.

Jövőre lesz tíz éve, hogy édesapám, Guttman Mihály tiszteletbeli elnök javaslatára elkezdtünk kórushangversenyt szervezni januárban a Magyar Kultúra Napján. Míg 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben csak Kolozsváron tartottunk kóruskoncertet, 2012-től kezdődően a kolozsvári koncertek mellett ellátogatunk egy-egy szórványtelepülésre is, mint Déva (2012), Nagybánya és Máramarossziget (2013), Petrozsény (2014), Gyulafehérvár (2015), Beszterce (2016), Medgyes (2017), Brassó (2018). Jövőre a szórványkoncert helyszíne, a tervek szerint Dicsőszentmártonban lesz. Ifjúsági kórustalálkozókat szerveztünk Kodály Zoltán szellemében Kolozsváron (2008), Temesváron (2009), Kézdivásárhelyen (2010), Szilágysomlyón (2011), Aradon (2012), Sepsiszentgyörgyön (2013), Nagybányán (2014), Kolozsváron (2015), Nagyváradon (2016), Nagyenyeden (2017) és Déván (2018).

A RMD novemberi éves közgyűlésén pedig díjazzátok az arra érdemes karnagyokat.

– A díjazás csak jelképes, hiszen egy oklevélből és Ferencz Ágnes képzőművész által készített emlékplakettből áll. Pár éve elterjedt az a szokás, hogy a díjazott rövid videót is bemutat karnagyi tevékenységéről. Díjainkat az erdélyi magyar népzene- és komolyzene kiemelkedő alakjairól neveztük el. Így lett Seprődi János- (1874-1923),  Rónai Antal- (1906-1996), Márkos Albert- (1914-1981), Zsizsmann Rezső-(1885-1941)-díjunk. Édesapám, Guttman Mihály karnagy emlékét is díj őrzi.

Közeledik a Dalosszövetség 100. születésnapja. Hogyan  készültök a 2021-es eseményre?

– Szeretnénk kiadványba foglalni a létesítéstől eltett 100 évet, de kiállítást is szervezünk. De talán a legfontosabb az, hogy ez a szövetség megmaradt az elmúlt száz évben. Folytatjuk azt, amit édesapám és az ő elődei még 1921-ben elkezdtek: éltetjük a magyar kórusmuzsikát, a magyar népdalt. Útmutatóink, példaképeink tehát vannak. Külön öröm számomra, hogy most is vannak fiatal karnagyaink, akik odaadással  művelik a magyar zenét, a fiatalságot pedig a népdal szeretetére oktatják. Általuk él tovább magyar zenei anyanyelvünk, elődeink munkája. Megtartjuk az édesapám által megálmodott és létrehozott éneklő Erdélyt, Kodály és Bartók szellemében.

Borítókép: Csoportkép 1930-ból


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Fordulók és fordulatok
Koprodukcióval folytatódik a ...
Három törvényért vállalt felelősséget ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ