Román filmdráma a veszteségről

Román filmdráma a veszteségről
A múlt héten mutatták be a Győzelem moziban Constantin Popescu rendező harmadik nagyjátéfilmjét a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Cinemateca TIFF programsorozatában. A Pororoca című film, amely egy család teljes érzelmi szétesését járja körül, pénteken került forgalmazásba a romániai mozikban. A január 18-i, premier előtti vetítésen a kolozsvári közönség a film hosszabb, mintegy három órás rendezői változatát láthatta.

A vetítésen jelen volt Constantin Popescu, a film rendezője, forgatókönyvírója és a két főszereplőt alakító színész, Bogdan Dumitrache és Iulia Lumânare is. A rendező a vetítés előtt felhívta a nézők figyelmét, hogy a film 15 perccel hosszabb változatát láthatják, nem azt, ami a moziforgalmazásba kerül.

– Lehet, hogy egyesek nem értenek majd egyet a film hosszával, de úgy érzem, hogy ez a változat képviseli az elképzeléseimet a legjobban. Más elmondani, hogy egy karakter szenved és más lefilmezni azt. Nem akartam felgyorsítani a történetmesélést, nem éreztem úgy, hogy sietnem kellene ezzel – mondta a rendező a film terjedelmét illetően.

Rövid beszélgetés követte a vetítést, amelynek során a közönség kifejthette észrevételeit, véleményét a filmről, kérdéseket fogalmazhattak meg. Nézői érdeklődésre Constantin Popescu rendező-forgatókönyvíró elárulta: a filmet saját veszteség ihlette, de természetesen ezt a veszteséget más kontextusban mutatja be. A nézők közül páran megnyugtatták a rendezőt, egy ilyen témát bemutató alkotáshoz szükség van a két és fél órás terjedelemre, nem volt sem unalmas, sem nehezebben követhető.

A beszélgetésen résztvevők ugyanakkor gratuláltak a film két főszereplőjének is. Az alakításokat nemcsak a kolozsvári közönség ismerte el, a film főszereplőjét alakító Bogdan Dumitrache a San Sebastian-i Nemzetközi Filmfesztiválon már elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat. A film a fesztivál hivatalos versenyszekciójába is meghívást kapott, de az Arany Kagyló elismerést nem nyerte el.

(Borítókép: A beszélgetés résztvevői (balról jobbra) Constantin Popescu, Iulia Lumânare, Bogdan Dumitrache, és a beszélgetés moderátora. Fotó forrása: Vlad Cupsa)