Roland Garros: nem történhet meg az, ami Djokovics tornáján
Vissza

Roland Garros: nem történhet meg az, ami Djokovics tornáján

A Roland Garros szervezői mindent megtesznek annak érdekében, hogy a francia nyílt teniszbajnokságon ne ismétlődjenek meg a Novak Djokovics által rendezett Adria Touron történtek.

A szerb világelső által életre hívott sorozatot követően több játékos – köztük a 17-szeres Grand Slam-győztes belgrádi sztár is – elkapta a koronavírust. A Roland Garros szervezői szerint talán túlságosan is magabiztosak voltak az illetékesek ezen a viadalon, amelyen több ezer szurkoló lehetett jelen, a játékosok pedig ölelkezve álltak oda közös fényképezésre a mérkőzések után.

Guy Forget, a párizsi torna igazgatója elmondta, a tervek szerint a szeptember 27-én rajtoló salakpályás verseny ideje alatt a Roland Garros-központ hatvan százalékos kihasználtság mellett működhet majd és minden látogatónak kötelező lesz a maszk viselése. A korábbi kiváló játékos hozzátette: ez várhatóan napi 20 ezer embert jelent, és rendkívül szigorú egészségügyi előírásoknak kell majd megfelelni. Megjegyezte: ugyan egyelőre úgy tűnik, a futballmérkőzéseknél jól működnek a zárt kapus találkozók, egy ilyen grandiózus eseményen azonban szükség van a nézőkre.

Franciaországban májusban enyhítettek a korlátozásokon, az elmúlt napokban azonban újra 500 fölé emelkedett a napi megbetegedések száma.

EZ ÉRDEKELHETI
SPORT ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Puskás, a musical – előbemutató ...
A parlementbe hívták Ludovic Orban ...
Tenisztorna a cseh fővárosban

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ