Reformok éve?
Vissza

Reformok éve?

A miniszterelnök azt ígéri, hogy a beruházások és a reformok éve lesz 2021. A kijelentéssel kapcsolatban erős kételyek fogalmazódnak meg abban, aki figyelemmel követte az elmúlt harminc év gazdasági és politikai folyamatait. A miniszterelnök kijelentését részben alátámasztja az idei költségvetés-tervezet, amely várhatóan nagyobb megrázkódtatások nélkül átmegy a parlamenten és március elején végre meglesz a büdzsé.

A tervezetben több mint 61 milliárd lej van előirányozva beruházásokra, ami valóban szép szám. Ezzel kapcsolatban akkor merülnek fel kételyek, ha azt is szemügyre vesszük, hogy ennek az összegnek több mint fele uniós pénzekből kell beérkezzen. Az uniós helyreállítási alapra nagy mértékben számít a kabinet, ráadásul a 2021-2027-es uniós költségvetési ciklus is párhuzamosan fut, így temérdek uniós pénz vár lehívásra, kérdés, hogy a hírhedt hazai bürokrácia képes lesz megbirkózni ezzel a feladattal és kétszer, akár háromszor több pénzt sikerül lehívni viszonylag rövid idő alatt, mint eddig. Mert e hatékonyság nélkül a helyreállítási alaphoz fűzött remények csak tervek maradnak, akárcsak a költségvetésnek a beruházási fejezete, amely végül annyit fog érni év végén, amennyi megavalósul belőle. Ez a történelmi lehetőség nem csak az idénre, hanem a következő három évre is vonatkozik.

Ezer sebből vérzik viszont a másik kijelentés, hogy a 2021-es esztendő a reformok éve lesz. A kormányfő harcias üzenete elsősorban a kormánypártoknak, a közalkalmazottaknak, a közszféra azon konzervatív intézményeinek szól, ahol mindig az alapvető célkitűzés volt a status-quo megőrzése. Ezekben az intézményekben hallani sem akarnak a reformokról, mint ahogy a kormányzati pártoknak is komoly averzióik vannak a valódi reformmal szemben, hiszen ez elsősorban a közalkalmazottak, a különböző tisztségviselők, közhivatalnokok, rendvédelmi szervek alkalmazottainak, igazságszolgáltatásban, diplomáciában, a parlamentben dolgozók juttatásainak a megnyirbálását jelentené. Az elmúlt évek béremeléseikor nem vettek figyelembe semmilyen teljesítmény szempontokat. Ráadásul évtizedek óta valós teljesítmény-felmérés nélkül alkalmazták az embereket, akiknek egy része érdem szerint került állásba, de megkockáztatom, hogy elég nagy részük érdemtelenül. Ez a folyamat oda vezetett, hogy ma Romániában sokkal inkább megéri az államnál dolgozni, mint a versenyszférában. Ugyanakkor a népes közszféra hatékonysága annyira alacsony, hogy az alapvető irányítási és ellátási feladatok menedzselése, levezetése igen nagy kihívást jelent a rendszer számára, ezzel magyarázható az állami szolgáltatások minőségének silánysága. Hogy mennyire voltak indokoltak a béremelések, nehéz kérdés, valószínű, hogy az egészségügyre és a tanügyre is ráfért az emelés, de ha nem marad pénz fejlesztésekre, ha ezekben az intézményekben nem folyik minőségi tevékenység a béremelés után sem, akkor az olyan alapvető problémákat, mint az elvándorlás, ez az intézkedés sem fogja tudni megoldani tartósan.

Az állami szektor bérezésének, a nyugdíjrendszernek az anomáliáit mindenki világosan látja, és konstatálja, de igazából senkinek nincs bátorsága belenyúlni a darázsfészekbe. Ezt bizonyította a jelenlegi kormány, amely a nagy ígéretek ellenére elodázta a közszféra legfontosabb reformjait: a nyugdíjrendszer és az állami bérezés új, fenntartható alapokra helyezését. Az adóhivatal reformja is csak ígéret, tény, hogy a költségvetés 2024-ig nem számol GDP-arányosan magasabb bevétellel, így azonban az adóhivatal esetében sincs valódi reformkényszer. Hivatalosan csak időt kértek a kormánypártok, hogy körülnézzenek, mérlegeljenek, de félő, hogy a halasztás valódi oka az ügy elaltatása és a cselekvés elnapolása. Lehet, a koalíció reménykedik, hogy a járvány utáni helyreállás gyorsabban megy végbe, mint ahogy számítunk rá, mert ebben az esetben a kormánynak a mozgástere is nő, így egyszerűen időt akarnak nyerni, viszont az is kétséges, hogy ha mandátum elején nem hajtották végre a legnagyobb reformokat, akkor mekkora a valószínűsége annak, hogy megtegyék ezt, amikor már viszonylag közelebb lesznek a választások. Nem túl nagy. 

Meglehetősen körültekintően lehet csak újratervezni a rendszert, hiszen az előjogok fenntartása és elrejtése érdekében szándékosan olyan kusza bérezési és nyugdíjazási törvényeket dolgoztak ki, a nyilvántartás annyira szétdarabolt, hogy a hírszerzésen kívül talán senkinek nincs pontos rálátása arra, hogy valójában mi történik a közszférában, legkevésbé egy miniszterelnöknek vagy az évente, legjobb esetben két-három évente cserélődő minisztereknek. Érthető részben az ódzkodás, logikusan hangzik, hogy előbb tízszer mérni akarnak, majd csak egyszer vágni, de az eddigi tapasztalatból tudjuk, hogy a nagyon hosszas gondolkodás utáni cselekvés általában elmarad. Beszédes példa, hogy Raluca Turcan munkaügyi miniszter január végén még másfél évre, most 2 évre becsülte az 5 millió nyugdíj újraszámolását, amit egy számítógépes programmal végeznek el. Ez is egy példa arra, ami igazolja, hogy eddig senkinek nem állt érdekében működőképes adatbázisokat kidolgozni, mert így könnyebb volt halászni a zavarosban. Valahogy nem tudom elhinni, hogy két évvel a választások előtt végrehajtják a nyugdíjreformot a méltánytalanságok megszüntetése érdekében. Ez alapvető érdekeket sértene, azokét a közszférában dolgozó kiváltságosokét, akik nagy arányban megtalálhatók a beoltottak között is, Európai szinten az ő arányuk az egyik legmagasabb. Más országok nem csak a szlogenek szintjén, hanem a valóságban is a kockázatnak kitett kategóriákat, a betegeket és az időseket részesítették előnyben.

Persze nem árt a körültekintés, a mérlegelés, hiszen ebben a vitában könnyen át lehet esni a populizmus oldalára. A fürdővízzel együtt nem kellene kiönteni a gyermeket is, hiszen közalkalmazottakra mindenképpen szükség van, egy részük igenis tisztességesen helytáll és eredményesen dolgozik a köz érdekében. Viszont nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a valóságot, hogy sokan könnyű megélhetésnek tekintik egy ilyen poszt megszerzését az államnál, ahol „semmit nem kell csinálni, mert a fizetés úgyis jön” mentalitással tengetik az életüket és keserítik meg az adófizetők életét. Sőt, vannak olyan intézmények, ahol azokat tartják a legnagyobb becsben, akik nem akarnak dolgozni, csak vegetálnak. A közszférában becsületesen dolgozóknak azt kell megérteniük, hogy nekik is érdekük lenne, hogy megszabaduljanak ezektől a hírnévrontó elemektől, akik miatt az egész közszférát megbélyegzi a közvélemény. Nagyon elterjedt az a mentalitás, hogy az államnál könnyebb, mint a versenyszférában, pedig éppen fordítva kellene lennie, hiszen a közszférában olyan rendszerszintű dolgok dőlnek el jól vagy rosszul, amelyek kihatnak hosszú távon az egész társadalomra és meghatározzák a versenyszféra lehetőségeit is. Éppen ezért nem kegyként kellene osztogatni az állásokat, hanem kőkeményen kellene versenyeztetni a legjobb képességgel rendelkezőket, akik jelenleg inkább a versenyszférában találják meg a helyüket. A legjobbak nélkül ugyanis a várva várt nagy változások sem fognak bekövetkezni. Ezt a miniszterelnök is tudja, aki azonban egyelőre csak kétségbeesetten kiáltozik a kormánypártok irányába. Vajon meghallja valaki?

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Keddtől lehet igényelni a harmadik ...
Hahahalep!
Koronavírus – Kolozs megye ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ