Populizmus és a kivételes állapotok állandósulása
Vissza

Populizmus és a kivételes állapotok állandósulása

A Szem folyóirat offline eseménysorozatának második vitaestjén a budapesti Társadalomelméleti Műhely tagjaival beszélgetett több kolozsvári és magyarországi politológus és filozófus, akik a kortárs politika ideológiai hátterét, a populizmus fogalmát, annak biopolitikai mozgatórugóit és a lehetséges megoldásokat járták körül.

A tranzit.ro kolozsvári székhelyén Szigeti Attila szervezésében létrejött eseményen elsőként Kapelner Zsolt, a CEU doktorandusza fejtette ki véleményét a populizmus, posztfasizmus és „illiberális demokráciák” kortárs térnyeréséről, amelyet a neoliberális gazdasági rendszer (a tőke) áramlásának felgyorsult ütemével, térnyerésének politikai legitimálásával magyarázta. Kapelner szerint a neoliberális gazdasági rendszer lényege, hogy változatos formákban újratermelje a társadalmi egyenlőtlenséget, amelyre ezeknek az új szélsőjobboldali rendszereknek a politikai ideológiája aztán építeni tud.

Ezek a helyzetek, különösen az emberi biztonság újradefiniálása 2001 után és a 2008-as gazdasági világválság felgyorsította a posztfasizmus és a populizmus térnyerését nemcsak Közép-Kelet Európában, de a világ vezető gazdasági államaiban is. Antal Attila, az ELTE munkatársa rövid előadásában felvázolta Giorgio Agamben 1998-as Homo Sacer című könyvének főbb tézisét a kivételes állapot állandósulásáról. Gyakorlatilag Agamben egy olyan, a történelemben számos alkalommal ismétlődő helyzetet vázolt fel, amikor egy karizmatikus személy a kor gazdasági, társadalmi és politikai helyzetét felismerve kihasználja a társadalom félelmeit, állandósítja azokat és egy kivételes, mindent behálózó hatalmi rendszerrel kiterjeszti hatalmát. A legismertebb, mondhatni etalon-példája ennek C. Iulius Caesar esete, aki a kortárs populizmus mintaképének és Agamben Homo Sacerének is tekinthető, hiszen hatalmát és új politikai rendszerét nagyon hasonló mechanizmusokkal alakította ki. A Római Köztársaság utolsó évszázadának válsága és karizmatikus diktátorainak („erős embereinek”) kora nagyon hasonló helyzetet teremtett, mint a 2008 utáni globális neoliberalizmus válságából kinőtt populista és posztfasiszta hullám, amelynek térségünkben a legeklatánsabb példája egyértelműen Orbán Viktor Magyarországa. Orbán illiberális rendszeréről ma már könyvtárnyi szakirodalom van, jelentős nemzetközi elemzések és Orbán-biográfiák keletkeztek, amelyek próbálják megérteni a magyar politika metamorfózisát az elmúlt tíz évben. Fontos azonban kiemelni, hogy azok a félelmek, amelyek Agamben megfogalmazásában a kivételes állapotok állandósult jelenségeivé lettek évszázadok óta, jelen vannak a magyar társadalomban: a magyarok – egyelőre kevésbé vizsgált okok miatt – a kortárs társadalmaknál jóval inkább xenofóbok és idegengyűlölők, ez a félelem sokkal régebbi a 2015-ben elindult „migráns”-válságnál. A „migráns” fogalom felépítése, mint az ősgonosz és az ősbiztonságot fenyegető erő szimbolikus ellenképe és Soros György fetisizálása, mint a kortárs Sátán, olyan üres jelölők, amelyekbe végtelen számú rossz jelzőt fel lehet halmozni és ezáltal a kollektív félelmet, paranoiát állandósítani. A félelem állandósításával ugyanakkor a hatalom hosszú távú biztosítása is adott.

A tranzit.ro kerekasztal-beszélgetésén felmerültek olyan kérdések is, hogy létezik-e baloldali populizmus, és ha igen, milyen formában alkalmazható az, valamint hogyan használta fel – egyébként rendkívül sikeresen – az európai és globális jobboldal a közismerten baloldali politikai elméleteket saját hatalmuk felépítésére. Antal Attila egy fél mondatban elejtett egy érdekes kérdést is, amelyről magam is sokat lamentáltam: kik a teoretikusai az Orbán-Habony féle narratívának és az illiberális politikai rendszer elméleti kidolgozói? Antal szerint sokáig a Századvég szerzői voltak ezek, ám nagy valószínűséggel Arthur Finkelstein hatása sem alábecsülendő a jelenlegi magyar politikai és közéleti diskurzus kialakításában. 

Bárhogy is legyen, a kortárs posztfasiszta, jobboldali populista, vagy ha úgy tetszik, autoriter kapitalista államberendezkedések ellen egyelőre Magyarországon – és politikai kolóniájaként – az erdélyi magyarság körében, a baloldal nem tudott működőképes alternatívát javasolni. Antal Attila egyik írásában jelzi ugyanakkor, hogy „nem lehet mindenkitől elvárni, hogy aszketikus baloldali utópista legyen, legfőképp a társadalomtól. Az pedig egyenesen bűn, hogy azért nem merünk változtatni emberek életén, azért nem nyitjuk fel a szemüket a lopakodó autoriter struktúrákra, mert még nincs a kezünkben az „uralom teljes megszüntetésének” a receptje”. Ez elméletben jól hangzik: megtalálni az egyensúlyt az alkotmányos demokrácia és a kisközösségeket és nemzeteken túlmutató nagyközösségeket összefogó baloldali populizmus között. Recept erre egyelőre nincs, de egy jól kidolgozott program talán már jó kezdet lenne ahhoz, hogy elefántcsonttornyából kiszabadulva, elröpüljön a baloldali populizmus programja, amely most legalábbis utálatba, drótkerítésbe és érthetetlenségbe ütközne mind Magyarországon, mind Erdélyben. Reméljük, hogy a jobboldali populizmus humanitás-hiánya, színtiszta gonoszsága lesz az, amely az egyensúly-eltolódást felgyorsítja majd. Kidolgozott programmal rendelkező, hangos, elitizmusán túllépő, az emberek, tömegekkel dolgozó baloldal nélkül ez nem fog bekövetkezni….

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Catherine Deneuve 75 éves
Donald Trump: a kongresszus is részt ...
Díjkiosztóval ért véget a XVII. Puck ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ