A tranzit.ro kolozsvári székhelyén Szigeti Attila szervezésében létrejött eseményen elsőként Kapelner Zsolt, a CEU doktorandusza fejtette ki véleményét a populizmus, posztfasizmus és „illiberális demokráciák” kortárs térnyeréséről, amelyet a neoliberális gazdasági rendszer (a tőke) áramlásának felgyorsult ütemével, térnyerésének politikai legitimálásával magyarázta. Kapelner szerint a neoliberális gazdasági rendszer lényege, hogy változatos formákban újratermelje a társadalmi egyenlőtlenséget, amelyre ezeknek az új szélsőjobboldali rendszereknek a politikai ideológiája aztán építeni tud.
Ezek a helyzetek, különösen az emberi biztonság újradefiniálása 2001 után és a 2008-as gazdasági világválság felgyorsította a posztfasizmus és a populizmus térnyerését nemcsak Közép-Kelet Európában, de a világ vezető gazdasági államaiban is. Antal Attila, az ELTE munkatársa rövid előadásában felvázolta Giorgio Agamben 1998-as Homo Sacer című könyvének főbb tézisét a kivételes állapot állandósulásáról. Gyakorlatilag Agamben egy olyan, a történelemben számos alkalommal ismétlődő helyzetet vázolt fel, amikor egy karizmatikus személy a kor gazdasági, társadalmi és politikai helyzetét felismerve kihasználja a társadalom félelmeit, állandósítja azokat és egy kivételes, mindent behálózó hatalmi rendszerrel kiterjeszti hatalmát. A legismertebb, mondhatni etalon-példája ennek C. Iulius Caesar esete, aki a kortárs populizmus mintaképének és Agamben Homo Sacerének is tekinthető, hiszen hatalmát és új politikai rendszerét nagyon hasonló mechanizmusokkal alakította ki. A Római Köztársaság utolsó évszázadának válsága és karizmatikus diktátorainak („erős embereinek”) kora nagyon hasonló helyzetet teremtett, mint a 2008 utáni globális neoliberalizmus válságából kinőtt populista és posztfasiszta hullám, amelynek térségünkben a legeklatánsabb példája egyértelműen Orbán Viktor Magyarországa. Orbán illiberális rendszeréről ma már könyvtárnyi szakirodalom van, jelentős nemzetközi elemzések és Orbán-biográfiák keletkeztek, amelyek próbálják megérteni a magyar politika metamorfózisát az elmúlt tíz évben. Fontos azonban kiemelni, hogy azok a félelmek, amelyek Agamben megfogalmazásában a kivételes állapotok állandósult jelenségeivé lettek évszázadok óta, jelen vannak a magyar társadalomban: a magyarok – egyelőre kevésbé vizsgált okok miatt – a kortárs társadalmaknál jóval inkább xenofóbok és idegengyűlölők, ez a félelem sokkal régebbi a 2015-ben elindult „migráns”-válságnál. A „migráns” fogalom felépítése, mint az ősgonosz és az ősbiztonságot fenyegető erő szimbolikus ellenképe és Soros György fetisizálása, mint a kortárs Sátán, olyan üres jelölők, amelyekbe végtelen számú rossz jelzőt fel lehet halmozni és ezáltal a kollektív félelmet, paranoiát állandósítani. A félelem állandósításával ugyanakkor a hatalom hosszú távú biztosítása is adott.
A tranzit.ro kerekasztal-beszélgetésén felmerültek olyan kérdések is, hogy létezik-e baloldali populizmus, és ha igen, milyen formában alkalmazható az, valamint hogyan használta fel – egyébként rendkívül sikeresen – az európai és globális jobboldal a közismerten baloldali politikai elméleteket saját hatalmuk felépítésére. Antal Attila egy fél mondatban elejtett egy érdekes kérdést is, amelyről magam is sokat lamentáltam: kik a teoretikusai az Orbán-Habony féle narratívának és az illiberális politikai rendszer elméleti kidolgozói? Antal szerint sokáig a Századvég szerzői voltak ezek, ám nagy valószínűséggel Arthur Finkelstein hatása sem alábecsülendő a jelenlegi magyar politikai és közéleti diskurzus kialakításában.
Bárhogy is legyen, a kortárs posztfasiszta, jobboldali populista, vagy ha úgy tetszik, autoriter kapitalista államberendezkedések ellen egyelőre Magyarországon – és politikai kolóniájaként – az erdélyi magyarság körében, a baloldal nem tudott működőképes alternatívát javasolni. Antal Attila egyik írásában jelzi ugyanakkor, hogy „nem lehet mindenkitől elvárni, hogy aszketikus baloldali utópista legyen, legfőképp a társadalomtól. Az pedig egyenesen bűn, hogy azért nem merünk változtatni emberek életén, azért nem nyitjuk fel a szemüket a lopakodó autoriter struktúrákra, mert még nincs a kezünkben az „uralom teljes megszüntetésének” a receptje”. Ez elméletben jól hangzik: megtalálni az egyensúlyt az alkotmányos demokrácia és a kisközösségeket és nemzeteken túlmutató nagyközösségeket összefogó baloldali populizmus között. Recept erre egyelőre nincs, de egy jól kidolgozott program talán már jó kezdet lenne ahhoz, hogy elefántcsonttornyából kiszabadulva, elröpüljön a baloldali populizmus programja, amely most legalábbis utálatba, drótkerítésbe és érthetetlenségbe ütközne mind Magyarországon, mind Erdélyben. Reméljük, hogy a jobboldali populizmus humanitás-hiánya, színtiszta gonoszsága lesz az, amely az egyensúly-eltolódást felgyorsítja majd. Kidolgozott programmal rendelkező, hangos, elitizmusán túllépő, az emberek, tömegekkel dolgozó baloldal nélkül ez nem fog bekövetkezni….
