Harmadszor találkoztak a Tékánál a romániai ösztöndíjasok
Közvetlen, baráti hangulatban zajlott a Petőfi Sándor-program romániai ösztöndíjasainak és mentoraiknak a találkozója, amelynek csütörtöktől vasárnapig a szamosújvári Téka Alapítvány adott otthont. A magyar kormány programjának célja, hogy a különböző erdélyi szórványközösségekben humán erőforrást biztosítson a magyar civil szervezeteknek, egyházaknak, a kulturális események szervezése, a népzene- és néptáncoktatása, a színjátszókör szervezése, a magyar nyelv tanítása, a helyi újság szerkesztése, rádióadás készítése, cserkészprogramok szervezése terén. Az adott tevékenységet a befogadó szervezet és az ösztöndíjas egyezteti. Ottlétünk során arról értesültünk, hogy a tevékenységi skála ennél sokkal szélesebb: az ösztöndíjasoknak egyedi igényeknek is meg kell felelniük, s ilyenkor lovakat etetnek, füvet nyírnak, rádióműsort szerkesztenek vagy disznóvágásnál segédkeznek.
A pénteki hivatalos megnyitón elhangzott: a Petőfi Sándor-program és a Kőrösi Csoma Sándor-program a budapesti nemzetpolitikai államtitkárság vezető projektjei közé tartozik, hisz általuk tudják a magyar nemzet tagjait a legnagyobb számban megszólítani, elérni a Kárpát-medencében és a diaszpórában egyaránt. Arról is szó esett, hogy sokan a magukra maradottságot, a demográfiai fogyatkozás jeleit vélik sok helyen felfedezni a szórványban, s ebből az állapotból nagyon nehéz kizökkenteni a közösségeket.
A Szabadságnak adott nyilatkozatában Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos elmondta: az általa képviselt intézmény feladatai közé tartozik, hogy foglalkozzon a teljes magyar nemzettel.
– Tizenöt millió magyar él a nagyvilágban, ebből tizenkét és félmillióan a Kárpát-medencében, ugyanakkor két és félmillió magyar az anyaországon kívül. Azért indítottuk ezt a programot, hogy segítséget nyújthassunk a szórványban élő magyarságnak. Azt tapasztaltuk: humán erőforrás híján vannak, amelynek biztosításával lendíteni tudunk a közösségek életén – fogalmazott Szilágyi.
Elmondta, hogy a befogadó szervezeteknél a legszerteágazóbb feladatokat kell ellátniuk a Petőfi-program ösztöndíjasainak. Az államtitkárság munkatársai azt tapasztalták, az erdélyi magyar civil szervezeteknek és egyházaknak elsősorban néptáncosokra, cserkészekre, közösségszervezőkre, kulturális szakemberekre van leginkább szükségük.
Az ösztöndíjasok el tudnak majd helyezkedni
– A program sikerét mutatja, hogy ötven ösztöndíjassal indítottunk, most pedig összesen hetvennégyen tevékenykednek a különböző intézményeknél. Igény van rá, lehetne még néhány helyre embert küldeni – mutatott rá a miniszteri biztos. – Az ösztöndíjasok rendszeresen szakmai beszámolóban tájékoztatják az államtitkárságot a tevékenységükről, amelyből kiviláglanak a további esetleges foglalkoztatási lehetőségek. Az ösztöndíjasok között jó a viszony, a program lejárta után is tartják egymással a kapcsolatot. A program sok résztvevőjével személyes kapcsolatban is állunk, megmarad tehát az elérhetőségük. Jó néhány olyan kollégám van, aki korábban a Kőrösi Csoma Sándor- vagy a Petőfi Sándor-programban tevékenykedett – beszélt Szilágyi arról, miként tudják kamatoztatni a Petőfi-program által rendelkezésünkre álló humán erőforrást. – A magyar állami intézmények, illetve a közigazgatás területén találkoztunk már néhány olyan fiatallal, aki korábban ösztöndíjas volt, és valamilyen módon utána el tudott helyezkedni. Nagyon sok kulturális intézmény is alkalmazott olyat, aki a nemzetpolitikai államtitkárság ösztöndíjasa volt. Sokan élnek a lehetőséggel és kamatoztatják a programjainkban szerzett tapasztalatokat, kapcsolatrendszert, s el tudnak helyezkedni az egész Kárpát-medencében – jegyezte meg a politikus.
Huszonéves és ötvenes ösztöndíjasok
Ösztöndíjasokról lévén szó, az olvasó azt gondolhatná, hogy csak huszonéves személyek jöhetnek szóba, viszont minden korosztály képviselteti magát: a 21 éves Bársony Kata a zsoboki református egyházközség keretében működő Bethesda Gyermekotthon és Szórványközpontnál tevékenykedik, míg az 54 éves Vörös Árpád a Vajdahunyad és Déva között található Csernátonkúton működő hagyományőrző egyesületnél teljesít szolgálatot.
A tavaly szeptembertől Erdélyben élő Katát arról kérdeztük, hogyan került ilyen fiatalon kapcsolatba a Petőfi-programmal. – Magyar történelmet tanulok az egyetemen, szívesen foglalkozom emberekkel, s édesanyám úgy vélte, illene az ösztöndíjjal járó feladat hozzám. Dél-Amerikába szeretett volna küldeni, de kiegyeztünk egy közelebbi régióban – mesélte.
A szamosújvári diákok népzenével szórakoztatták a találkozó résztvevőit / fotó: Serar Szabolcs
Fiatalsága okán először kissé megdöbbentette a rá váró feladat, ugyanis az intézmény árva gyermekeknek biztosít otthont és oktatást. – Hamar felismertem, hogy a gyermekotthon lakóinak és környezetüknek is nehéz feldolgozni a nehéz családi hátteret és szociális helyzetet. Eléggé megviselt, amikor láttam, hogy a konfliktusokat úgy oldják meg, hogy odaütnek, és rúgnak. Eldöntöttem, hogy ezt a helyzetet valahogyan megoldom. Régebben taekwondora jártam, az egyik srác pedig boxol, így végül feszültségoldó edzésbe fogtunk. A program révén megtanultam kezelni a konfliktushelyzeteket, közben pedig megpróbálok emberséget, szeretetet közvetíteni a gyermekeknek – fogalmazott az ösztöndíjas.
Kata Budapesten született, majd családjával Vác közelébe, egy vidéki faluba, Kosdra költözött. Itt járt óvodába és általános iskolába, majd Miskolcra került a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumba. Ott, a középiskolás évek alatt vetette bele magát a közösségszervező tevékenységekbe és az aktív közösségi életbe. Az iskola Magis kórusának is tagja volt, ahol az éneklés mellett színdarabokat is előadtak. Rengeteget sportolt: versenyszerűen úszott, evezett, az iskolai kosárcsapat tagja lett, de kipróbálta a pingpongot, a tollast és a röplabdát is. Ezenkívül lelkigyakorlatokat tartott más közép- illetve általános iskolákban, valamint részt vett a nyári iskolai táborok szervezésében is. A szervezés során rengeteg gyerekkel ismerkedett meg, akikkel könnyen szót értett, mivel nagycsaládban nőtt fel, sok testvérrel. Az évek során nagyon megszerette a gyerekekkel való foglalkozást és az ezzel kapcsolatos szervezési feladatokat. Többek között ennek köszönhető, hogy a középiskola befejezése után a tanári szakot választotta. Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–történelem szakán tanul.
– Szeretném Zsobokon azokat a célokat megvalósítani, amelyek elérésére tanárként is vágyom. Szeretném megmutatni nekik a közösségi tevékenységek és a sport összetartó, közösségépítő erejét. Szeretném, ha megismernék az irodalom szépségeit és a saját múltjuk, történelmük fontosságát – ami talán sehol sem olyan fontos, mint Erdélyben. Kihívásnak tekintem, hogy a gyerekek, akikkel foglalkozni fogok, fiatalabbak, mint azok, akikkel eddig kapcsolatba kerültem. Hiszem, hogy szeretettel és szívvel-lélekkel tudok majd a gyerekek felé fordulni – fogalmazott bemutatkozójában az ösztöndíjas.
Vörös Árpád néptáncpedagógus és művész-tanár. Szülei a Felvidéken születtek, de az 1947-es lakosságcsere következtében a Bonyhádi dombság egy többnemzetiségű kis településére kerültek, ő már Szekszárdon látta meg a napvilágot. A rokoni kapcsolatok révén korán szembesült azzal, hogy a magyarság területi elhelyezkedése és a határvonallal beszűkített Magyarország földrajzilag nem ugyanaz. Pécsett ismerkedett meg a néptánc alapjaival, majd 27 éven keresztül a budapesti Válaszút Táncegyüttes táncosa, asszisztense, szólistája volt. 1990-ben megalakította a Tébláb Táncegyüttest, amely 1999-től, közel háromszáz gyermekkel, művészeti iskolaként működik. Ebben az évben szerzett néptáncpedagógus diplomát a Táncművészeti Főiskolán, ahol négy éven keresztül taníthatott. Aktív táncosként és pedagógusként közel harminc éven keresztül járta a világot Kínától Walesig, Finnországtól Szicíliáig.
– Számtalanszor jártam Erdélyben, nagyon jó kapcsolatot ápolok számos magyar közösséggel Balánbányán, Magyarlapádon vagy Szászcsáváson, akiknek kultúrájából a Táncművészeti Főiskolán a diplomamunkámat is írtam Szászcsávás hagyományos kultúrája és annak fennmaradási lehetőségei címmel. Táborokat szerveztem, és tanítottam Erdélyben, Felvidéken és a Vajdaságban, táncosként és koreográfusként is rendszeresen megfordultam a határon túli magyar közösségekben. Nagy öröm számomra, hogy Csernakeresztúron kaptam feladatot, hiszen húsz éve foglalkozom a bukovinai székelység kultúrájával, a településen pedig leszármazottaik élnek. A gyermekek tanítása mellett tervben van szülőkből álló felnőtt csoport megalakítása, interjúk segítségével kutatni fogom a még fellelhető hagyományokat. Minden energiámat arra fogom fordítani, hogy szórványba került értékes közösséget szolgáljak, „kovász legyek a kenyérben” – írta bemutatkozójában Vörös Árpád.
(Borítókép: Kovács János a temesvári szórvány alapítvány és katolikus líceum munkáját segíti / fotó: Facebook/Nemzetpolitikai Államtitkárság)
A helyszínen készített videóriport itt található.A fotóriport itt tekinthető meg.
Szombati híranyagunk itt olvasható.
