Oktettek szépsége – nyolc hangszeres koncertje a Redutban
Vissza

Oktettek szépsége – nyolc hangszeres koncertje a Redutban

Bár Kolozsvár komolyzenei és ezen belül kamarazenei élete eléggé változatos, nem emlékszem, hogy az elmúlt években hallhattunk-e oktettet, azaz nyolc kamarazenészből álló együttest. Pedig a két romantikus zeneszerző, Max Bruch és Felix Mendelssohn-Bartholdy oktettjeinek szépsége már az első pillanatban magával ragadta a népes hallgatóságot a hétfő esti Redut-beli koncerten.

A Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium és a Kolozsvári Kamarazenei Műhely Egyesület szervezésében megtartott hangverseny előtt Kostyák Imre kolozsvári származású, ám évtizedek óta Svájcban tevékenykedő csellóművész kifejtette: ezzel a koncerttel a 200 éves kolozsvári intézményes zenei oktatásra emlékeznek, illetve a kolozsvári zenelíceum alapításának 70. évfordulóját ünneplik.

– A fellépők fele a kolozsvári zenelíceumban végezte középfokú zenei tanulmányait,  tehát kötődünk mind a városhoz, mind a kolozsvári zenei oktatáshoz. Max Bruch háromtételes oktettjét a szerző életében nem adták elő, Felix Mendelssohn-Bartholdy oktettje pedig a szerző egyik fiatalkori alkotása – tudtuk meg Kostyák Imrétől. 

Az oktett tagjai a következő hangszeres előadóművészek voltak: Szövérdi Csilla, Dénes Anna Júlia (Kolozsvár), Line Ildikó (Magyarország), Emilie Haudenschild (Svájc) – hegedűsök; Bányai Mikós (Magyarország) és Dorin Mâtea (Svájc) – mélyhegedűsök; Kostyák Imre (Svájc), illetve Kostyák Előd (Kolozsvár) – cselló.

Mindkét mű közös alkotóeleme az áradó dallamvonal, a virtuozitás. Emeljük ki főként az elsőhegedűt tolmácsoló előadók – Line Ildikó és Emilie Haudenschild – kiváló teljesítményét. Ám nyugodt szívvel elmondhatjuk, hogy a minden igényt kielégítő produkcióban mind a nyolc hangszeres egyformán részt vállalt. Ízléses és elegáns, technikailag tökéletesen megvalósított előadásmódnak lehettünk tanúi.  Most is bebizonyosodott, hogy a jól felkészült, tapasztalt és a kamarazene művelése mellett elkötelezett előadók akkor is képesek élményt nyújtani közönségüknek, ha az összpróbára vajmi kevés idő és lehetőség jut.

(Borítókép: Az előadók megköszönik a tapsot. A szerző felvétele)


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Emberszabásúak agyi fejlődését ...
Ma kezdődik a 12. Nemzeti Vágta
Brexit - Szombaton szavaz a londoni ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ