Óh, Angela…
Ossi vagy wessi? Keletnémet vagy nyugatnémet?
Ossi vagy wessi? Keletnémet vagy nyugatnémet?
Vissza

Óh, Angela…

Hogy az integráció és az asszimiláció kérdésköre milyen mértékben tisztázatlan, azt leginkább a mai Németországi viszonyok példázhatják. A Német Integráció- és Migrációkutató Központ (német rövidítéssel DeZIM) Ost-Migrantische Analogien (Keleti-migráns analógiák) címmel nemrégen egy figyelemre méltó közvéleménykutatás következtetéseit tette közzé.

Már maga a cím is sokkoló. Olvastán joggal merül fel bennünk a kérdés: valóban lehetnének analógiák az úgynevezett ossik, azaz volt NDK polgárai és az utóbbi évtizedekben legálisan Németországba kivándorolt török vagy kelet-közép európai vendégmunkások, valamint a zömmel illegális bevándorlókként Németországba özönlött muszlimok (a migránsok) között? (A menekültek más kategóriába tartoznak.)

Amint az a tanulmányból kiderült: vannak. Méghozzá nem is jelentéktelenek.

A kutatást Michael Pilz, a Die Welt esszérovatának szerkesztője kommentálja. A tanulmány végkövetkeztetése az, hogy a nyugatnémetek a keletnémetektől ugyanazt az idomulást és integrációt követelik meg, melyet a muszlimoktól megkövetelnek. „Joguk van hozzá?” – teszi fel a kérdést a szerző már írása felvezetőjében.

Pilz maga is ossi, aki – számos honfitársához hasonlóan – kénytelen volt átesni a beolvadás megrázkódtatásain. Mert amint az az írásból kiderül, német anyanyelve, egészen pontosan nyelvjárása ellenére (bár a németeknél jóval jelentősebbek a nyelvjárási különbségek, mint nálunk magyaroknál vagy románoknál) neki magának is a szó szoros értelmében asszimilálódnia kellett (volna) a nyugatnémet kulturális közösségbe. Hogy miről is van szó, azt a ʼ90-es évek elejének Berlinében, az egyrészt „keletnémet”, másrészt „nyugatnémet” csapatok közt lezajlott labdarúgómérkőzések emlékeivel igyekszik megvilágítani. Amikor a berlini wessik csapatának szurkolói a szintén berlini Koepenickből származó csapat ossi szurkolóinak a drukkolás hevében – hogy tudatosítsák a „jövevényekben”, hol is van a helyük – átsúgták (botrányt kelteni nem lett volna ildomos): „Legyetek egyszer igazi németek!” (Amit nyilván úgy kellett érteni: Már ha győzni akartok…) A „keletieket” a – tapintatosan közölt – figyelmeztetés illő módon dühbe is hozta.

„Ami engem illet, igazuk volt – írja Pilz. – A wessik fekete hajú, pofaszakállas csatára valóban hosszabb ideje élt a Szövetségi Köztársaságban, mint én. Az NDK-ban nekem nem voltak hazafias érzelmeim, Kelet-Németország egyszerűen egy ország volt, melyben éltem. Amikor az új Németország jött, nem kellett sem csónakba szállnom, sem hegyeken átvándorolnom, hogy megérkezzem. (A német ankommen szó megérkezést, de idomulást is jelent. Ez esetben mindkét értelem érvényesül.) Nem kellett mindenkori hazámat sem elhagynom, hogy kitegyem magam a szinte már rendszeres figyelmeztetésnek: keletnémet migráns vagyok. De ezekkel a traumákkal viszonylag jól tudtam együttélni.”

De még Pilz maga is csupán a felmérés eredményeinek olvastán tudatosíthatta magában, hogy benyomásai nem voltak valamiféle érzéki csalódások. A tanulmány alapjául szolgáló közvéleménykutatás 7000 nyugatnémet megkérdezettjének egyharmada vélte úgy, hogy a keletnémetek ugyanolyan áldozatoknak érzik magukat, mint a muszlimok, s az utóbbiakhoz hasonlóan maguk is szélsőségességekre hajlanak. (Szó szerint: szélsőségességre való hajlamukkal tűnnek ki.) Ami egyrészt azt jelenti, hogy a wessik pontosan kétharmada a keletnémeteket a fentiek ellenére is egyfajta németnek tekinti ugyan – másrészt viszont azt is, hogy egyharmaduk (azaz minden harmadik wessi) még annak sem.

Ami a muszlimokat illeti, azokról még lesújtóbb a vélemény. A megkérdezettek több mint fele véli úgy, hogy azok sem integrálódni, sem a többségi társadalomhoz idomulni (ismét: ankommen) nem akarnak.

A felmérés készítői is kénytelenek leszögezni, hogy 30 évvel a fal ledöntése és a Szövetségi Köztársaságba való 1990-es őszi belépés után a keletnémetek keletnémetebbek, mint valaha. Visszaigazolják a nyugatiak vonakodását, hogy önmagukkal azonosaknak (azonos identitásúnak) ismerjék el őket. Erről a vonakodásról mi sem tanúskodhatna meggyőzőbben, mint a – tanulmány által is rögzített – „a mi különbözőink” („unsere Anderen”) terminus.

A tanulmányból Pilz olvasatában az is kiderül, hogy a keletiek és a nyugatiak is valamiféle arányos keleti hozzájárulást (Ostquotát) követelnének meg a keletiektől. Az a kérdés azonban, hogy kire is alapozódnék az a bizonyos arányossági tényező, válasz nélkül marad. A fajkeletiekre (Bioostler)? Vagy a fajkeletiektől származó németekre? Vagy éppenséggel a keletiekhez idomult nyugatnémetekre?

{Tovább olvasható még 547 szó.}
A keleti, mint eltérő identitásúvá „kényszer-kollektivizált lény” mindazonáltal nem rendelkezik valamiféle egységesítő világképpel, mint „konkurense” (ez is a tanulmány kifejezése), a muszlim. Persze valóban vannak olyan ossik, akik jobb és igazibb németeknek tartják magukat, mint a nyugatiakat, völkisch érzületet táplálnak, zárt társadalomról álmo
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, 

EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI
  • Hogy emlékezzenek és emlékeztessenek
    Hogy emlékezzenek és emlékeztessenek
  • Érzéstelenítés nélkül…
    Érzéstelenítés nélkül…
  • Emberek – magyarként
    Emberek – magyarként
  • A gyűlölet ereje
    A gyűlölet ereje
  • Vasutas remények
    Vasutas remények
  • Sikertörténet
    Sikertörténet
  • Veszélyes másság…?
    Veszélyes másság…?
  • Káemenn – a prelűd
    Káemenn – a prelűd
  • Dupla vagy semmi?
    Dupla vagy semmi?

ROPOGÓS ROPOGÓS

Hogy emlékezzenek és emlékeztessenek
Érzéstelenítés nélkül…
CFR 1907: Deac volt a hős

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Haáz Sándor: A Kolozsvári Magyar Napok ...
  • Búcsú Rónai Istvántól
  • VIDEÓ - A Szentegyházi ...
  • Felavatták Dávid Ferencnek, az ...
  • Hangulatképek a Kós Károly ...