Nyugalom, na persze!
Vissza

Nyugalom, na persze!

A legaprólékosabb részletesség, a zseniális „kisszereplők”, a finom gesztus- és képismétlések, a tragédia és humor, a lent és fent erős kontrasztja tetszett a leginkább a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat A nyugalom című előadásában (rendező: Radu Afrim), amelyet hétfő este Kolozsváron is bemutattak.

Még most is pironkodom miatta, de nem tudott nem eszembe jutni a szentségtörő banalitás: órákig tarthat csak magának a díszletnek a felállítása, majd függöny legördültével az összepakolása – olyan aprólékossággal megtervezett A nyugalombeli otthon elképesztő méreteket öltő rendetlensége. A konyhakredenc fiókjai nem csak úgy vannak, üresen, na jó, esetleg egy élére hajtogatott törlőkendő lapul az egyikben, mert éppen kellékként van rá szükség egy-két jelenetben, nem, itt minden tömve van, fiókok, polcok, és rengeteg bútor – már első pillantásra minden ez, csak nem nyugalom. És ez még csak a kezdet.

Nem nyugalom az sem, hogy néha tíznél is többen vannak a nagyszínpadra berendezett stúdiószínpadon, és senki sem csak úgy mellékesen tölti ott a helyet, mindenki mozog, mond, jelen van. Ez az az előadás, amit jobb lett volna az utolsó sorból nézni, hiszen csak úgy kellett kapkodni a fejem, hogy éppen mi zajlik a színpad másik felében, és egész biztosan még így is lemaradtam pár dologról.

Berekméri Katalin Jordán Évaként úgy váltogatja az alteregóit, hogy elhisszük róla, hangját szétbagózott, görbehátú vén matróna, amikor két mozdulatból váratlanul teljes átalakuláson megy keresztül, és bizisten meg is nő legalább félméterrel, hogy a nézőtér diszkréten felhördül bele. Aztán még oda-vissza elműveli ezt néhányszor.

Galló Ernő úgy játszik le több jelenetet méteres magasságú fogyatékos kisnagyfiúként, hogy egyszer sem „lóg ki az emberláb”. Biluska Annamária a vagány Jolika, aki hosszasan meséli letűnt ifjúsága páratlan szerelmi történetét, és csak kicsit zsörtölődik a locsoló társasággal, amikor izomgyúrt kétméteres plakátnővel érkeznek húsvétkor a kétszer háromméteres kocsmába. A kanári kétméteres férfiember, kalitkában lakik, pedig a kalitka a szokásos méretű darab. Sok a zene, ének, hangtorna – jól illenek az éppen zajló jelenetekhez. Megannyi apró jelzés, trükk, fogás, mozdulat, beszédmód teszi a kisebb szerepeket naggyá, lényegessé, sokszor felejthetetlenné.

Az évezred rendezői szívesen nyúlnak a modern technikai eszközökhöz, itt is hatalmas képernyők nyílnak a szekrényajtók mögött, a kivetített képkockákkal ráerősítenek a színpadi noir hangulatra. Mégis a képernyőről áradó fekete-fehér fénnyel mintha cseppet szabadulhatnánk B. Fülöp Erzsébet, a szakma és a társadalom számkivetettje, az önmagát négy fal közé száműzött egykori sikeres színésznő, a gyermekét megtagadó anya kreálta pokoli hangulatból, akinek lelke és tudata is meghasad, és annyira megteremti a megvilágosodás pillanataival kevert őrület minden rettenetét, hogy az a percnyi pixelkép olyan, akár a nyitott ablakon beáramló levegő. Erre még a „tisztító” víz sem képes, amiből oly sok van a színtéren, de ahogy haladunk a történetben, egyre piszkosabb, belekerül és előkerül belőle mindenféle, palackposta, hányás, feladott életek. Andor (Bányai Kelemen Barna) szétmarcangolódik világában: az önfeláldozó fiú az anyja iránti szeretet, a tehetetlenség béklyójában vergődik, az otthonból lett börtön rabja, de Eszteré (Kiss Bora) is, akivel szenvedélyesen megélt szerelmükben valahogy mintha mindig kergetőznének egymással, csak nagyritkán vannak egyazon hullámhosszon, közben még az alkotás kínjai-kételyei is gyötrik.

Az őrületbe "menekülő" anya, B. Fülöp Erzsébet (Fotó: nemzetiszinhaz.ro)

A nyugalom Bartis Attila azonos című regénye, annak színpadi változata, és a szintén Bartis Attila Anyám, Kleopátra című színdarabjának ötvözéséből született. A színház honlapján ezt írják a 18 éven felülieknek ajánlott előadásról: „Az előadás – cenzúra nélkül kezelve a regény nyelvezetét – a marosvásárhelyi származású szerző által teremtett világ szereplőit vonultatja fel. Az irodalmilag igen értékes realista szöveg tipikusan afrimi hangulatban a misztikumnak, az efemer létezés groteszkségének, az emberi kapcsolatok törékenységének ad helyet. Az előadásnak nem célja a tabudöntögetés; érzelmileg kívánja megérinteni nézőjét: érzelmeket, erotikát, humort, zenét, szövevényes cselekményt, valamint anya-fiú, nő-férfi kapcsolatokat mutat be a szétesés, a szexualitás viszonylatában. Az érzelmileg felforgató előadás a nézői értelmezést, gondolkodást provokálja.”

Bár azt megtanultam magamról, hogy ilyen sok meztelen hátsót – ha mégoly csinos is... – inkább nem szeretek ilyen közelségből látni, sem a macskajaj biológiai folyamatait ilyen életszerűen, mindez kétségtelenül megteszi a hatását, az érzelmi hullámvasút nagyon megvan. A szerelem, a szeretet, a magány, gyötrődés, elmegyógyintézet, élet, halál, mind-mind olyan nyomasztó, hogy a felemás végkifejlet már szinte felszabadít. És a provokáció is bejött, aznap, másnap, azóta is.

A majdnem három óra szünet nélkül a stúdiós széken nagyon hosszú tud lenni. Mégis bármikor újra megnézném. Kár, hogy csak egyszer adták elő Kolozsváron. Akinek Marosvásárhelyen van útja, ki ne hagyja.

Bartis Attila: A nyugalom, rendező: Radu Afrim, díszlet: Adrian Damian, jelmez: Márton Erika. Szereposztás: Andor: Bányai Kelemen Barna; Anya: B. Fülöp Erzsébet; Eszter: Kiss Bora; Jordán Éva: Berekméri Katalin; Rebeka: Nagy Dorottya; Jolika: Biluska Annamária. További szereplők: Bartha László Zsolt, Galló Ernő, Ruszuly Ervin, Varga Balázs, Huszár Gábor, Kölcze Kata, Nagy Péter.

EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Kató Béla: Akkor lehetünk erősek, ha ...
„Bearanyozta a napot az Aranyfeszt”
Pártot alapít Dacian Cioloș

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ