Nyilvános titkok

Nyilvános  titkok
A Fidesz döntése, hogy kilép az Európai Parlament néppárti frakciójából (EPP), nemcsak magyar, de német belpolitikai szempontból is meghatározó jelentőségű döntés.

Német szempontból azért, mert közelegnek a parlamenti választások és a CDU/CSU-pártszövetség, akárcsak a velük szövetséges szociáldemokraták a háború után talán soha nem álltak annyira rosszul, mint ebben a pillanatban. Ráadásul a német kormány járványellenes intézkedései is siralmas képet mutatnak. A német egészségügy a rendelkezésre álló oltások jelentős részét sem volt képes beadatni. Annak ellenére sem, hogy a németek mindenkor a szervezés világbajnokainak (Organisationsweltmeister) számítottak. Mérvadó vélemények szerint az oltási kampány lebonyolítását ezúttal éppen a túlzott bürokrácia és a túlszabályozottság bénította meg. A kormányzat képtelen volt eligazodni az egymásnak ellentmondó szakvélemények közt. Kapkodott. Mikor a közterek megnyitásával, mikor lezárásával próbálta elejét venni a fertőzések növekvő számának. Ami pedig a 100 főre eső beoltottak számát illeti, még mi, romániaiak is megelőzzük őket, pedig mi aztán tényleg nem pontosságunkról és összeszedettségünkről voltunk híresek.

Mindez a választási kampányra is szinte bizonyosan rányomja majd a bélyegét. Annál is inkább, mert a Fidesz–KDNP által kormányzott Magyarország nemcsak Németországot előzi meg toronymagasan száz főre eső beoltottak számát illetően, de Európa első helyezettjének is számít. Az összehasonlítás aligha növelheti a CDU/CSU-pártszövetség és a szociáldemokraták presztízsét. De még a mereven Fidesz-ellenes sajtóba vetett bizalmat sem nagyon.

A Fidesznek a néppárti frakcióból való kilépése a németek számára azért is rendkívül kellemetlen, mert a frakció vezető ereje éppen az a CDU/CSU-pártszövetség, amelynek a CSU alelnöke, Manfred Weber a vezetője. Weber számára a dolog külön is kínos, mert az Európai Bizottság elnökévé való megválasztását (a lengyel Kaczynski mellett) épp Orbán Viktor akadályozta meg. Így aztán Orbán Viktornak és pártjának a néppárti szekcióból való „elüldözése” egyfajta személyi bosszúnak is tűnhetne. (Sokak szerint az is.) Ami semmiképpen sem vet jó fényt sem Weberre, sem a bajor CSU-ra.

Korántsem véletlen tehát, hogy Weber a legutóbbi (március 7-ei) Welt am Sonntagban (a Die Welt hetilapjában) kötelességének érezte, hogy ún. vendégszerzőként a német nyilvánosság számára is előterjessze indokait. (Cikkének címe: Az ember nem borul a nacionalisták nyakába.) Az ugyanis kapóra jött Weber számára, hogy formailag nem a frakciónak kellett kizárnia a Fideszt, hanem a Fidesz távozott. Így ugyanis az előzményeket (azaz Deutsch Tamás szavazati jogának megvonását, a Fidesz kizárásával való – zsarolásértékű – fenyegetéseket, az alapszabály jogellenes megváltoztatását stb.) nem kényszerül megmagyarázni.

A vitatémákról sem tesz említést, csupán azt sorolja elő, mit „képvisel” szerinte az általa vezetett néppárti szekció az Európai Parlamentben. Idézem: „Az Európai Néppárt a garanciája a gyengébb régiókkal szemben nagyon is engedékeny regionális politikának (lásd például Székelyföld! – B. B.), a migráció világos korlátozásának (lásd ellenőrizetlen bevándorlás! – B. B.), a jól működő európai határőrizetnek (lásd Olaszország! – B. B.) vagy a nyugati és a keleti államok közti összeolvadásnak (lásd a V4-ek, s főként Lengyelország és Magyarország elleni hajsza! – B. B.). És mi vagyunk azok, akik évtizedek óta őrködünk afölött, hogy a családpolitika nemzeti hatáskörben maradjon (lásd Lengyelország gender-politikájának többrendbéli megbélyegzését! – B. B.). Az unió kereszténydemokrata alapítóatyái, Alcide de Gaspari vagy akár Konrad Adenauer is, bár családpolitikai ügyekben konzervatívak voltak, meg voltak győződve a demokratikus jogállam és a liberális demokrácia értékeiről és a társadalmi összetartozás értékéről.”

Egy szó sem esik arról, hogy a frakció néppárti többsége és a Fidesz közti ellentéteket éppen az okozta, hogy a Fidesz mindezekben a kérdésekben jóval következetesebb és főleg a keresztény-konzervatív hagyományokhoz hitelesebben ragaszkodó politikát tartott szükségesnek.

Weber ehelyett azzal folytatja, hogy az általa vezetett frakció számára „Európa soha nem volt sem önkiszolgáló üzlet, sem valamiféle személyes ambíciókat szolgáló show-műsor. A frakció tagjai mindig mélyen meg voltak győződve az európai kultúra vezérszerepének fontosságáról. (…) Úgy érezzük, mi ennek a kereszténydemokrata örökségnek vagyunk az elkötelezettjei.”

Az „önkiszolgáló üzletre” való utalás mögött az áll, hogy az európai sajtó (köztük a svájci Neue Zürcher Zeitung cikksorozatai is) az Orbán-kormány nyakába varrt európai pénzek 5 milliárd eurós illegális felhasználásába a Demszky-uralom alatti budapesti 4-es metró építésére szánt európai pénzek felének OLAF által megállapított illegális felhasználását is beleszámítja (de legalábbis azt a benyomást kelti, mintha beletartozna), miközben a nyugati sajtóban és a nemzetközi intézetek (az enyhén szólva sem mindig elfogulatlan NGO-k adataira alapozó) jelentéseiben szereplő nepotizmusgyanú (azaz a Mészáros Lőrinc és Tiborcz István rovására írt „korrupció”) mindennek csak a töredékét tenné ki. (A Neue Zürcher Zeitung egyik cikkének címe: A magyar nepotizmus: „Az Isten, a szerencse és Orbán Viktor”. Az idézőjeles mondattal állítólag Mészáros Lőrinc leplezte le európai pénzekből való viharos meggazdagodásának titkát.)

Következésként, összegzi Weber a fenti felsorolást: „Ezzel az örökséggel szakított Orbán, hogy azoknak a nacionalista pártoknak a nyakába boruljon, akik az ország EU-ba való felvételekor – önmagukhoz hűen – szokásos előítéleteiket működtetve elkeseredetten tiltakoztak (az akkor még szocialista – B. B.) Magyarország csatlakozása ellen.”

És tovább: „Orbán új barátainak, Wildersnek (Geert, a szélsőjobboldal vezére – B. B.), Le Pennek (Marine, a francia szélsőjobb vezéregyénisége – B. B) és az AfD-nek (a német szélsőjobbnak – B. B) ellenfelekre van szükségük. Éket akarnak verni a bal- és a jobboldal közé, gyűlöletet akarnak szítani. A jobboldali populisták a jobboldalt megpróbálják leválasztani a politikai középről, a társadalomformálást zenebonával szeretnék felcserélni. Mi, kereszténydemokraták a nyugati és európai értékek mellett szállunk síkra, és elutasítjuk a nacionalista egoizmusokat.”

Arról egy szó sem esik, hogy Orbán, a félreérthetetlen sértési szándékok és (a fenti szövegben is előforduló megalapozatlan vagy csupán részben megalapozott) megbélyegzések ellenére az utolsó pillanatig ragaszkodott a néppárti szekcióhoz és hogy semmiféle bizonyítható kapcsolatban nem állt sem Wilderrel, sem Le Pennel, sem az AfD-vel.

A cikk fennmaradó részének ismertetése fölösleges lenne. Nemcsak azért, mert a fentiek önmagukban is „meggyőzőek” és (zárójeles megjegyzéseimen túlmenően) nem szorulnak semmiféle további kommentárra, de azért is, mert a szerecsenmosdatást a továbbiakban kifejezetten a német választóknak címzett ígéretek követik. Annak az új társadalmi szerződésnek az ígéretei, amelyet a közelgő választásokon várható „eredmények” tehetnek szükségessé.

A Fidesz-ellenes kampány azonban nem áll meg a Weber-cikknél sem…

Nyilvánvalónak tűnik, hogy az AfD-nek az ún. Alkotmányvédelmi Hivatal (magyarán a titkosszolgálat) általi új keletű minősítése – miszerint a pártalakulat „szélsőjobbgyanús”, s ezért az intézmény a párt mindent tagját kénytelen „titkosszolgálati megfigyelés alá helyezni” – valamiképpen a Fidesz kilépésével is összefüggésben állhat. A német választónak ugyanis a közelgő választásokon Webert és a CDU/CSU-pártszövetséget annak a pozitívumnak a jegyében kell megítélnie, hogy hősiesen megszabadult a német fasisztákkal bratyizó Orbán Viktortól. Márpedig sokakban a fasizmus puszta emlegetése is páni félelmeket gerjeszt…

Ha nem így lenne, a „szélsőjobbgyanús” minősítést és a „titkosszolgálati eszközökkel való megfigyelés” nyilvánosságra hozatalát ép ésszel lehetetlenség volna minősíteni is. Merthogy: miként lehet titokban megfigyelni valakit, akit korábban már osztentatíve figyelmeztettem rá, hogy titokban meg fogom figyelni.

Erről – ismét, mint manapság annyiszor – Shakespeare Hamletje jut eszembe, aki már évszázadokkal korábban úgy vélte, hogy bizony hemzsegnek körülöttünk az emberi ésszel elképzelhetetlen és elgondolhatatlan dolgok is.

Hogy a kijelentés érvényét szó szerinti idézettel is megerősítsem: „…földön és egen…”