Női kézilabda nemzetközi kupákban történt

Női kézilabda nemzetközi kupákban történt
A női Bajnokok Ligája és EHF-kupa magyar és román szereplőinek hétvégi szereplését foglaljuk össze cikkünkben.

Női BL

A Ferencváros három góllal kikapott az orosz Rosztov-Don otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének utolsó fordulójában.

A magyar csapat számára tét nélküli volt a mérkőzés, mert már két fordulóval a középdöntő vége előtt eldőlt, hogy nem juthat tovább a negyeddöntőbe.

A mezőny legeredményesebb játékosa Klujber Katrin volt, aki 14 lövésből nyolcszor talált be, Háfra Noémi tíz kísérletből hat gólt szerzett.

A két csapat tizedik alkalommal találkozott egymással a nemzetközi porondon, egy magyar siker és egy döntetlen mellett nyolcadszor nyert a Rosztov-Don. Az FTC négy győzelemmel, egy döntetlennel és hét vereséggel zárta az idényt a BL-ben, és az előző négy szezonnal ellentétben ezúttal nem sikerült a negyeddöntőbe jutnia.

A csoport másik mérkőzésén a Bukaresti MSC különösebb izgalmak nélkül hat góllal verte a norvég Vipers Kristiansand a fővárosi Ioan Kunst-Ghermănescu Sportcsarnokban. A bukaresti csapat biztos volt végső, 4. helyezésében a csoportban, a Vipers pedig abban, hogy nem léphet tovább. A mérkőzés legjobbja a 10 gólig jutott Cristina Neagu volt.

A címvédő Győri Audi ETO KC házigazdaként 35–29-re legyőzte a Râmnicu Vâlcea-i MSC csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének utolsó fordulójában.

Mindét fél számára tét nélküli volt a mérkőzés, az ETO számára már az előző fordulóban eldőlt, hogy csoportelsőként jut a negyeddöntőbe, a vâlceaiak pedig szintén biztosak voltak a továbblépésben.

A győriek megőrizték a 2018. január 26. óta tartó veretlenségüket a BL-ben.

A két csapat 16. alkalommal játszott egymással, hat román siker és egy döntetlen mellett ez volt a kilencedik győri győzelem.

A Râmnicu Vâlcea-i MSC ellenfele a francia bajnok Metz Handball lesz a legjobb nyolc között, a Győri Audi ETO KC pedig a Bukaresti MSC-vel játszik a folytatásban. A párharc első mérkőzését minden bizonnyal április 3-án, pénteken rendezik Bukarestben, a győri visszavágót pedig április 11-én vagy 12-én bonyolítják le.

Eredmények, középdöntő, 6. (utolsó) forduló:

1. csoport: • Rosztov-Don (orosz)–Ferencvárosi TC-Rail Cargo Hungaria 29–26 (17–9) • Bukaresti MSC–Vipers Kristiansand (norvég) 28–22 (12–11) • Team Esbjerg (dán)–Metz Handball (francia) 30–29 (14–19). A csoport végeredménye: 1. Metz 13 pont, 2. Team Esbjerg 13, 3. Rosztov-Don 13, 4. BUK. MSC 11, 5. Vipers 5, 6. FTC 5.

2. csoport: • Győri Audi ETO KC–Râmnicu Vâlcea-i MSC 35–29 (20–15) – góldobók: Stine Oftedal 6, Eduarda Amorim 5, Bódi Bernadett és Anne Mette Hansen 4–4, Puhalák Szidónia, Kari Brattset és Veronica Kristiansen 3–3, Amanda Kurtovic, Katarina Bulatovic és Jana Knedlikova 2–2, Beatrice Edwige 1, illetve Krisztina Liszcsevics, Alexandra Badea és Ann Grete Norgaard 5–5, Irina Glibko 4, Asma Elghaoui és Samara Da Silva Vieira 3–3, Jelena Trifunovics 2, Cristina Florica és Raluca Băcăoanu 1–1 • RK Krim Mercator Ljubljana (szlovén)–Buducsnost Podgorica (montenegrói) 29–23 (14–12) • IK Sävehof (svéd)–Brest Bretagne Handball (francia) 17–29 (5–17). A végeredmény: 1. GYŐRI AUDI ETO KC 19 PONT, 2. Brest Bretagne 17, 3. Buducsnost Podgorica 10, 4. RM. VÂLCEA 7, 5. Krim Mercator Ljubljana 5, 6. Sävehof (svéd) 2.

Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmények rangsoroltak, az első négy helyezett jutott tovább.

A negyeddöntő párosítása: • Rm. Vâlcea–Metz HB • Buk. MSC–Győri Audi ETO KC • Buducsnost Podgorica–Team Esbjerg • Rosztov-Don–Brest Bretagne.

Női EHF-kupa

A címvédő Siófok KC házigazdaként 40–20-ra nyert a török Kastamonu Belediyesi GSK ellen a női kézilabda EHF-kupa negyeddöntőjének visszavágóján, így kettős győzelemmel jutott tovább.

A Siófok KC egy héttel ezelőtt 38–29-re megnyerte a párharc első meccsét, így a visszavágó csupán formaság volt.

A mezőny legeredményesebb játékosa Hársfalvi Júlia és Katarina Jezics, valamint Serpil Iskenderoglu volt egyaránt hat-hat góllal.

A dán Odense HB lesz a Siófok KC ellenfele az elődöntőben. A dán csapat múlt szombaton a negyeddöntő első mérkőzésén 31–28-ra kikapott az orosz HK Lada Toljatti otthonában, a vasárnapi zártkapus visszavágót viszont 34–30-ra megnyerte.

Az elődöntő első mérkőzését április első hétvégéjén játsszák Dániában, a visszavágót egy héttel később rendezik Magyarországon.

Az Odense HB a mostani idényben a csoportkörben idegenben és hazai pályán is legyőzte az Érdi KC-t, tavaly pedig a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében kettős vereséggel búcsúzott a Győrrel szemben.

A másik ágon a dán Herning-Ikast és a horvát Podravka Kapronca/Koprivnica játszik a fináléba jutásért, utóbbi kettős győzelemmel, 61–51-es összesítéssel jutott túl a német Thüringer HC-n.

A sorozatban még versenyben levő romániai csapat, a kizárt Brassói Korona MSC helyére beugró Beszterce-Naszódi Glória MSC kettős vereséggel búcsúzott, a hazai háromgólos vereség után Dániában két góllal kapott ki a Herning-Ikast Handboldtól. A beszterceiek legjobbja, Elena-Nicoleta Dincă hét gólig jutott.

Eredmények, negyeddöntő, visszavágó: • Siófok KC–Kastamonu Belediyesi GSK (török) 40–20 (19–10) – továbbjutott a Siófok KV kettős győzelemmel, 78–49-es összesítéssel • Herning-Ikast Handboldt (dán)–Beszterce-Naszódi Glória MSC 28–26 (12–15) – tj. a Herning-Ikast kettős győzelemmel 57–52-es összesítéssel.