Nem indulhatnak saját zászlójuk alatt az oroszok a téli olimpián
Vissza

Nem indulhatnak saját zászlójuk alatt az oroszok a téli olimpián

Az orosz sportolók olimpiai zászló alatt indulhatnak Pjongcsangban a februári téli játékokon – döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága.

A határozatról kedden este sajtótájékoztatón számolt be az ötkarikás testület, amely egyben felfüggesztette az OKR-t vezető Alekszandr Zsukov NOB-tagságát, továbbá minden ötkarikás eseményről kitiltotta Vutalij Mutko volt orosz sportminisztert, a futballszövetség jelenlegi elnökét, a jövő évi világbajnokság főszervezőjét.

Ugyanakkor azok a versenyzők, akik indulási jogot szereznek, bizonyítottan tiszták, nem sértették meg korábban a doppingszabályzatot, és részt vesznek a számukra előírt ellenőrzéseken, „Olimpiai Sportoló Oroszországból” (OAR) megjelöléssel szerepelhetnek Pjongcsangban. Ez a jelzés található majd az öltözékükön, aranyérem esetén pedig az olimpiai himnuszt játsszák el nekik.

A NOB vezető testülete azután hozta meg a döntéseit, hogy meghallgatta a korábbi svájci államfő, Samuel Schmid vezette vizsgálóbizottság 17 hónapos munkálkodásának összegzését. Az ötkarikás testület a sajtótájékoztatón közölte: a Schmid-jelentés megerősítette „a doppingszabályok szisztematikus megsértését” Oroszországban.

A NOB az elmúlt bő egy hónapban több mint húsz orosz versenyzőt – bobost, szkeletonost, sífutót, gyorskorcsolyázót és sílövőt – tiltott el örökre, és semmisítette meg szocsi eredményeiket doppingvétség miatt. 2014-ben az oroszok 33 érmet szereztek, de 11-től már megfosztották őket.

Az eltiltások hátterében a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság korábbi jelentése áll, mely az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását tárta fel.

A jelentés szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között harminc sportágban mintegy ezer sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el.

A McLaren-jelentés után a NOB – a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) ajánlásával ellentétesen – a nemzetközi sportági szövetségekre bízta, hogy engednek-e orosz versenyzőket indulni a tavalyi riói olimpián, azzal a kitétellel, hogy a jelentésben nevesített sportolók semmikképpen sem vehetnek részt a játékokon. Rióban orosz atléták – egy kivétellel – és súlyemelők sem szerepelhettek, ugyanakkor összesen 279-en képviselhették az országot Brazíliában. A riói paralimpiáról pedig – csakúgy mint a 2018-as téli paralimpiáról – valamennyi orosz sportolót kizárták.

Thomas Bach NOB-elnök az oroszországi szisztematikus manipulációt az olimpiai játékok és a sport elleni „példátlan támadásnak” nevezte.

Az Összoroszországi Televíziós és Rádiósugárzási Társaság (VGTRK) a NOB-határozatokra válaszul közölte, hogy az állami tévécsatornák nem közvetítik a dél-koreai játékok eseményeit.

Az Orosz Paralimpiai Bizottság, az Orosz Atlétikai Szövetség és az ország doppingellenes szervezete, a RUSADA jelenleg fel van függesztve a doppingbotrány miatt.

EZ ÉRDEKELHETI
SPORT ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Három terrortámadást akadályoztak meg ...
1989. december 17: 28 évvel ezelőtt ...
Leonardo Sini nyerte a Maestro Solti ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ