Nagyobb költségvetésből gazdálkodik idén Kolozsvár

Nagyobb költségvetésből  gazdálkodik idén Kolozsvár
A kolozsvári tanács szerdai ülésén elfogadta a város 2021-es költségvetését. A határozattervezet megszavazása előtt Emil Boc kifejtette: a tervezetbe beiktatták a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az USR-PLUS tanácsosaitól beérkezett javaslatok nagy részét.

A város összköltségvetése 2,117 milliárd lej, azaz 433 millió euró. Ebből a működésre 1,073 milliárd lejt (50,70%-ot), a fejlesztésre 1,043 milliárd lejt (49,30%-ot) fordítanak. Az összköltségvetés 22%-kal több a tavalyi összegnél. Boc újfent megígérte: a polgármesteri hivatal már holnaptól elkezdi a felkészülést a civil szervezeteknek szánt anyagi támogatás kiutalására, és az összeg nem lesz kisebb a tavalyinál. A polgármester hangsúlyozta, hogy a város fejlesztését a metropoliszi övezet szemszögéből gondolják el és valósítják meg. Ezen kívül felsorolta az idén és a következő években befejezendő befektetéseket. A tanács különösebb vita nélkül szavazta meg a város költségvetését.