A Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetségének közgyűlésének 1909 szeptemberében adott helyet a legnagyobb igyekezettel és az eseményhez méltó hozzáállással a város elöljárósága, egész vezetőtestülete. Méltó módon akarták fogadni mindazokat, akik Enyedet választották e rangos magyar közművelődési rendezvény helyszínéül.
Előzetesként dr. Farnos Dezső (1860-1922) magyar-német szakos tanár, 1884-től az enyedi kollégium, 1890-től a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanára, majd 1897-től ismételten a Bethlen kollégiumban a nagykönyvtár vezetője, értesülvén a sorrakerülő enyedi eseményről, már 1909. március 18-án A Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetségének működése és jelentősége címmel tartott felolvasást a nagyenyedi Szabad-Lícem hallgatói előtt. Előadásából elénk vetítődik a Szövetség megalakulásának körülményei, célkitűzéseinek, tevékenységének sokszínűsége. “Célom – mutatott rá a bevezetőben – a t. közönséggel részletesebben megismertetni e Szövetség keletkezését, zajtalan, de máris rendkivül eredményes működését, annál inkább, mert – amint tudjuk - f. év szeptemberében Alsófehérvármegye székvárosában, Nagyenyeden, valószínűleg a kollégium dísztermében fogja évi rendes közgyűlését megtartani.”
Az eszme a Széll Kálmán elnöklete mellett működő Dunántúli Közművelődési Egyesület köréből kelt szárnyra. A főérdem Porzsolt Kálmánt, a nevezett egyesület titkárát illette, aki 1892 tavaszán körlevelekben hívta fel a vármegyéket vármegyei, városi könyvtárak létesítésére vagy a meglévők rendszeres és gyorsabb irányú fejlesztésére. E felhívása országszerte kedvező fogadtatásban részesült, a Dunántúli Közművelődési Egyesület azon év májusában már hivatalosan is a magáévá tette az eszmét és egyelőre saját köréből egy ideiglenes Országos múzeum-és könyvtárbizottságot állapított meg, amely a következő évben, 1893. december 9-re országos értekezletet hívott össze. Ezen értekezlet megállapodása értelmében 1894. áprilisában 3 évre szóló – tehát 1897-ig terjedő időtartamra - alábbi tisztikar került megválasztásra: Széll Kálmán elnök, társelnökök: gróf Andrássy Tivadar, gróf Bethlen Gábor, Gerlóczi Gábor, gróf Károlyi István, dr. Kuncz Adolf, Pulszky Ferenc, Thaly Kálmán. Titkárok: György Aladár, dr. Kosztenszky Géza, Polzsolt Kálmán, dr. Pulszky Károly, Sándor József és dr. Szmrecsányi Miklós. Folytatásaként és biztatásaként 1895-ben Wlassics Gyula közoktatásügyi miniszter 4000 koronával támogatta az indulást, hogy aztán 1907-ben például az Országos Szövetségnek már 368.000 korona álljon rendelkezésére.
Az Országos Múzeumi és Könyvtári Bizottság működésének egyik fontos eseménye 1897-ben zajlott le, amikor a közoktatási minisztériummal együtt létrehozta a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsát, mint végrehajtó szervét, amelynek szintén Széll Kálmán lett az elnöke, továbbá az Országos Főfelügyelőséget, amelynek Fraknói Vilmos címzetes püspök lett az elnöke, vagyis a király által kinevezett országos főfelügyelője. 1902-ben pedig az Országos Bizottság a szervezeti szabályzat módosításával A Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetsége végleges nevet vette föl. Állandó végrehajtó szerve maradt az Országos Tanács, az ellenőrzést, egyöntetű irányítást pedig az Országos Felügyelőség gyakorolta. Következésképpen a meglévő gyűjtemények támogatására, újak szervezésére az Országos Főfelügyelőség tett javaslatot, amely aztán az Országos Tanács által került a közoktatásügyi miniszter elé. Különben is a tudományos jellegű gyűjtemények a Főfelügyelőség hatáskörébe, míg a nép-és vándorkönyvtárak az Országos Tanács kezelésébe tartoztak. 1907. május 13-án kelt átiratában gróf Apponyi Albert közoktatásügyi miniszter a Főfelügyelőség részére un. kulturális gócpontok létrehozását tűzte ki célul, jelezvén, hogy az ország fontosabb városaiban közművelődési házakat, u.n. kultúrpalotákat szándékozik létesíteni, amelyekben egyfelől ismeretterjesztő felolvasások és zenei előadások tartassanak, másfelől olvasótermekkel ellátott ismeretterjesztő könyvtárak, szépművészeti és egyéb múzeális gyűjtemények, műtermek s végül az illető vidék háziiparának elárusítására hivatott bolthelyiségek foglaljanak helyet. Ugyanakkor 1907. július 15-én kérést intézett a római katolikus és görögkatolikus egyházi főhatóságokhoz annak érdekében, hogy vagy egyházmegyei múzeumokat szervezzenek, vagypedig a birtokukban levő műtárgyakat kellő biztosíték mellett városi és megyei múzeumokban helyezzék el, hogy ezáltal az egyházak ilyenszerű vagyona, „a közművelődési házak közevetítésével, a műveltség alsóbb fokán álló népréteg lellkéhez férközhessék a tudomány és művészet léleknemesítő hatása”.
És most tekintsük át e folyton erősődő Szövetség munkásságának legfontosabb eredményeit. Míg 1898-ban 24 tudományos jellegű intézet gyűjteményei tartoztak a Főfelügyelőség hatáskörébe, 1907-ben már 75 intézettel gyarapodott, amelyből 8 Erdélyben működött, u.m. Dés, Déva, Gyulafehérvár, Kolozsvár, Nagyenyed, Sepsiszentgyörgy, Szamosújvár és Szászváros székhellyel. Míg 1898-ban csupán 30.000 korona, addig 1907-ben már 368.000 korona állott a Felügyelőség rendelkezésére. Tíz év alatt – 1898-1907 – tudományos jellegű gyűjteményekre, főleg a könyvtárakra 750.000 koronát fordított. Ezenkivül 1 millió koronát osztottak le Szeged, Nagyvárad, Kassa, Szekszárd, Szombathely, Békéscsaba, Keszthely, Magyaróvár, Sepsiszentgyörgy múzeumépületeinek fölépítésére, valamint a gyulafehérvári és poprádi múzeumépületek kibővítésére. Továbbá az Aradon, Debrecenben, Tortonyban és Temesváron sorrakerülő kultúrpaloták fölépítésére 510.000 korona került kiutalásra.
A szövetség másik szerve: az Országos Tanács a nép-és vándorkönytárak ügyét fejlesztette hasonló sikerrel. Míg 1900-ban e célra csupán 4000 koronát fordított, 1901-ben pedig 20.000 koronát 15 népkönyvtár felállítására, 1909-ben már 114. 000 korona lett kiutalva 853 népkönyvtár támogatására és fenntartására, valamint 74 új népkönyvtár szervezésére. A községek lakósai számának függvényében 2000, 1000, 400 és 300 koronás népkönyvtárak, illetve 500 koronás vándor-és katonai könyvtárak működtek, továbbá a földművelési miniszter is 50 gazdasági népkönyvtárat működtetett, amelyeket összességükben 200.000 egyén használta, s az igényelt művek száma elérte a másfélmillió példányt. Továbbá a határokon túl, pl. Horvátországban a Julián-egyesület 28 magyar népkönyvtárat működtetett, míg Észak-Amerikában hat, a kivándorlást közvetítő hajókon négy, Bécsben és Konstantinápolyban egy-egy magyar könyvtár működött.
Alsófehér vármegyében a Bethlen kollégium gyűjteményeit: könyvtárt, régiségtárt, természetrajzi és néprajzi gyűjterményeket 2000 koronával, a gyulafehérvári múzeumot 1500 koronával segélyezte évente az Országos Tanács. Továbbá népkönyvtárakat állított fel Abrudbányán, Balázsfalván, Verespatakon és Zalatnán, ugyanakkor az EMKE-nek 5000 koronát adományozott szintén népkönyvtárak létrehozására. Ilyen EMKE-könyvtárak létesültek vármegyénkben Balázsfalván, Felenyeden, Nagyenyeden a honvéd gyalogezred keretében, Szentbenedeken, Verespatakon és Vízaknán.
Itt jegyzem meg, hogy a fenti pénzsegély mellett a Bethlen Könyvtár ugyanakkor értékes tárgyi támogatásban is részesült a Szövetség részéről. A könyvraktár padlózata ma is ellenálló műanyagburkolattal lett bevonva, az olvasóteremben egy kisebb és egy nagyobb, elegáns kivitelezésű, üveges könyvszekrény került elhelyezésre, s ugyanott sajátos tárlókkal bővült a dotáció, amelyek állandó jellegű, illetve időszakos könyvkiállításoknak adtak helyet, a falakon pedig Bethlen Gábor, gr. Mikó Imre és Apafi Mihály fejedelem életnagyságú portréi, valamint Ajtai Abód Mihály és Herepey Ádám tanárok portréi, s nem utolsó sorban Apáczai Csere János és Hegedüs Sámuel tanárok mellszobra gazdagította a hangulatot, s határozta meg a hely szellemét, a könyvtár és a kollégium immár szinte négyszázéves történetének legfontosabb vonatkozásait. Sajnálatos módon, a felsoroltakból immár semmit sem láthat a kutató, illetve az alkalmi látogató. Egyszerűen kikerültek a könyvtár falai közül. Az új tulajdonosnak semmi áron sem kellett volna beleegyeznie az erdélyi reformátusok egyik legrégebbi és legértékesebb könyvtárának ilyenszerű feldarabolásába. Mert a négy évszázados kollégiumi történelmi múltnak a Bethlen Könyvtár kell legyen a szellemi biztosítéka, meghatározója és központja most is, s a továbbiak során is.
Kezdetben a Szövetség közgyűlései kizárólag a székesfővárosban zajlottak le. Csak Wlassics Gyula szövetségi elnök alatt jött szokásba a közgyűléseknek egy-egy vármegye központjában való megtartása. Igy az első, vidéken tartott közgyűlésre csupán 1904-ben került sor, aminek Temesvár és Versec adott helyet, a temesvári városi könyvtár megnyítása alkalmával. 1905-ben viszont ex lex miatt elmaradt a közgyűlés, 1906-ban ismételten Budapest volt a közgyűlés helye, a második vidéki közgyűlés Baranya megye székhelyén, Pécsen zajlott le az országos kiállítás és a városi múzeum megnyítása alkalmával, a harmadikra 1908-ban Vasvármegyében, Szombathelyen került sor a vasvármegyei múzeum felavatása alkalmával.
A negyedik, gyulafehérvári kirándulással egybekötött közgyűlésnek tehát Alsófehérvármegyében Nagyenyed lett a házigazdája 1909. szeptember 25-27-én. Ennek érdekében, az előkészületek keretében, a szövetség vezetősége már szeptember 4-én értekezletet tartott Gyulafehérváron Novák Ferenc polgármester elnöklete alatt, amelyen a központi bizottságot dr. Farnos Dezső bizottsági titkár képviselte. Szeptember 8-án pedig báró Kemény Árpád főispán elnökletével a központi bizottság Nagyenyeden ülésezett annak érdekében, hogy a nagynevű és előkelő vendégek fogadása minden tekintetben kellő módon legyen előkészítve. E keretben a főispán fölkérte a Bethlen kollégium tanárikarát, valamint a város összes testületeit, hogy a szeptember 25-iki fogadtatásban a tanulók seregestül vegyenek részt, a városi tanács pedig lampionokat szerezzen az ifjúság kezébe, hogy a Kossuth utca két oldalán sorfalat álljanak, a lakók pedig világítsák ki ablakaikat. Mindezekkel párhuzamosan, a helybeli Közérdek a Tárca rovatban rövid, de tartalmas összefoglalóban ismertette Nagyenyed történelmi múltját, valamint a város pillanatnyi gazdasági, kulturális, társadalmi helyzetét. Noha imott-amott már ismerős adatok ismétlődnek, de P. Szathmáry Károly egykori enyedi történelemtanár (1862-1868) szavait idézve: „Inkább akarok a más szavaival igaz lenni, mint a magaméival tévedni; inkább jót ismételni, mint eredeti lenni a gyengeségekben!” Következzen tehát a Nagyenyed címet viselő ismertető: „A Marosba ömlő enyedi patak két oldalán, az Őrhegy alatt fekszik ez a kis város, amely a Bethlen Főiskola gyűjteményében látható kelta és római leletek tanusítása szerint ősidőktől fogva lakott hely volt. A rómaiak alatt Brucla volt a neve. A sétatér mellett vezető szekérút római út, mellette primitív, egyszerű római sírok és koporsók maradványai láthatók. Bizonnyára voltak lakósai a honfoglalás korában is, de rendes telepítés a szászok bejövetele után történt, valószinűleg abban az időben, midőn Magyarigen (Chrapendorf) és Krakkó települtek, a XII. század közepén. Az első telepítést bizonyára a tatárok pusztították el, de az elmenekült lakósok visszatérve a szász jog elvei szerint állapították meg jogszokásaikat. A XIII. században már a gyulafehérvári káptalan birtokában van. A legrégibb okleveles feljegyzés 1293-ból említi Enyedet. Ekkor már volt egyházközsége és 1313-ban épült temploma, a mai lutheránus egyház. A mellette levő nagy templom valószínűleg a XV. századból való, érdekes emeletes sanctuariuma s azokban levő igen szép góthstilű kegyszertartója, nevezetes maradványa e kor építészetének. A templomkastély most is fennálló bástyákkal, falakkal, vízárokkal volt körülvéve s a felvonó híd vashorgai most is láthatók a kapuboltozaton. Bizonnyára nagy szükség is volt ilyen védelemre, mert 1437. december 15-én az erdélyi parasztlázadás egyik seregét itt verték le; ez alkalommal Enyed teljesen fel lett dúlva. 1600 szeptemberében Mihály vajda, 1658 szeptember havában a tatárok, 1704. március 16-án Tige pusztítá el a várost, mely legszomorúbb sorsra, teljes elpusztításra 1849. január 8-án jutott. De voltak szebb napjai is Enyednek; így Báthory Gábor, majd II. Rákóczi György 1658-ban a nemesi városok sorába emelték, 1662-ben pedig Apafi Mihály fejedelem ide telepíté a Bethlen kollégiumot.
A város lakossága: 7494 lélek, területe: 6490 kat. hold. Van római katolikus, református, lutheránus, görögkatolikus temploma és zsinagógája. A hírneves Bethlen főiskolán kívül református tanítóképző, polgári leányiskola, állami fiú-és leányiskola, római katolikus és lutheránus elemi iskola, 3 óvoda, kereskedelmi és iparos tanonciskola, gazdasági ismeretekre az állami vincellérképző oktat. Nagyenyed rendezett tanácsú város, Alsófehérvármegyének székhelye, melynek szép megyeháza Alpár Ignácz tervei szerint épült. Itt van a Magyar királyi pénzügyigazgatóság, királyi közjegyzői, állammérnöki, kultúrmérnöki és vasúti mérnöki hivatal, a királyi járásbíróság, az állami erdőhivatal. A XXI. magyar királyi honvédzászlóalj kényelmes laktanyában van elhelyezve, nagy országos fegyintézete igen érdekes, különböző munkavállalataival.Van épületlakatosárúgyára, gyógyszerdoboz-és papírárúgyára, szövőgyára, két nyomdája, élénk kereskedelme és jó iparosai. A hiteligényeket a Kisegítő Takarékpénztár, az Alsófehérvármegyei Gazdasági Bank és egy ipari hitelszövetkezet elégíti ki. Megyei kórházát újabb átalakítással fogják kibővíteni. Itt van az ország egyik legrégibb kaszinója s a függetlenségi pártnak is van olvasóköre. Ezen egyletek mellett felemlítjük a szegény tanulókat segélyező kört, mely ruhával, a protestáns nőegyletet, mely kenyérrel, élelmezéssel segédkezik, az önkéntes tűzoltó egyletet, a gyümölcsészeti egyletet, lövészegyletet, dalkört, az ipartestületet, az iparos önképzőkört. Két gyógyszertár és számos orvos szolgálja a közegészségügyet. Van jó gőzfürdője és tágas uszódája. Kies sétaterét a Jókai által híressé lett nagyenyedi két fűzfánál vitézi halált halt hős diákok emléke diszíti. E sétatérről látszik Miriszló, hol Básta és az erdélyiek legyőzték 1600. szeptember 17-én és 18-án Mihály vajdát. Az Alsófehérmegyei Történelmi Társulat által emelt emlékoszlop jelzi a csatateret. Jobbra e helytől látszik Marosgombás, Apahida, majd kelet felé Csombord, Enyedszentkirály. Nyugatra a Csáklyai kő és a Pilis hegycsúcsai nyújtanak érdekes panorámát. Nagyenyed határa kitűnő gabonát, gyümölcsöt, szőlőt terem. Ponyik almája és batulja méltán híres. Válogatott gyümölcsfajokból álló oltványokkal Fischer és Társai nagy kiterjedésű, gondosan nevelt fa-és gyümölcsiskolája látja el messzeföldre a gazdákat. A város villanyvilágítását a Ganz-gyár rendezte be s most a vízvezeték létesítése képezi a város polgármesterének és tanácsának egyik főgondját”.
E bevezető után lássuk a magasrangú vendégek enyedi megérkezését és fogadtatását. “Az állomás lobogódíszben és villanyfényben várta az érkezőket”, írja az Alsófehér című lap. “A tűzoltó zenekar Rákóczi-indulója után dr. Varró László polgármester üdvözölte a Szövetséget, kiemelve ünnepies meghatódottságtól áthatott beszédében, hogy minden párt-, osztály- és felekezeti különbségen felül áll a közművelődés elsőrangú kérdése. Wlassics Gyula válaszában biztosította Nagyenyedet, hogy ismeri a viszonyokat, amelyekkel küzd a város és tőle telhetőleg fog igyekezni segítségére jönni a kultúra fegyverével. A riadó éljenzés elhangzása után, amely a Szövetség elnökének szavait kísérte, a Papp János, Incze Miklós és Székely Ödön buzgó rendezőbizottsági elnökök jól kigondolt és ügyesen keresztülvitt tervezete szerint megtörtént a bevonulás a város villanyfényben és az ablakokból kisugárzó kivilágítás fényében úszó Szentkiráy utcán és Kossuth Lajos utcán végig. Különösen meglepte vendégeinket a fogadtatás melegsége, ami a Kossuth Lajos utcai díszkapu emelésében s a lampionos sorfalat álló ezernél többre menő tanuló ifjúság lelkes részvételében nyilvánult meg”.
A vendégek névsorából pedig alábbiakat ragadom ki: az Országos Tanács és Főfelügyelőség részéről dr. Wlassics Gyula elnök, Tóth József ny. tanfelügyelő, dr. Ferenczi Zoltán egyetemi könyvtárigazgató, dr. Horváth Géza a Nemzeti Múzeum állattári osztályának igazgatója, dr. Krenner József egyetemi tanár, az ásványtár igazgatója, dr. Pósta Béla kolozsvári egyetemi tanár, dr. Cserni Béla Gyulafehérvárról, dr. Gulyás Pál és Winkler Elemér Budapestről. A közoktatási minisztérium részéről: dr. Szász Károly miniszteri tanácsos, a belügyminisztériumból Andriska Antal tanfelügyelő, a honvédelmi minisztériumból Baitz József honvédezredes, a kereskedelmi minisztériumból Péterffy Lajos miniszteri tanácsos, az EMKE részéről Sándor József főtitkár, az Országos Pedagógiai Könyvtár nevében dr. Vángel Jenő egyetemi tanár. Az egyes intézetek képviseletében: dr. Apáthy István az egyetemi állattani intézetből, Kolozsvárról, Ávéd Jákó ny. tanár Gyulafehérvárról, dr. Csánky Dezső egyetemi tanár az országos levéltárból, dr. Ferenczy Gyula könyvtárigazgató a debreceni református kollégiumból, Kárpis János tanár, dr. Korodi Péter teológiai tanár és Rass Károly Gyulafehérvárról, Kristóf György tanár és Simon Ferenc igazgató tanár a szászvárosi Kún-Kollégiumból, Rónaki Kálmán a baranyai múzeumból, Szabó Kálmán a kiskunfélegyházai múzeumból, dr. Szőnyi Ottó a pécsi városi múzeumból, Tömörkény István múzeumigazgató Szegedről, dr. Ujvári Ede Szombathelyről, dr. Varjú Elemér múzeumigazgató Kassáról, dr. Hermann Antal múzeumigazgató Budapestről, Seprődi János tanár Kolozsvárról, Szentiványi Róbert teológiai tanár a gyulafehérvári Batthyaneumból, Forrai Béla a pozsonyi Toldi Kör részéről, és természetesen még sokan mások.
A vendégek a megérkezés után magyaros vendégszeretetre találtak szállásadóiknál. Uzsonnázás után este 8 óraklor a Daloskör hangversenyén találkoztak, ezalkalommal a zenekar Beethoven C-moll szimfóniájának első tételét adta elő teljes pontossággal, majd Veress Gábor kollégiumi zenetanár Bujdosó éneke című szerzeménye vegyeskarral, szólókkal került nagyszerű előadásra, végül pedig dr. Inczédy-Joksman Ödön hegedű és énekdarabjaival percekig tartó tapssal és éljenzéssel lett jutalmazva a kiváló hallgatóság részéről. A koncert után a város és vendégei a Két Hattyú vendéglőben Kálló Géza kellemes zenéje mellett a késő éjszakába nyúló vidám vacsora és borozgatás közben ismerkedtek egymással.
Szeptember 26-án a közgyűlés napján már 10 órakor megteltek a Bethlen-kollégiumi díszterem szék-és padsorai. Az emelvényen a főasztalnál foglalt helyet Wlassics Gyula elnök, tőle jobbra és balra Mihálik József országos felügyelő, mint elnök és előadó, valamint dr. Gulyás Pál, a Szövetség jegyzője. Az emelvénytől jobbra és balra eső padsorokban az Országos Tanács és Főfelügyelőség, illetve a minisztériumok képviselői helyezkedtek el. A vendégsereg többi része az elnökséggel szemközt foglalt helyet. Megjelent a vármegye tisztikara br. Kemény Árpád főispánnal és br. Bánffy Kázimir alispánnal az élen, a városi tanács dr. Varró László polgármesterrel az élen, továbbá a Bethlen-kollégium képviseletében Zeyk Dániel főgondnok, Gáspár János főgondnok, Sándor József reormátus esperes, Veress Károly és Jancsó Sándor ref. lelkészek, a tanári kar gazdasági tisztikara teljes számmal Lázár István rektor vezetésével, a tanulóifjúság felső osztályai pedig a karzaton helyezkedtek el. “Általában mondhatjuk, hogy ilyen nagy és díszes közönség még megközelítőleg sem jelent meg sem a temesvári, sem a pécsi közgyűlésen, csak a szombathelyi volt hasonlóan népes és fényes!” – hangzott az Alsófehér szerkesztőjének a megállapítása.
Az ünnepi megnyitó beszédet Wlassics Gyula tartotta. Igen terjedelmes és tartalmas beszédéből ez alkalommal csupán néhány jellegzetes szemelvényt idézek, aki pedig a teljes szöveggel szeretne ismerkedni, az az enyedi korabeli lapokból teljes egészében elolvashatja a tanulságokban, megállapításokban, értékelésekben, biztatásokban telített eléőadást, Erdélyre vonatkozó hiteles történelmi leckét: „Erdélynek nemcsak a honalapításban, de az egységes magyar birodalomnak a fenntartásában is kijutott a kiváló történelmi hivatás. Belső és külső ellenség ellen nagyon korán kellett megtanulnia Erdély magyarságának az önvédelem nagy harcát. Az Anjouk alatt már folyton háborgatták a moldvai és havasalföldi vajdaságok. Az erdélyi részekbe letelepedett oláhság buzgón támogatta a szomszéd vajdák betöréseit. A törökök elleni harcban Erdélynek hervadhatatlan dicsőségére szolgál, hogy Erdély adta a törökök elleni küzdelem legnagyobb hősét nemcsak Magyarországnak, de az egész kereszténységnek. A déli határ védelmét Hunyadi János vezette és itt a megye területén győzi le a törököt abban a nagy harcviselésben, melynek koronája a nándorfehérvári diadal volt.”
Majd odébb:„Egyhangúlag állapítják meg a történetírók, hogy az önálló fejedelemség idején Erdély függetlenségének kölcsönhatása az anyaországra éppen ebben az időszakban nyilatkozott meg legerélyesebben. Összeköttetései az anyaországgal ebben az időben voltak legmelegebbek. Ne feledjük el azt sem, hogy Erdély, mely a vallásszabadság hazája, mely a szabadságért vívott harcaink legfényesebbjeinek nevével van összeforrva, felvilágosodottságban és vallási türelemben Európa sok államát messze megelőzte. A XVI. századi erdélyi országgyűlések sorba iktatták a bevett vallásfelekezetek közé a lutheránusokat, a kálvinistákat és unitáriusokat és ennek a vallásszabadságnak éltető sugarai nem törtek meg a Királyhágó bércein, de átvilágítottak az anyaországban szorongatott protestántizmusra is”. Az erdélyi tudományos, irodalmi, közművelődési életről pedig ezeket mondotta többek között: „Jelentékeny tudományos kollégiumai, mint a Bethlen Gábor által alapított gyulafehérvári, később a nagyenyedi, a kolozsvári, a marosvásárhelyi és udvarhelyi kollégiumok, könyvnyomtató műhelyei, mint a Honterus-féle Brassóban, a Heltai Gáaspár-féle Kolozsvárott, Bethlen Elek nyomdája Keresden, Tótfalusi Kis Miklós nyomdája Kolozsvárott, dicsőségét hírdetik az erdélyi magyarság kultúréletének.” A továbbiak során Apáczai Csere János, Bod Péter, Mikes Kelemen, Kőrösi Csoma Sándor, Kemény Zsigmond, Gyulai Pál, Brassai Sámuel, Szász Károly, Jósika Miklós stb. személyisége kerül méltatásra, majd a gr. Mikó Imre által létesített Erdélyi Múzeum-Egyesület, az Erdélyi Irodalmi kör, az EMKE, a kolozsvári egyetem s ennek nagykönyvtára.
Végül még egy kiragadott gondolat Wlassics Gyula beszédéből: „A magyar faj mindig irtózott az erőszakos beolvasztó propagandáktól. A durva erőszakoskodás eddig sem volt fegyverünk, ehhez ezentúl sem nyúlunk. Ellenben nyíltan hirdetjük, és ezt nincs okunk a világ előtt rejtegetni, hogy a magyar törvényhozásnak, kormánynak és társadalomnak kötelessége a magyar faj közművelődési és gazdasági értékemelkedését teljes erővel biztosítani. Ennek főtényezője különben is mindig csak saját becsületes, kitartó munkánk lehet. Nekünk arra kell törekednünk, hogy mi nemesebbek, erkölcsösebbek, tanultabbak, fegyelmezettebbek legyünk, mint bármely népfaj, mely a magyar földön él. Szellemi és gazdasági kultúránk nélkülözhetetlenségét kell elérnünk. A magyar nemzeti kultúránknak nem elmaradva, de párhuzamosan kell mozognia a nagy külföldi kultúrák mellett. Itt van a magyar nemzeti politika súlypontja! Nincs más, okos magyar nemzeti politika, mint az, ha a magyar gazdaságilag, kultúrailag és erkölcsileg minél kiválóbb minden más, e hazánkban élő nemzetiségnél. Ezért uraim, félre az üres politikai és kultúrfrázisokkal, félre az álpáthossal, a nagyhangú szavakkal! De annál nagyobb kitartással hírdessük és ápoljuk a mindig több tudás, a mindig nemesebb erkölcs, a mindig több szorgalom, a mindig több férfias önérzet erényeit. Ezekkel az erényekkel boldogulunk! Minden jó magyar küzdelmében váljon sikeres tetté nagy Széchenyink intő szava, ki midőn felkiált: „Miképp menthetjük meg fajunkat a bukástól és miképp emelkedhetünk nagy, hatalmas, dicső nemzetté?” – azt válaszolja és azt hagyja végrendeletül népének: „Felsőbbség által, vagy sehogysem!” E felsőbbség áldásának jegyében nyitom meg a Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetségének mai közgyűlését.”
A nagyszabású beszéd elhangzása után Lázár István, a kollégium rektora üdvözölte a vendégeket, majd a Szövetség tagjául a következő személyeket választották: Alsófehérvármegye részéről br. Kemény Árpád főispán, br. Bánffy Kázimir alispán, gr. Teleki Arvéd, Nehéz János tanfelügyelő, Kiss Bálint történetíró, dr. Inczédy-Josksman Ödön főjegyző; Nagyenyed városa részéről Csathó János ornitológus, ny. alispán, dr. Varró László polgármester, Fogarasi Albert mint a Szabad Líceum elnöke, történész, ny. rektor, Elekes Károly ny. tanár, Szilágyi Farkas történetíró; a Bethlen Kollégium részéről Gáspár János főgondnok, Lázár István rektorprofesszor, dr. Farnos Dezső könyvtáros, Bodrogi János és dr. Szilády Zoltán tanárok; Gyulafehérvárról gr. Majláth Gusztáv római katolikus püspök, Novák Ferenc polgármester, Cserni Béla múzeumőr, dr. Koródi Péter kanonok, Beke Antal kanonok és Kárpiss János a történelmi, régészeti és természettudományi társulat titkára. Ezek után Mihálik József királyi tanácsos, országos felügyelő a tanács előző évi tevékenységét ismertette, majd Ferenczi Zoltán a budapesti Tudományegyetemi könyvtár igazgatója tartotta meg előadását a könyvtárak létesítésének égetően fontos szükségességéről.
A kollégium gazdag gyűjteményeinek a megtekintése után a díszebédre a szállónak szépett diszített helyiségében került sor, majd a délutáni órákban különvönattal gyulafehérvári kiránduláson vett részt a vendégsereg. Másnap reggel, a Majláth Ferenc püspöki jószágigazgató által adott gazdag villásreggeli után a székesegyházat Möller István építész, a Batthyany könyvtárt dr. Koródi Péter, a Történelmi, régészeti és természettudományi társulat múzeumát dr. Cserni Béla és Barts Márton mutatta be.
Ezeket követően a búcsú pillanatai következtek. A részvevők egy része Gyulaférvárról indult Magyaroszágra, másik részük Nagyenyedre visszatérve, Kolozsvár irányába vette útját lelkükben hordozva az enyediek vendégszeretetét, kitűnő fogadtatását. „A vendégek nyíltan és hátmögött sem tudtak betelni a főispán és a rendező bizottság dicséretével a magyarosan szíves előzékenységért és a példás, pontos rendért, amellyel Nagyenyeden találkoztak. A többször megismételt és véget érni nem akaró kézszorítások után a „Viszontlátásra Szegeden” jelszóval váltunk el szeretett és tisztelt vendégeinktől” – hangzott az Alsófehér megállapítása.
