Mona Lisával is találkozhatunk a Diákművelődési Házban

Mona Lisával is találkozhatunk a Diákművelődési Házban
Megnyitották pénteken, január 7-én a kolozsvári Diákművelődési Házban a Leonardo da Vinci – Egy zseni találmányai nevet viselő vándorkiállítást, amely a polihisztor 45 találmányának és szerkezetének fából készült makettjét, valamint öt ikonikus festményének reprodukcióját vonultatja fel. A tárlat Bukarest után most kolozsvári helyszínnel tér vissza Romániába, folytatva azt a nemzetközi körutat, amely eddig 80 várost érintett világszerte és összesen 20 millió látogatót vonzott be, rekordot döntve ezzel a kulturális kiállítások látogatottságát tekintve. A pénteki, sajtótájékoztatóval egybekötött megnyitón Leonard Artur Horvath történész bevezetőjét követően felszólalt Marinela Marc megyei főtanfelügyelő, Emil Boc polgármester, Flavius Milășan, a Diákművelődési Ház igazgatója, valamint Iancu Șerbănescu, a kolozsvári tárlat szervezője. A kiállítás április 15-ig várja a látogatókat szerdától péntekig 16 és 20, szombaton és vasárnap 10 és 20 óra között, iskolákból érkező diákcsoportok pedig keddtől péntekig 12 és 16 óra között járhatják körbe a kiállítást.