A város pezsgéséhez hozzátartozik immár huszonöt éve az Astra Nemzetközi Filmfesztivál is, ahol a számos dokumentumfilmen túl, érdekes beszélgetésekre is sor kerül. Az egyik ilyen beszélgetésnek a magvas gondolatait szeretném megosztani és továbbgondolni, amely Radu Umbres, Oxfordban végzett majd Romániába visszatért antropológus és Michael Stewart, a University College of London professzora között zajlott.
A beszélgetés témája az európai szélsőjobboldal térnyerése és filmbeli megjelenítése volt (Far right near us – a szélsőjobboldal mellettünk). A filmfesztiválon külön szekció foglalkozott az európai szélsőjobboldal megerősödésével, amely különösen a 2014-2015 óta tartó menekültválság után erősödött fel, bár ideológiai nyomai 2001-től fellelhetőek. Történeti perspektívákban értelmezve számos országban – így Magyarországon és különösen Romániában – a szélsőjobboldali eszmék gyakorlatilag konstans szereplői maradtak a politikai és közéleti gondolkodásnak az 1930-as évek óta. A vallási és etnikai sokszínűség veszélye, a szexuális másság jognyerése és a keresztény eszmék és dogmák megingása, gyengülése csak néhány jelenség, amely a szélsőjobboldali eszmék (rasszizmus, fizikai erőszak, xenofóbia, homofóbia, fehér-szupremácia) felemelkedéséhez vezettek. A menekültválság kezelésének krízise, a kereszténység, mint évezredes intézmény gyorsuló térvesztésének mítosza és a szexuális forradalom néven ismert jelenség mitizálása számos olyan konteót, azaz összeesküvés elméletet teremtett, amely ezeknek a szélsőjobboldali és néha a populista mozgalmaknak is az alapideológiájává lett. A közös ellenségkép (migránsok, feketék, melegek, sorosisták) mítosza és egy ősgonosz hiperbolizálása (Soros György) régi történelmi stratégiák arra, hogyan fogjunk össze nagy tömegeket politikai tőkekovácsolás céljából. Az összeesküvés-elméletek ilyen mértékű és méretű terjedése elsősorban a szociális média és a hackerek hatásának is köszönhető, ennélfogva a XXI. századi szélsőjobboldali mozgalmak fő veszélye a gyorsaság és a nagy tömegek perceken belül történő elérése. Ez ugyanakkor a fegyver ellenük is: ma a szociális hálók révén az ellentábor szintén óriási tömegeket tud megszólítani, így a kortárs állampolgárnak óriási teher van a vállán, hogy az információs robbanás korában képes legyen racionálisan megszűrni, mi a „jó” és mi a „rossz”, mi igaz és mi nem a rengeteg információs halmazban, amely ránk szakad.
Umbres és Stewart beszélgetésében rávilágítottak az európai szélsőjobboldali mozgalmak különbözőségére. Hangsúlyozták, hogy sokszor a baloldali gondolkodók és elemzők hibája, hogy egybemossák ezeket a mozgalmakat, ezáltal gyakorlatilag ingyen szolgáltatva nekik egy ideológiailag egységes platformot, miközben történelmi és társadalmi kontextusaikban ezek a mozgalmak néha radikálisan eltérőek. Hasonlóan járunk el társadalmunk kortárs populistáival is: készítünk egy hatalmas ideológiai vermet és abba beledobáljuk állampolgáraink egy részét azzal bélyegezve meg őket, hogy „mind populisták” mert 1) nem értik meg a migrációs válságot 2) nem értik, mi az a multikulturalizmus 3) nem értik, mi az a szexuális másság 4) nem értik, mi történik a kereszténységgel. Umbres és Stewart is tartózkodott ezektől az általánosításoktól és az Astra Filmfesztivál filmjein keresztül próbáltak rávilágítani az európai szélsőjobboldali és populista mozgalmak sokszínű, heterogén jellegére és kialakulásának okaira.
Stewart jogosan teszi fel tehát a kérdést: mit kezdjünk a magunk környezetének populistáival? Hiszen ők is velünk vannak, köztünk élnek, társadalmunk részei és az agresszív vagy arrogáns attitűd sajnos nem segíti őket, hogy megértsék hibás téveszméiket. Stewart szerint a populistákkal és a szélsőjobboldallal beszélgetni kell, megérteni gondolkodási mechanizmusaikat és azt követően olyan platformokat kezdeményezni, ahol mindkét oldal – progresszisták és populisták, jobb és baloldaliak is – részt vehetnek és beszélgethetnek. A kommunikáció művészete és ereje csodákra képes, mondták, bár illúziói nem voltak a két kutatónak: sajnos a kortárs európai populizmusnak és szélsőjobboldali mozgalmaknak ugyanazok a radikalizálódási mechanizmusai, mint például a vallásos fanatizmus és terrorizmus áldozatainak. Ezeket az ideológiai berögződéseket sajnos nehéz lesz feloldani, de az első lépés az őszinte és nyílt kommunikáció és a jelenségek kontextuális, lokális és történelmi értelmezése. Hiszen Londonban vagy Kölnben nincs és nem is volt soha „migránsválság” vagy multikulturális probléma, de szexuális forradalom sem: mindkét település évszázadok óta többnemzetiségű, a világ tégelye, ahol nemzetek, kis és nagycsoportok olvadnak fel és a kulturális identitások könnyen váltakoznak, egymásra rakódnak és flexibilisen cserélhetőek, mint a hagyma rétegei. Ellenben egy kicsi, kelet-német városban vagy egy skót kistelepülésen, netalán egy vidéki magyar kisvárosban a helyzet teljesen más. De nemcsak regionális különbségek, hanem vallási és generációs faktorok is szerepet játszanak ezeknek az egyébként történelmileg konstans változásoknak az értelmezésében: egy évtizedek óta szekuláris országban mást jelent egy vallási csoport érkezése, mint egy ortodox vagy katolikus országban. Hasonlóan másképp reagál egy többségében elöregedett társadalom az újonnan érkező, többségében fiatal új emberekre, mint egy döntően fiatalokból álló társadalom. Ezek a faktorok tehát mind egyénivé, egyedivé teszik vezető politikusaink „progresszisták” kontra „konzervatívak”, „keresztények” kontra „muszlimok”, „migránssimogatók „kontra „határvédők” téves és rendkívül káros, manipulatív dichotómiáját. Teljesen más okok miatt alakulnak ki szélsőjobboldali mozgalmak Svédországban, mint Németországban, vagy mint Magyarországon, ezért ezek összemosása mind az ellenzék, mind az őket támogatók részéről hibás hozzáállás.
Az, hogy mennyire el van csúszva jelenleg a kommunikáció ebben a témában, jól mutatja saját személyes tapasztalatom. 2016-ban még Németországban tanultam és éltem. A 2016 júliusában történt, egymást követő németországi terrortámadásokról volt egy Facebook bejegyzésem, amelyben kifejtettem véleményem, miszerint a német média sajnos elhallgatja az elkövetők származását, nem foglalkozik eleget azzal, hogy a Willkommenskultur akkori formája teljesen más recepciót kap kelet-német és nyugat-német, kis és nagyvárosi környezetben. Kifejtettem, hogy a német oktatási rendszer hibájánál fogva a kelet-német kisvárosi fiatal, aki egy homogén, alapvetően német, viszonylag szegény társadalomban nőtt fel a 80-as vagy 90-es években, nem fog ugyanúgy viszonyulni a más vallású és más nemzetiségű emberekhez, mint egy kölni, berlini vagy nagyvárosi nyugatnémet. A reakciók, kommentek döbbenetesek voltak: a német baloldali értelmiség krémje megvetett, néhányan egyenesen neonácinak bélyegzett. Letöröltek, többen blokkoltak Facebookon. Rövid időre, szakmai pályafutásomat is meghatározta ez a poszt, ami jól jelzi a Facebook társadalomformáló, elementáris erejét. Jelenleg ez a világ legnagyobb és legveszélyesebb hatalma és fegyvere. Célom csupán az volt azzal a poszttal, hogy nyílt konfrontációt nyissak két tábor, egyazon társadalom két rétege között és racionalizáljam a két tábor véleményét, kommunikációt nyissak olyan témában, amit úgy éreztem, hogy tabusít a német társadalom és eltakar, elnyel, lelkiismeret-furdalásból hazugságra cserél. Hazatérve Erdélybe ugyanezt folytattam, ám itt az ellenkező táborral, a magyar populistákkal és a román vallási fanatikusokkal gyűlt meg a bajom, hiszen felszólaltam a homofóbia, a nemzetiségek marginalizálása, a nemzeti érzelmek túlhajszolása ellen, a gender studies jelentősége mellett. Míg nyugaton konzervatívnak tituláltak, addig itt sorosistának és neomarxistának neveztek. Érdekes jelenség, ami jól jelzi, hogy ha nincsenek érdembeli társalgások, kerek-asztal beszélgetések, tudományos konferenciák, amelyekre mindenkit meghívnak és élőben közvetítenek például a facebookon, addig sajnos a dichotómia csak tovább fog nőni egy alapvetően téves és a valóságban sokkal komplexebb, színesebb, változatosabb politikai és szociológiai jelenségről. A populizmus – legyen szó jobboldali vagy baloldali irányvonaláról – veszélyes dolog. Alapigénye a felületesség, egy-egy társadalmi és politikai jelenség általánosítása és összeesküvés-elméletekkel történő összekeverése, amely jó teret ad a politikai tőkét megtartani igénylő hatalom fennmaradásához és metamorfózisához. Egy tudatos, szavazásra jogosult állampolgárnak a XXI. században azonban át kell látnia ezen az olcsó trükkön. A valóságot megélnie kell és látnia azt, hogy a világ messze nem fekete és fehér, jó és rossz, muszlim és keresztény, progresszista és konzervatív, hanem ezeknek a végleteknek az ezernyi árnyalata vegyül egy-egy társadalomban. Politikusok olcsó szólamai helyett, ajánlott olvasni és „másfajta” emberekkel őszintén társalogni, szembenézni, párbeszédet kezdeményezni: egészségesebb és hasznosabb.
