Számunkra nem lehetett újdonság ismét hallani a rég kialakult autonómiák történetét, indokoltságát, sikerét, hiszen huszonhét éve ezek fényében nyalogatjuk közösségi sebeinket. A viszonylag szép számban megjelent román sajtó azonban szemmel-füllel érezhetően érdekességként fogadta az érintettek hiteles beszámolóját és kritikáját az itteni hatalommal szemben, amely minden eszközzel csírájában iparkodik elfojtani a magyar önrendelkezési törekvést. Immár kilencvenkilenc éve, jóllehet annak idején a Gyulafehérvári nyilatkozat nem szűkölködött az ígéretekben.
A mai romániai közigazgatásban, igazságszolgáltatásban velünk szemben érvényesülő mindennapos kettős mércéről is hallhattak a többségi sajtó képviselői, miként arról is, hogy az önrendelkezés megtagadása kontraproduktív a hatalom számára, mert az így felhalmozódó kisebbségi ellenállás egy idő után kezelhetetlenné válhat. Egyelőre azonban Bukarest nagyon következetesen tudni sem akar erről a témáról, figyelmen kívül hagyva bármilyen észérvet. De olyan feledésbe merült „részletek” is felmelegedtek, mint az autonómia melletti elkötelezettséget meghirdető 1992-es Kolozsvári nyilatkozat vagy az ominózus neptuni titkos paktum. Mindenképpen hasznos volt tudatni a hazai közvéleménnyel, hogy az önrendelkezés- és függetlenségpárti politikai alakulatokat tömörítő Európai Szabad Szövetség három hét múlva a lengyelországi Katowiceben megrendezésre kerülő kongresszusán a mi ügyünk is szóba fog kerülni.
A román sajtó nagyjából objektíven reagálta le a tájékoztatón elhangzottakat. Többek között azt is, hogy az autonómia kivívása nemcsak magyar, hanem román érdek is ebben a közös, Erdélynek nevezett régióban, a gyarmatosító szerepben tetszelgő bukaresti hatalommal szemben. Úgyanúgy, ahogyan nagy költőnk, József Attila határozza meg nézetét a szabadságról az Ars poeticajában: „Ehess, ihass, ölelhess, alhass!/ A mindenséggel mérd magad!/ Sziszegve se szolgálok aljas,/ nyomorító hatalmakat.” Vagy ahogyan a friss Oscar-díjas magyar rövidfilm, a Mindenki főhőse teszi, hogy felhagy a rákényszerített „tátogó énekléssel”, hogy diadalra juthassa szabadság- és egyenlőségvágyát. Vagyis a mindenséget.
