Minden és semmi

Minden és semmi
Nem sokkal 1990 után - de talán éppen 1990-ben volt - vonaton utaztam Pestről Kolozsvárra. Tele fülke, négy magyar, egy román.

Még Marosvásárhely márciusa előtt lehettünk, még semmi külön gyűlölet nem lopakodott a beszélgetésbe. De amikor egy orvostanhallgató rákérdezett a nemzetiségi kérdésre, a román úr azt válaszolta, "prima dată să se așeze lucrurile”. Előbb legyen minden rendben, aztán jöjjenek az egyebek.

A többség számára mindig másodrendű a kisebbség; a többség mindig a normalitást képviseli - saját maga szerint. A kisebbség mindig gyanakvó, mindig hangos, a többség szerint túl korán és túl nagyon hangos.

A párhuzam persze sántít, a strukturális hasonlóság azonban szerintem tagadhatatlan. Többség-kisebbség nemcsak etnikai lehet, még akkor sem, ha számunkra itt Erdélyben ez a legnyilvánvalóbb. Lehet vallási, nemi és bármi egyéb kérdés, a többség úgy érzi, a kisebbség túl sokat akar, pimasz, arcátlan, szemtelen. Legjobb lenne, ha nem lenne, vagy ha már van, viselkedjen úgy, mint a "normálisok". Vagyis a többség.

Ez a pszichológiai magyarázata annak, hogy a kisebbség hangosnak tűnik. Hányszor hallottuk harminc év alatt, hogy "még mit akarnak a magyarok?!", holott világos, hogy a román állam ellenséges vagy legjobb esetben fanyalgó a kisebbségeivel szemben. Hányszor hallottuk, hogy bezzeg a szászok! Hja, ők már nem lehetnek hangosak.

Pedig a kisebbség sem akar mást, mint a többség: élni. Ne kelljen folyton elmagyaráznia, hogy miért használná szívesen az anyanyelvét az élet minden helyzetében. Ne kelljen folyton elmagyaráznia, hogy miért tanulna az anyanyelvén, és hogy az állam nyelvét miért nem érzi az anyanyelvének. Ne kelljen azon rugózni, hogy nem mindenki ugyanazt szereti és ugyanúgy.

A románok egy része attól fél, hogy ha a magyarok nem anyanyelvként tanulnák a románt, Románia széthullana. A heterók egy része attól fél, hogy ha egy meleg pár átkarolhatja egymást, felborul a világ. Szerintem nem fog.

A világot különben sem a félelmeink mentik meg, hanem a bátorságunk. És nem fegyverrel kell bátraknak lennünk, hanem lélekkel.

A bátorság akkor az, ha mindenre kiterjed. Megütközöm sok liberális attitűdjén, akik odáig vannak, ha valaki zsidózik, cigányozik, arabozik, migránsozik, buzizik, de olyan lelkesen románoznak és ukránoznak az erdélyiekről vagy a kárpátaljaiakról beszélve, hogy le a kalappal. Ez nem liberalizmus, ez semmi, még annál is rosszabb és ártalmasabb. Ez nem bátorság, ez sznobéria. Vannak dolgok, amiket nem lehet félig csinálni, mert az az egészre, mindenre visszahat.