Megtartják a velencei filmfesztivált, de „kísérleti" rendezvényre készülnek

Megtartják a velencei filmfesztivált, de „kísérleti" rendezvényre készülnek
Megtartják szeptemberben a velencei filmfesztivált, de ez szükségszerűen egy „kísérleti” rendezvény lesz, maszkokkal, távolságtartással és jóval kevesebb amerikai sztárvendéggel – mondta el Alberto Barbera fesztiváligazgató.

Barbera arra is kitért, hogy lehetségesnek tartja a koronavírus-járvány miatt elmaradt cannes-i filmfesztivállal való együttműködést. Hozzátette: bár egyelőre konkrétumokról nem tárgyalnak, úgy látja, az együttműködés a példátlanul nehéz helyzetbe került filmes közösségen belüli szolidaritás kimutatásának formája lehet, és túllép a Velence és Cannes közötti bármiféle versengésen – idézte a Variety.com.

A szervezők kitartanak a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál eredeti dátuma mellett, így az szeptember 2-án kezdődik a Lidón és szeptember 12-én ér véget. A fesztivál ugyanakkor a megszokottnál jóval hangsúlyosabb digitális programmal jelentkezik. A biztonsági előírások között szerepel majd a sebészi maszk viselése és a kötelező távolságtartás.

Barbera elmondta, hogy kisebb közönséggel, kevesebb amerikai sztárvendéggel rendezik meg a mustrát, és valószínűleg az akkreditációk száma is kevesebb lesz. Mivel – főleg a tengerentúlról – az alkotók és színészek nem tudják elkísérni a filmjeiket, online sajtókonferenciákat terveznek.

Barbera a rendkívüli helyzet előnyeit ecsetelve megemlítette, hogy a fesztiválra ellátogató közönség és újságírók számára megrendezik a vörösszőnyeges bevonulásokat, az újságíróknak lehetősége lesz személyes interjúk elkészítésére, és a fesztivál hangulata sem elhanyagolható tényező.

Az igazgató arról is beszélt, hogy idén nagyobb hangsúlyt kapnak az olasz filmek, hiszen ezek alkotói és sztárjai könnyebben tudnak részt venni a fesztiválon, de arra készülnek, hogy sok európai filmes és színész is jelen lesz.

A velencei filmfesztivál szervezői januárban jelentették be, hogy a nemzetközi zsűri elnöke idén Cate Blanchett Oscar-díjas ausztrál színésznő lesz.