Másfél hét száguldás Peruban, Szalayékkal
Gyenes Emánuel fájó karral is indul
Gyenes Emánuel fájó karral is indul
Vissza

Másfél hét száguldás Peruban, Szalayékkal

A vasárnapi rajtceremónia után a hétfői első gyorsasági szakasszal kezdődik Peruban a 41. Dakar-rali, amelynek mezőnyében ott lesz az autósok között a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros.

A világ egyik legnehezebb és leghosszabb, nagy hagyományokra visszatekintő tereprali-viadala ezúttal 11 napig tart, a cél január 17-én ugyanúgy Limában lesz, mint a start, mivel az egész versenyt Peruban rendezik – a bolíviai és a chilei szervezők is jelezték ugyanis, hogy anyagi megfontolásból nem kívánnak szakaszt rendezni. A résztvevőknek 5000 kilométert kell megtenniük a perui homokdűnék között, a mezőnyt 126 autós páros, 167 motoros és quados pilóta, valamint 41 kamionos egység alkotja. Az indulók 61 országot képviselnek, a legtöbben Franciaországból, Spanyolországból és Hollandiából utaztak Peruba. A kamionosok mezőnyében Darázsi Zsolt pilótaként áll rajthoz, háromfős csapatát francia navigátor és szerelő teszi teljessé.

Szalay Balázs egy Opel Grandlanddel indul el pályafutása 14. Dakar-raliján, és bevallása szerint siker lenne, ha a 10–20. hely között fejeznék be a versenyt.

„A top tízbe teljesen biztosan csak gyári versenyzők tudják beverekedni magukat, de a húszba manapság is bekerül két-három amatőr” – idézte az Opel Dakar Team közleménye Szalayt, aki hozzátette, ehhez minimum 40, hozzájuk hasonló technikai háttérrel rendelkező ellenfelüket kellene megelőzniük, így ezt is tűzték ki célnak a verseny előtt.

Az autósok között gyári támogatással igazi nagyágyúk vágnak neki a perui viadalnak, többek között a címvédő és harmadik Dakar-győzelmére készülő spanyol Carlos Sainz, a kétszeres bajnok katari Nasszer al-Attijah, a kilencszeres rali-világbajnok francia Sebastien Loeb, vagy a motorkerékpárral hatszor, autóval pedig hét alkalommal első francia Stéphane Peterhansel.

A 11 nap alatt 10 gyorsasági szakaszt rendeznek, az egyetlen pihenőnap január 12-én lesz Arequipában. A leghosszabb gyorsasági szakasz 450 kilométer, a legrövidebb pedig a nyitónapon sorra kerülő 84 kilométeres verseny.

Az 1979-ben indult Dakar-ralit 2009 óta tartják Dél-Amerikában.

Gyenes Emánuel fájó karral is indulKilencedik alkalommal vág neki a Dakar-ralinak Gyenes Emánuel (Mani), akinek indulása az utolsó pillanatig kérdéses volt. Az Autonet Motorcycle Team versenyzője a felkészülés során ugyanis balesetet szenvedett, sérült vállát illetve felkarját műteni kellett. A rehabilitáció még javában zajlik, ennek ellenére „Mani” elutazott Limába, és kipróbálta, bírja-e a motorozást. Közösségi oldalára feltöltött videójában ezt követően úgy nyilatkozott: ugyan fáj még a karja, mégis nekivág a versenynek, ezúttal is a Maraton kategóriában, vagyis a verseny során fontos alkatrészeket nem cserélhet a motorkerékpáron – talán éppen ezért szervizcsapat nélkül utazott Peruba.

Borítókép: Mani a verseny előtti műszaki ellenőrzésen (Facebook/ManiGyenes)


EZ ÉRDEKELHETI
SPORT ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Nyolcaddöntőbe jutott Simona Halep
Australian Open - Babos és Fucsovics a ...
Lehullt a vakolat az Első Magyar ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Történelmi látogatás
  • Visszahelyeznék a Sissi-szobor ...
  • „Ahogyan élek, az a hazám”
  • Még nincs vége
  • Szépen hangzó szavak mellett jó ...