Magyar animációs rövidfilmet is elismertek a Berlinalén

Magyar animációs rövidfilmet is elismertek a Berlinalén
A 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál ifjúsági zsűrijének külön méltatásában részesült és elismerő oklevelet kapott Erhardt Domonkos diplomamunkája, a Szemem sarka című animációs rövidfilm.

Erhardt Domonkos a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) animáció szakán, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készítette a rövidfilmet, amelyet a világ egyik legrangosabb filmfesztiváljának Generation 14+ programjában mutattak be. A Szemem sarka című film zenéjét Nóvé Soma jegyzi, vágója Czakó Judit, producere Fülöp József – tájékoztatta az NFI és a MOME közös közleményben az MTI-t.

Felidézték, a Berlinale egyik legfiatalabb hivatalos zsűrijében, a Generation 14+ versenyben öt fiatal vesz részt, akik a nemzetközi zsűritől függetlenül ítélik oda a legjobb rövid- és egészestés filmeknek járó Kristálymedvéket és a további elismeréseket.

A Berlinálén bemutatkozó Szemem sarka című animáció, amelyben a budapesti panoráma is megjelenik, azt a különleges pillanatot mutatja be, amikor a budapesti éjszakában két idegen fiatal élete egyetlen egymásra nézés erejéig összefonódik. „A film harmonikus stílusa egyszerre volt inspiráló és elgondolkodtató. Végül a részletekre való odafigyelés és a megható találkozás győzött meg minket. Bepillantás egy lehetséges álomvilágba a szemünk sarkából” – így vélekedett a Berlinale ifjúsági zsűrije az alkotásról.

Az elismerést a díjátadón videóüzenetben köszönte meg Erhardt Domonkok, akit a közleményben is idéztek: diplomamunkájáról azt mondta, szeretett volna végre úgy történetet mesélni, hogy ne a szituáció vagy a környezet megértése vegye el az időt a filmből. „A film régi Ikarus buszon játszódó kamaradarab, így a hétköznapiság ábrázolása nagy szerepet tölt be” – tette hozzá az alkotó.

Azt írták, kiemelkedő kritikai fogadtatásban részesült a szintén Berlinalén debütáló Műanyag égbolt című egészestés animációs film is, amelynek alkotói Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta. A várva várt, rotoszkóp technikával készülő öko-fantasy-t nemsokára a magyarországi közönség is láthatja a mozikban. A két filmben nem csak a budapesti helyszín a közös vonás: az alkotók mindannyian a MOME animáció szakán tanultak – áll a közleményben.

Borítókép: Képkocka a Szemem sarka című animációs rövidfilmből