Lezárult a Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium Erasmus-projektje

Lezárult a Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium Erasmus-projektje
Véget ért a kolozsvári Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium második Erasmus-projektje, amelyet a budapesti Fasang Árpád Alapfokú Művészeti Iskolával együtt valósítottak meg. Az együttműködést az is segítette, hogy a budapesti partneriskola igazgatója, Szentkirályi Aladár hegedűművész egykor a kolozsvári zenei főgimnáziumban érettségizett.

A mostani partnerség fő célja a kamarazene népszerűsítése volt, ami nagyon fontos lépés a jövő előadóművész-nemzedékének kinevelésében. A projekt során új oktatási-tanulási módszereket és előadásmódokat ismerhettek meg a zeneiskolások.

„A két éven át tartó projekt során a tanulók nem csak a kamarazene művelését, hanem a szakfogalmak angol nyelvű megfelelőit is megtanulták, ez pedig megnyithatja előttük más európai zeneiskolák kapuit is. Ugyanakkor olyan emberi értékekkel gazdagodtak, mint a tolerancia, egység, kreativitás, csapatszellem. A projekt során kevésbé ismert kamaraegyüttesek is létrejöttek (kvintett, szextett, oktett), illetve arra is volt példa, hogy a két iskola tanulóiból állt össze egy-egy kamarazene-együttes. A projekt záróeseményén, október 15-én a kolozsvári zenei főgimnázium néhány tanulója – Nagy Erzsébet, Maria Isabel Petean-Pavel és Dorin Ciolacu (képünkön) – Cristian Bence-Muk kolozsvári kortárs szerző Radio.zip retuned című kamarazeneművét adta elő” – mondta el lapunknak a kolozsvári zenei főgimnázium részéről Hilda Iacob, a projekt koordinátora.