Amerika-imádat jellemzi a teljes társadalmat
*** Az első rész ide kattintva tekinthető meg ***
Fájó helyszínek
Bár tudja, hogy számára szívszorító élmény lesz, Hysen Hundozi újságíró kollégám mégis ragaszkodik ahhoz, hogy elkísérjen bennünket a rigómezei csata helyszínére és átjöjjön velünk Kosovska Mitrovicának csak a szerbek által lakta negyedébe. Az etnikumközi feszültségek miatt hosszú ideig nem volt látogatható a rigómezei csata, azaz a Gazimestan (1389) helyszínén emelt emlékmű. 
Jakab Adorján barátom (balról) a részletes történelmi háttérről, illetve a hely jelentőségéről faggatta Hysen Hundozi újságírót
Az első rigómezei csata (más forrásokban rigóföldi csata vagy koszovói csata) a Balkán középkori történelmének sorsdöntő eseménye volt. Rigómező területén több csata is zajlott, ezek közül az elsőre 1389. június 15-én (Szent Vitus napján) került sor a szerb erők vezette keresztény szövetségesek és az Oszmán Birodalom hadai között – a csata helyszínétől nem messze található Murad pasa sírhelye is, amelyet szintén meglátogattunk.
Újabb fájó helyszín Kosovska Mitrovica, ahol a szerb és a koszovói albán közösséget nem egyesíti, hanem éppen ellenkezőleg, elválasztja az EU-s pénzekből épült híd. Ha komolyabban belegondolunk, Erdélyben már 1990 márciusában elkezdődhetett volna (szerencsénk volt, nem történt meg!) a polgárháború, amennyiben a marosvásárhelyi magyarok vagy a Hargita és Kovászna megyében élő székelyek fegyvert ragadnak (valamelyik padláson került volna egy vadászpuska vagy régi maroklőfegyver…), s Isten őrizz megölnek egy román nemzetiségű személyt.
A híd nem egyesít, hanem elválasz...
A volt jugoszláv térségben viszont véres katonai konfliktusok sorozata robbant ki a történelem során, az utolsó az 1998-1999 közötti koszovói háború volt. A szerb és az albán közösség azóta teljesen külön él, akárcsak Mitrovicában. A híd valójában az áthidalhatatlan ellentétek jelképe ebben a városban – 2009-ben még át lehetett hajtani rajta kocsival, mára már lezárták, s csak gyalogosan lehet átmenni egyik városrészből a másikba. Valójában nagyon kevesen, többnyire a nem helybéliek kelnek át a hídon. Tíz évvel ezelőtt éppen a híd közepén fényképeztem le egy ellenőrzés alá vont albán rendszámú kocsit, most viszont már csak egy kóbor kutya volt a hídon...
Csak a kóbor kutyák járnak át a koszovói albán és a szerb közösséget elválasztó hídon...
Szorult szívvel mentünk át a szerb oldalra, attól tartottunk, hogy amennyiben a koszovói albán nemzetiségű újságíró kollégám, Hysen valakivel szerbül kezd majd beszélni, s érzékelik az albán hangsúlyát, bajba keveredik. Eléggé feszült volt tehát a légkör, de nem csak amiatt, hogy a kollégám albán. 
Mitrovica szerb oldalán teljesen más városkép fogad (A szerző felvételei)
Hysennek és családjának 1998-ban el kellett menekülnie a szerbek elől az országból, tíz napig a macedón határnál egy menekülttáborban élt, majd elejébe tettek egy jegyzéket, választhatott, melyik országba kíván menni. Lévén, hogy a rokonai Németországban éltek, ezt választotta. Fél évig volt Európának ezen a részén, majd a szüleivel együtt hazatért. Pristinai lakását addig szerb szomszédjára bízta, s a katonai konfliktus után érintetlenül találta – de az ortodox család már nem volt szomszédja: elhagyták otthonukat, s elmenekültek Szerbiába. A háború előtt a szomszéd marasztalta, mondván, megvédi, amennyiben a szerb csapatok elfoglalják Pristinát. Hysen és családja szerencsére nem várta meg ezt a pillanatot, szerinte, ha megteszi, ma már nem lenne életben. S lám, most éppen azoknak a városrészében jár, akiknek lehet, közvetlenül vagy közvetetten közük volt ahhoz, hogy neki és családjának Németországba kellett menekülnie. Gyakran üresbe nyelt, sűrűn nézett körül – nem volt, hogy ne lássa a mindenfelé lobogó szerb zászlókat, Aleksandar Vučić szerb és Vlagyimir Putyin orosz elnök portréját és az összefonódó szerb és orosz zászlókat ábrázoló falfestményeket…
A valutaváltót sem érdekli, hogy a kuncsaft szerb vagy albán
Adott pillanatban Hysen szóba elegyedett egy valutaváltóval, s a szerb férfi máris el akart adni neki valamiféle gyümölcspárlatot – nem érdekelte, hogy albán. „Pénzhiány van, bárkivel üzletelünk” – mondta a barátságos szerb valutaváltó.
A szerbek által lakott területet egyébként Észak-Kosovska Mitrovica elnevezéssel illetik, amely kisvárosként Észak-Koszovó szerb többségű régiójának központja. Nem sokkal a valutaváltóval váltott… néhány szó után mentünk is vissza az albán oldalra, majd Hysen egy különleges helyre vitt bennünket, Pristina mellé: a Marigona Residence elnevezésű luxus lakótelepre. Mint valami Amerika: az utcák neve az Egyesült Államokhoz kapcsolódik: Nju Jork (azaz New York), XhorXh Bush (vagyis George Bush).
Fél a szerb kisebbség
Az egyik nap a mintegy 10 ezer lelket számláló, a fővárostól alig 10 kilométerre levő Gracanica szerb városba mentünk. A városházán háromnyelvű felirat fogadott – albán, szerb és cigány nyelven –, a biztonsági őr büszkén mutatta nekünk a „különlegességet”. Furcsaságokra is figyelmesek lettünk: a kolozsvári Malomárok-szerű patak közepére szökőkutat építettek, az alig néhány lépéssel odébb levő szerb ortodox kolostort viszont szögesdrót védte. 
Nemrég még NATO-katonák védték, most már csak szögesdrót veszi körül a gyönyörű ortodox kolostort és templomot
A vallási épületben megismert lengyel EU LEX katonák (az EU rendőri alakulata) azt mondták, az albánok igyekeznek „megsemmisíteni” a szerb települést. Érdekes, ezt egyetlen más személytől sem hallottuk. A kolostor boltjában vallásos ereklyéket áruló nő elpanaszolta: félnek szerb rendszámú személygépkocsival az albánok lakta területekre menni, s attól is tartanak, hogy a többségiek kárt tesznek a kolostorban.
Az albánok nem rongálják meg a szerb hősök szobrait
A központhoz közel egy lovon ülő szerb nemzeti hős szobrát és a szerb zászlót pillantjuk meg: egyiket sem bántják az albánok. Lehet azért, mert egy sem él belőlük a szerb városban… Az egyik üzlet kirakata mögül két nő mosolygott ránk – látták, turisták vagyunk, s az ilyenekből nem sok látogatja meg a szerb városkát. Bementünk hát az üzlethelyiségbe, de a barátságos nővel csak kézzel-lábbal tudtunk kommunikálni: elmondta, örvend, hogy a külföldiek a szerbeket is meglátogatják.
Esküvőkre, eljegyzésekre, keresztelőkre árulnak kellékeket, díszeket. Örvendtek, hogy betértünk az üzletükbe, s társalogtunk velük
Élményteli fél nap után indultunk vissza Gracanicából Pristinába. A buszmegálló közelében levő épület falán egy portréra és az Oliver feliratra lettem figyelmes. Az utazást megelőző tájékozódás alapján rájöttem, hogy a 2018 januárjának közepén Kosovska Mitrovicában lelőtt Oliver Ivanovic mérsékelt koszovói szerb politikusról van szó, az elkövetők egy mozgó járműből adták le a lövéseket. 
Egyelőre csak így őrzik a koszovói szerb politikus emlékét
A 64 éves Ivanovićot 2016-ban az Európai Unió jogi és igazságügyi missziójának (EULEX) bírósága háborús bűnök, egyebek mellett gyilkosság miatt kilenc év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, tavaly azonban a koszovói fellebbviteli bíróság az ügy újratárgyalását rendelte el. A koszovói politikus 33 hónapot töltött előzetes letartóztatásban, később házi őrizetben volt.
Bill Clinton integetett nekünk!
Szürkületkor érkeztünk vissza a fővárosba. A busz rossz helyen tett le bennünket, de sebaj, legalább közelről láttuk az egyik épület tetején levő mini Szabadság-szobrot. Ha a szobor valamivel nagyobb lett volna, mindenkivel elhitetetjük, hogy New Yorkban vagyunk… Ha pedig az odább levő, Bill Clinton volt amerikai elnököt ábrázoló szobor előtt fotózkodunk, akkor a Facebook közösségi portálon csak a Disneyland vidámparkot jelölhettük volna be helyszínként – ki hitte volna el nekünk, hogy a koszovói főváros központjában integet nekünk élő nagyságban a Clinton-szobor, ráadásul a róla elnevezett utcában?! Egyébként a volt amerikai elnök részt vett és beszédet mondott a szobor avatóünnepségén…
Az Amerika-imádat az estére kiválasztott kocsma bejáratánál a falra rögzített molinóról is leolvasható volt: Thank you, USA! – a feliratot egyébként amerikai harckocsik fotói vették körül.
Egyébként Pristina főterén akartunk szilveszterezni. Megismerkedtünk egy magyarországi csoporttal, akiknek köszönhetően egy helyi családnál töltöttük a két év közötti órákat. A férfinak egy emeletes háza van nagyon közel a központhoz, hajdanán magyar felesége volt és a Koszovói Felszabadító Hadseregben szolgált. Nem kérdeztük meg, hány szerbet ölt meg. Bevihettük ugyan az alkoholt, de elmondta, ő ne iszik. Csak módjával és félszegen fogyasztottunk a pezsgőből, amelyet a „magyar szilveszerkor”, azaz egy órával korábban bontottunk ki…
Szilveszter éjszakáján a magyarországi ismerőseink elképedve nézik, amint házigazdánk UCK-s múltjával kapcsolatos fotókat mutat, majd a koszovói útlevelét veszi elő
A család emeleti lakásából néztük aztán végig a tűzijátékot: egyedi látványt jelentettek a közelben levő minaret mögötti színes fényvillanások.
Ibrahim Rugova sírhelye
Később a maps.me offline térképes alkalmazás segítségével fedeztük fel, hogy Ibrahim Rugova sírja a Velania Vendégház közelében található. Az 1944-ben született író 2002-2006 időszakban Koszovó elnöke volt. Az 1989-es szerb invázió és Koszovó autonómiájának elvesztése után, még az év végén megalapította a Koszovói Demokratikus Ligát (LDK), amelynek egyúttal vezetője is lett. Politikai pályafutása során mindvégig Koszovó függetlenségének híve volt, de elkötelezett passzív ellenállóként nem tartott elfogadhatónak semmiféle erőszakot. Miután 1991-ben az albánokat kizárták a koszovói közéletből, a Rugova vezette LDK – a nyugat-európai albán emigráció támogatásával – árnyékkormányzatot hozott létre, amely megszervezte az albán etnikum oktatási és közegészségügyi hálózatát. 1992. május 24-én az albán közösség Rugovát tette meg a „Koszovói Köztársaság” elnökének.
Rugova, bár muzulmán családban született és nőtt fel, élete végén áttért a római katolikus vallásra. Hatvanegy évesen, tüdőrákban halt meg, temetése egyházi szertartás nélkül zajlott. A sírhelye egy volt parkban található, nem messze pedig a Koszovói Felszabadítási Hadsereg több katonai vezetőjének hantja van. Fura ez a kettősség: Rugova megrögzött pacifista volt.
FOLYTATJUK
