Konferenciakötet fiatal művészettörténészek kutatásaiból
Vissza

Konferenciakötet fiatal művészettörténészek kutatásaiból

Külalakjában figyelemfelkeltően ízléses, tartalmában gazdag és változatos kötetet mutattak be szerdán az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében. Az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány és az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös kiadványa, a Képváltás, fiatal művészettörténészek ötödik konferenciáján, Kolozsváron 2015-ben bemutatott előadásaiból, kutatásaiból tartalmaz válogatást.

Kovács Zsolt, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) adjunktusa a rendezvény házigazdájaként elmondta, a kötet egyúttal évfordulós kiadványnak is tekinthető, hiszen annak a konferenciasorozatnak a részét képezi, amely 2007-ben indult Kolozsváron a BBTE művészettörténet szakának fiatal oktatói és doktoranduszai kezdeményezésére, az Entz Géza Alapítvány keretében. Azóta pedig már a VI. konferenciát is sikeresen lebonyolították, változó helyszínnel, tavaly Esztergomban, korábban Marosvásárhelyen, Pécsen és Budapesten tartották meg. A konferenciakötetben közölt tanulmányokat Bordás Beáta művészettörténész, a Kolozsvári Művészeti Múzeum munkatársa ismertette, kiemelve annak fontosságát, hogy a fiatal doktoranduszok lehetőséget kapjanak kutatásaik bemutatására, illetve közlésére.  Az igényesen kivitelezett kötet szerkesztői Pakó Kovács Klára és Pál Emese voltak, akik az előszóban a könyv címére is magyarázatot adnak: Képváltás – az V. konferencián, 2015-ben a sorozatot elindító és szervező művészettörténészek helyét már azok tanítványai, egy jóval fiatalabb generáció vette át, tehát ez az esemény amolyan fordulópontot is jelentett. Úgy gondolták, hogy a Fiatal Művészettörténészek V. Konferenciáján következett be tehát az igazi „képváltás”. A konferencián 34 előadás hangzott el, a kötetben 17 kutatásról olvashatunk a laikus számára is élvezhető, fotókkal illusztrált összefoglaló írásokat, erdélyi és magyarországi művészettörténészektől. Figyelemre méltó, amit a könyv előszavában is kiemelnek, hogy „a középkori és kora újkori kérdéseket vizsgáló előadók mellett jelentősen megnőtt a 19. századtól, főként annak végétől jelentkező irányzatok és művészeti jelenségek kutatóinak száma.”  A kötetben is olvasható kutatások tehát nemcsak a századfordulós építészettel foglalkoznak, hanem „üdvözlendő nyitás tapasztalható az olyan, eddig elhanyagolt művészeti ágak irányába, mint a fotó, a plakátművészet vagy a graffiti.” A legfiatalabb művészettörténész-generáció táguló látókörét, érdeklődésének változatosságát az is jelzi, hogy a konferenciakötet stílusos borítótervét a kötetben tanulmánnyal is jelenlevő művészettörténész, Barazsuly Viktória Adrienn készítette.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

BANKRABLÁS KOLOZSVÁRON
Egy év alatt több mint 800 gyereket ...
SRI - Nyilvánosságra hozott újabb ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ