Kolozsvári filmesek Fokvárosban, ahol fejadagra osztják a vizet
Vizes rémálom, avagy megúszni a nulladik nap eljövetelét
Vizes rémálom, avagy megúszni a nulladik nap eljövetelét
Vissza

Kolozsvári filmesek Fokvárosban, ahol fejadagra osztják a vizet

Egyre gyakrabban halljuk, szemlélet- és életformaváltásra kényszerülhet az emberiség. Sokan azonban mindaddig, amíg nem tapasztalják meg a globális felmelegedés hatásait, csak legyintenek: miközben úszómedencében lubickolnak vagy autót mosnak, nem tudják elképzelni azt, milyen lehet sorban állni vízért, majd néhány liter vízzel zuhanyozni vederben, mosdótálban állva, s a felfogott vízzel leöblíteni a vécét. Ennek a vizualizálásban segít az a megrázó dokumentumfilm, amelyet a napokban mutattak be a Duna TV-ben, Ha elfogy a víz címmel: a kolozsvári Xantus Áron dokumentumfilm-rendező, operatőr, valamint Xantus Gábor forgatókönyvíró, főmunkatárs – és forgatócsoportjuk – személyesen tapasztalták meg a közel négymilliós Fokvárosban (Cape Town-ban) a vízhiány miatt eluralkodó áldatlan állapotokat. Őket kérdeztük a fokvárosi „nulladik napról”, a forgatásról és a dokumentumfilmről, amely csak az első állomása egy nagyobb produkciónak.

Hogyan esett a választás éppen erre a témára és éppen Fokvárosra ?

A témaválasztás és az időzítés nem újkeletű – magyarázza Xantus Áron dokumentumfilm-rendező. – Egy egészestés, mozivászonra, de televíziós sugárzásra is készülő dokumentumfilm tervén dolgozunk közel három esztendeje, mely egy globális folyamatot, a klímaváltozásnak – mások szerint általános felmelegedésnek – nevezett, az egész földkerekséget érintő jelenséget, pontosabban ennek már érzékelhező következményeit tervezi feltárni az Egyenlítőtől a sarkokig gyakorlatilag a világ legkülönbözőbb térségeiben, olyan helyeken, ahol mindez már láttatatható valóság. A cél: bemutatni, hogy mit hozhat a holnap emberek százmilliói számára, ha beszűkülnek az élhető terek, ha olvad a sarki jég és megemelkedik a világóceán szintje, ha eltűnnek a gleccserek, ha aszályok és egyre pusztítóbb hurrikánok sújtanak mind több és több földrajzi régiót, ha elfogy az ivóvíz, ha elsivatagosodnak a termőföldek, ha megbomlik az ősi egyensúly, melyet mostanáig oly megbonthatatlannak hittünk. E jelenség egyik legdrámaibb prelúdiuma az, ami most Fokvárost sújtja. Ez a közel négy milliós metropolis a szó legszorosabb értelmében a kiszáradás határán áll: már fejadagra osztják az ivóvizet nyilvános kutaknál kígyózó sorokban az egyelőre még fegyelmezetten várakozó, palacokkal érkező embereknek, karhatalmi felügyelettel. Idén már sokadjára hidették meg itt az ún. „zero day”-t, a „nulladik napot”. Ekkor fogy el a csapokból a víz, mert kiszáradnak a gyűjtőtavak, s mert az Antarktisz felől érkező esők újabban elkerülik Afrika e déli csücskét és pár száz kilométerrel odébb hullanak le, a légáramlatok irányváltásának következtében.

– Pontosan mikor és hány napig voltatok ott?

– Ez év februárjában röppent fel a hír, hogy az a bizonyos „nulladik nap” márciusban, de legkésőbb áprilisban bizonyosan eljön – veszi át a szót Xantus Gábor. Konkrét dátumokról volt szó, amikor a világváros felhőkarcolóiban, fényűző villanegyedeiben, de a mélyszegénységben élő százezrek, talán milliók bádogvárosaiban sem folyik többé víz a csapokból. Elképzelni sem lehet igazán, hogy mi következhet ebből. Ilyen mértékű ivóvíz-krízissel metropolisz méretű település még nem szembesült a történelem folyamán. A helyzet kezelésére, a megoldásra nincs tapasztalat, nincs alkalmazható, bevált forgatókönyv. Talán a totális káosz lehet erre a legmegfelelőbb kifejezés. Csőre töltött filmes felszereléssel „vártuk” azt a napot, amilyen még nem volt, s lerepültünk Fokvárosba. A „zero day-t” ugyan hivatalosan április 11-én sem hirdették még ki a hatóságok (egyesek szerint politikai meggondolásból nem tették), de a körülmények ehhez mindenképpen adottak voltak.

– Milyen helyszíneken forgattatok ?

X. Á: – Helyi munkatársaink segítségének köszönhetően a rendkívül rossz közbiztonság ellenére mindenhova eljutottunk, ahova terveztük, hogy a társadalom legkülönfélébb rétegeihez tartozókat behozzuk a filmbe. Forgattunk Fokváros polgári lakóövezeteiben, de bejutottunk a hírhedt bádogvárosok területére is, amelyek amolyan kemény „no go” zónák a szó legszorosabb értelmében. Egybehangzó vélekedés szerint ott könnyen örökre el lehet tűnni, főleg ha látványos helyen van a zsákmány, például a filmkamera vagy a fényképezőgép. Később a város polgármesterétől és Western Cape környezetvédelmi miniszterétől megtudtuk, hogy ha még nagyobb lesz a baj, a vízhasználatot itt, a szegénynegyedek belterültén fogják legutoljára korlátozni vagy szüneteltetni. Hiszen – mint mondták –, ha utcára vonulnának a túlnépesedett townshipek mélyszegényei, ott kő kövön nem maradna, polgárháborús viszonyok uralkodnának el az amúgy sem túl stabil társadalomban. Egyébként mi is megtapasztalhattuk: jó kategóriás szállodánk földszinti illemhelyén egész ottlétünk alatt nem folyt a víz, fertőtlenítő szer és illatozó papírzsebkendő szolgált kézmosásra. Eközben a Langa nevű, magas kerítéssel körbevett bádogváros csorgóinál még moshattak, tisztálkodhattak az emberek.

A dokumentumfilm rendezői koncepciója, struktúrája sem szokványos…

X. Á.: – A film koncepciója szerint közelképben, azonos beállításban, semleges háttér előtt szólaltattunk meg embereket. Az arcokra, a mimikára, a gesztusokra koncentráltunk, ezekre voltunk kíváncsiak, kerültük a „riportos” megközelítést. Alanyaink mindennapi gondjaikról beszéltek, olyanokról, ami számunkra itt és ma még elképzelhetetlen: napi 50 liter víz a fejadag, de rövidesen lehet akár 20 liter is. Ez pedig mindenre elég kell, hogy legyen. Ivásra, főzésre, mosakodásra, illemhely tisztántartására. Hogy ez mit jelent? Zuhanyzás pár liter vízzel vederben, mosdótálban állva, majd a felfogott vízzel le lehet öblíteni a vécét (de mint megtudtuk, „csak ha barna, a sárgát nem”…) Locsolás, autómosás, úszómedencék feltöltése, és az ehhez hasonlók „extrák” Fokvárosban jó ideje az elfeledett fényűzés kategóriájába tartoznak. Ezeket a vallomásokat oldottuk aztán a filmben elsősorban hangulati elemekre épített, zajokra, zörejekre, zenére komponált képsorokkal. Egyébként még így is, e rendkívül drasztikus megszorításokkal Fokváros metropolisz napi vízfogyasztása másfél milliárd liter!

X. G.: – Hogy mekkora a baj, azt a várostól távolabb eső vízgyűjtők vidékén tapsztalhattuk meg. Fokváros a vízet döntően a csapadékvízből kellene, hogy kapja. A talajból kapott forrásvíz elenyészően kevés, a tengervíz sótalanításával pedig csak most próbálkoznak. A legnagyobb kiterjedésű fő-gyűjtőtó, a Theewaterskloof medrében sivatagi állapotokat találtunk, forrón kavargó homok- és porvihart filmezhettünk ott. Víz helyett széljárta dűnék és kiszáradt fa-torzók apokaliptikus díszletei fogadtak, a gát környéke már jó ideje teljesen száraz.

– Dél-Afrika köztudottan a térség legfejlettebb mezőgazdasági nagyhatalma. Hogyan hat ki a vízkrízis erre az ágazatra?

X. Á.: – Erre mi is kíváncsiak voltunk, hát elmentünk egy igazán korszerűen felszerelt, nagyipari állattenyésztésre berendezkedett farmra is, ahol a tulaj négyezer szarvasmarhát tenyészt. Sokáig a közeli folyóból szivattyúztak vizet itatásra, istállók tisztántartására. A folyó azonban már három éve teljesen kiszáradt, a farmerek így extrém kényszermegoldásokhoz folyamodnak: a trágyából kinyerik a vizet, azzal mossák az istállókat, a háztetőkről begyűjtik a télen is már ritkán hulló, kevéske csapadékot. Kutakat is próbálnak fúrni, de a talajvíz igen kevés, és nehezen elérhető mélységben van. Eközben újságok első oldalas szalagcímei riogatnak: A farmerek lopják a fokvárosiak vizét!…

Egymásnak feszülő indulatok, elmélyülő társadalmi feszültségek, és ezek beláthatatlan következményei kísértenek. Mindez nem más, mint heroikus küzdelem a túlélésért.

– Amit elmeséltek és amit bemutattok a dokumentumfilmben, az valóban drámai, akár hihetetlennek is mondható, hiszen eddig példa nélküli. Miben látják a helyiek a megoldást, a reményt?

X. Á.: – Fokváros alpolgármestere e krízisállapotot kezelő grémium vezetője. Az ő szájából az is elhangzott, hogy ha elfogy a víz, az a városra nézve nyilván katasztrofális következményekkel járna. Eszkalálódó társadalmi feszültségekkel, a gazdaság összeomlásával, végül pedig a lakhatatlanná váló élettér elhagyásával kellene számolni. Magyarán: extrém forgatókönyv esetén akár a város kiürítésére is gondolni lehet. Reményei szerint azonban ez elkerülhető, erre keresik most a hosszútávú megoldást. A huszonnegyedik órában...

X. G.: – Érdekes volt látni, hogy az emberek miként élik meg a katasztrófa-közeli helyzetet, az új és teljesen megváltozott, erős megszorításokkal beköszöntő, rendkívül kényelmetlen életformát, a víztelenség áldatlan állapotát. A nyilvános csorgóknál palackokkal várakozó emberek még fegyelmezetten, de láthatóan nem túl jókedvűen jönnek a napi víz-fejadagokért. Eközben pedig reménykednek, ki-ki a maga módján. Forgattunk egy muszlim istentiszteleten, ahol már hónapok óta a vízért fohászkodnak. Teszik ezt más felekezetek is, egybehangzóan, az ég felé fordított tekintettel. Az ima erejében hisznek a farmerek, de a bádogvárosok lakói is. Várják, hogy vezeklésük meghallgatásra találjon, s végre megnyíljanak az ég csatornái. Ebben erősen bíznak. Eközben a tudósok globális klímaváltozásról beszélnek, amelyekre emberi befolyással rövid távon hatni biztosan nem lehet. Marad hát a fohász, az ima és a remény…

– Mit szeretnétek üzenni ezzel a dokumentumfilmmel?

X. Á.: – A filmet figyelemfelhívó, szemléletformáló szándékkal készítettük. Érdekes, több nézői visszajelzésből is az köszönt vissza, hogy ezután nyugtalan lelkiismerettel eresztenek majd ki egy nagy kád fürdővizet, vagy időznek el a zuhany alatt. Ha ez a frusztráció valóban igaz, akkor a film elérte célját.

– Melyek további terveitek, hol forgattok legközelebb?

X. Á.: – Négy tematikai fejezetre építettük a forgatókönyvet:

a víz világa; a jég világa; a sivatagok, a szűkülő életterek, az éhínség és szomjhalál világa; a vándorló emberek világa. Globális földrajzi rálátást tervezünk egy globális jelenségre. A filmek elkészítésében olyan partnerekre találtunk, akik prioritásként kezelik e témát, akik fontosnak tartják, hogy akár egyénekre lebontott szemléletváltást generáljanak a filmek, hogy ne csupán a tőlünk egyelőre távol eső, valószínűtlen, virtuális témaként viszonyuljunk a környezettudatosság kérdéséhez. Ez annyira egyetemes problémájává vált mindennapjainknak, hogy tulajdonképpen a planéta minden lakóját érintik vagy érinteni fogják, 7 milliárdánál is több embert. A most bemutatott Ha elfogy a víz című filmünk az első állomása a tervezett produkciónak. Közben több, önálló dokumentumfilm is készül, ezek anyagából, a forgatott tematika sürítményéből válogatunk majd egy egész estés alkotáshoz. Dél-Afrika után idén forgattam még Indiában, a szent folyók vidékén, aztán felmentünk az olvadástól vászonba csomagolt, fogyatkozó Rhone gleccserhez az Alpokba, ns emrég érkeztem vissza egy etiópiai expedíciós forgatásról, ahol ugyanezt a témát dokumentáltuk. Azt tervezzük, hogy a Plusz 2 fok Celsius munkacímű produkció amolyan „pars pro toto” – „részben az egész”, cseppben a tenger koncepciójában emblematikus helyszíneken járja körül a témát az északi és a déli sarkköröktől az Indiai- és a Csendes-óceán előbb-utóbb elárasztással  szembenéző szigetvilágáig, Szibériától a Sáhel övezet migráció súlytotta térségéig. Főszereplőink elsősorban a kisemberek, akik a bőrükön érzik a változás következményeit. Mindezek megközelítően 200 forgatási napot jelentenek, elképzeléseink szerint extrém, s ebből adódóan biztosan érdekes helyszíneken, ahonnan emberek milliói indulnak el már most új, élhető tereket és környezetetet keresve túlnépesedett, lassan beszűkülő planétánkon.

A Ha elfogy a víz dokumentumfilmről sokunknak juthat eszébe, márcsak a címével való rokon vonása miatt is, Oriana Fallaci egykori bestsellerje (Ha meghal a Nap), amely az első holdraszállás előzményeiben mélyedt el. A végzetes vízhiány azonban számunkra, a Föld lakosságára nézve sokkal aktuálisabb, emberileg mindenképpen közelibb veszélyt jelent. Ami ellen (talán) még nem késő összefogni és védekezni még nekünk, a patakokban, folyókban, tavakban, forrásokban, kutakban bővelkedő Kárpát-medence lakóinak sem. Például az ehhez az alapvető életelemhez való átgondoltabb viszonyulásunkkal.


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjak ...
Bolognai professzor, felvidéki ...
Alkotmánysértő volt Teodor Meleşcanu ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • RMDSZ 30 – ünnepi rendezvény ...
  • Nincs harag
  • Diákok, figyelem! Változnak az ingyenes ...
  • VIDEÓ - #WEREMEMBER – Fotókkal a ...
  • Trianon – Apponyi száz éve ...