Kolozsvári autó a Sarkkörön – a Nordkapp megmutatkozik II.
Vissza

Kolozsvári autó a Sarkkörön – a Nordkapp megmutatkozik II.

A szigetnek már van turistairodája, mi délidőben zárva találtuk. De a kifüggesztett turisztikai térképből kitűnik, hogy Vardøya szigete két, a parttal párhuzamos részből áll. A kettőt földnyelv köti össze, s a két szigetnyúlvány között van a kikötő, amelyben most is egy utasszállító luxushajó horgonyoz. Leggyakrabban ilyen hajók hoznak ide turistákat. A keletibb szigeten magas domb emelkedik, amelyen meteorológiai állomás és az amerikaiaktól működtetett radarközpont hatalmas fehér gömbbel – ennek felállítása heves orosz tiltakozást váltott ki. A dombra felkapaszkodva jó kilátás nyílt mind a sziget központjára, mind pedig a Barents-tengerre. Előző látogatásainkkor a magaslat még katonailag őrzött zárt terület volt. Különben meglepően sokat fejlődött Vardø az elmúlt évtizedekben: a ’90-es években még minden a múltra emlékeztetett, most már többemeletes házak, sőt üvegpaloták jelzik, hogy e város is modernizálódik, rövid időn belül bekerül a világ turisztikai körforgásába. A turistahivatal mellett egy hasábfára felvésték az 1789-es várossá nyilvánítás és az alagútmegnyitás közötti fontosabb eseményeket. Ott találunk rá arra a dátumra, amelynek emlékeztetőjét 2001-ben még hiába kerestük: 1768-ban itt járt „Pater Hell”, és megfigyelte a napfogyatkozást. (borítókép: Sarkkörön – a szerző felvételei)
A dátum nem eléggé pontos, mert csak egy évvel később került be a sziget erődítménye a csillagászati és nyelvészeti kutatások történetébe. Tulajdonképpen innen indult a finnugor nyelvtudomány. A csillagászok kiszámították, hogy 1769. június 3-án a Vénusz átvonul a Nap előtt, s ez napfogyatkozáshoz fog vezetni. A teljes napfogyatkozás azonban csak Európa legészakibb részén következik majd be. Ez adta az ötletet VII. Keresztélynek, Dánia és Norvégia akkori királyának, hogy itt, a Vardøhus erődítmény táján figyeltesse meg az eseményt. Mivel az ország akkoriban nem rendelkezett eléggé képzett csillagászokkal, a király Mária Teréziától kért szakembereket a megfigyelések elvégzésére. A bécsi udvar ajánlására a selmecbányai születésű Hell Miksa (1720–1792), az udvari csillagvizsgáló igazgatója kapott meghívást. A jezsuita Hell, mielőtt 1755-ben Bécsbe került volna, a kolozsvári katolikus tanintézetnek volt matematika- és csillagászattan tanára. Ő választotta kísérőjéül és munkatársául a szintén jezsuita, magyarul jól tudó Sajnovics Jánost (1733–1785). 1768. április 28-án indultak Bécsből és október 11-én érkeztek Vardøbe. Hell útmutatásai szerint ezután építették fel a csillagvizsgálót. Útjuk során nemcsak természettudományos, hanem néprajzi és nyelvészeti megfigyeléseket is végeztek. Több mint nyolc hónapot töltöttek a távoli szigeten: a napfogyatkozás sikeres megfigyelése után június 27-én indultak vissza. Mérései alapján Hell majdnem pontosan kiszámította a Nap–Föld távolságot. Sajnovics főleg a lapp és finn nyelv tanulmányozásával foglalkozott. Kalandos útjuk során egy karjalai lapp misszionáriussal vetődtek össze, s ez ismertette meg alaposabban  Sajnoviccsal a lapp nyelv szerkezetét. Hét hónapot töltöttek az akkori királyi székvárosban, Koppenhágában, ahol feldolgozták megfigyeléseiket, gyűjtött anyagukat. Sajnovics itt írta meg híres művét, a Demonstratiot (Demonstratio idioma Ungarorum et Lapponum idem esse = Bizonyítása annak, hogy a magyarok és lappok nyelve azonos). A kis füzet 1770-ben Koppenhágában, s a következő évben Nagyszombaton is megjelent. Ebben, ha nem is a két nyelv azonosságát, de rokonságát sikerül bebizonyítania Sajnovicsnak, aki ezzel megvetette a  finnugor összehasonlító nyelvészet alapjait. A két tudós jezsuita 27 havi távollét után 1770. augusztus 12-én ért vissza Bécsbe.
VII. Haakon szobra a vardöi vár előtt
 
Vardøből csak Vadsøn át a Varanger-fjord partján térhetünk vissza a fő útelágazáshoz. Tana brunál átkelve a hídon két út közül választhattunk. A fontosabbiknak tűnő dél felé, a másik észak felé kerül egy nagyot, hogy aztán Lakselvnél találkozzanak. Az előző alkalmakkor a déli úton hajtottunk, úgyhogy most az északira esett a választás. Eleinte a Tana-fjord nyugati partján haladtunk Rustefjelbma kistelepülésig, üzletközpontig. Onnan aztán keletre fordult az út, és dombon fel, hegyen le, hol az élen, hol fjordparton vitt teljesen havas tájon, szemerkélő esőben. Hamar rájöttünk, hogy itt a terület a Jeges-tenger felé nyitott, annak éghajlata érvényesül. Autónk hőmérőjén az addigi 5–4 fok hirtelen 1, majd 0, végül pedig –1–2 fokra csökkent, s olyan hóviharba kerültünk, hogy a leggyorsabb ablaktörlő járatás mellett is alig láttunk. Szerencsére a durván recés aszfaltúton nem kellett csúszástól tartanunk. Az autóforgalom szinte megszűnt, félóránként ha erre járt egy-egy terepjáró. Adott pillanatban már attól féltünk, hogy nem is a jó irányban haladunk, hanem valamelyik félsziget zsákutcájába tévedtünk. Ezt az utat is úgy jelzi a térkép, hogy rá van írva: VI–X., vagyis júniustól októberig járható. E tájakon télen nem takarítják, s le is zárják az utakat. Minden falu határában sorompó: odáig lehet közlekedni. A fő útszakaszokon a tél kezdetekor és végén néha konvojokban napi néhány alkalommal lehet haladni. Ilyenkor elől megy a hókotró, s utána vonulnak a kocsik. A települések a part mentén fekszenek. A Golf-, illetve Norvég-áramlatnak köszönhetően a part menti tenger soha sem fagy be, s így hagyományosan hajókon lehet ellátni a helységeket. A kisvárosoknak is (pl. Kirkenes, Vadsø, Vardø) van repülőterük, de a viharos szél miatt sokszor napokig nem használhatók. Félve állapítjuk meg, hogy hosszú utunkon lassan araszolva csak késő estére (ami itt nem jelent sötétedést) érkezünk Lakselvbe. 
 
Vardö története fába vésve
 
Ahogy a Porsanger-fjord partja mentén délre fordulunk, az idő mérsékeltebbé válik. E fjord déli csücskénél találjuk Lakselvet. Hogy még jobban megijedjünk, a kis településen minden szállás foglalt. Javasolják, hogy 10 km-re van egy Lakselv nevet viselő szálloda, hajtsunk oda: végre a faépületben kapunk szobát, ki sem kívánkozunk a zord időbe. Félve nézzük a meteorológiai jelentést: vajon másnap milyen idő lesz, kijutunk-e a Nordkappra? Éppen frontvonulások közti nap várható, tehát reménykedhetünk… 
 
A Nordkapp sziklája
 
Lakselvtől a Nordkappig 130 km-es út vezet, egyenesen északi irányban, végig a Porsanger-fjord nyugati partján – illetve az utolsó mintegy 30 km a Magerøya-szigeten. Ennek egyetlen városkája, Honningsvåg a sziget déli csücskén található. Az 1990-es évekig kompon lehetett átkelni e kisvárosba, s onnan kihajtani a fokra. 1993 és 1999 között megépítették a Nordkaptunnellen nevű, 6875 m hosszú, a tenger alá 212 m mélyre hatoló alagutat, mely akkoriban építészeti bravúrnak számított – maga V. Harald király nyitotta meg. Járműérzékelő kapui vannak, melyekre nyáron nincs szükség, de havas időben meggátolják a hó befújását és az úttest lefagyását. Ebből a csodás alagútból kiérve jutunk arra s sziklaplatóra, mely az út legkritikusabb része. A jeges-tengeri viharok itt közvetlenül érvényesülnek, nyáron is bármikor havazhat, köd lepheti el a tájat. Örömmel nyugtázzuk, hogy a szél elviselhető, és egészen jók a látási viszonyok. Egy kiterjedt autóparkoló s távolabb a képekről ismert fehér gömbös épület figyelmeztet: megérkeztünk. Az autó behajtásakor díjat kell fizetnünk. Meglepetéssel látjuk, hogy az előttünk érkezőknek minduntalan kinyújtják egy dróton a kártyaolvasót, hogy beverjék az azonosító számukat. Mi pénzben fizetünk, ami ma már Norvégiában ritkaságnak számít.   
 
{Tovább olvasható még 647 szó.}
Sok szállodában, üzletben olvasható a felirat: „No cash!”, „Cashfree zone”, „We are cashfree” – vagyis csak kártyával lehet fizetni. Az autóparkolóban vagy tíz lakókocsi, harminc személyautó és három autóbusz vesztegel. Kiszállás előtt megnézzük az autóhőmérőt, +4 fokot mutat, de elég erősen fúj a szél, úgyhogy minden ruhát magunkra húzunk, előkész
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, 

EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Z.
Sam Mendes első világháborús filmet ...
Dragoş Bányai Éva-emlékkiállítás ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ