Kőkori megdicsőülés
Vissza

Kőkori megdicsőülés

A magyarországi új Alaptanterv körüli csaták újfent kiújítják a jobboldali konzervatív és a balliberális oldal közti kulturális feszültségeket, melyek egy ideje mintha enyhültek volna. Tudtomon kívül én is részesévé váltam az összecsapásoknak. A Magyar Narancs újraközölte a 2004-es Wass-kori romantika című írásomat, melyet akkortájt a Wass Albert szobor felavatásakor kirobbant viták apropójára írtam. (Abban a naiv hitben, hogy innen Erdélyből lehetne bármi értelme is belebeszélni a magyarországi indulat-kavalkádba. Ebből a hitemből idejében kijózanultam.) A balliberális oldal fő érve Wass Albert ellen akkor is az volt, hogy Wass egy, a román hatóságok által háborús bűnösként elítélt fasiszta, akinek emiatt semmi keresnivalója a magyar irodalomban.

Ezzel a nézettel szemben a jobboldali konzervatív tábor képviselőinek egy része azzal érvelt, hogy nem csak a vád megalapozatlan, de Wass Albert olvasottsága rekordokat is döntöget. Egy ennyire kedvelt írót pedig egyszerűen nem lehet kiiktatni a magyar irodalmi köztudatból. Ha csak azt nem feltételezzük, hogy a magyarság genetikailag komplett rasszista. Ez a posztulátum azonban ugyanannak a rasszizmusnak az édestestvére lett volna (és ma is az), melyet az „antifasiszták” kiiktatni szeretnének.

Én amellett próbáltam érvelni, hogy bár Wass Albert bizonyíthatóan nem volt háborús bűnös (ezt azóta egyik jeles erdélyi jogászunk, Kincses Előd cáfolhatatlan érvekkel bizonyította is). És attól, hogy vannak, akik annak szeretnék tekinteni, még korántsem lesz nagy író. Bár annyira rossz sincs, hogy negligálni lehetne. Én semmiképpen sem tarthatom kimagasló írónak, de attól, ha nagyon nagy nem, nagy akár még lehetne is. Ady Endre sem Arany Jánost, sem Goethét nem tartotta igazán nagynak. Nyilvánvaló, hogy mindketten – az általam is nagyon nagyra tartott – Adynál is nagyobbak. Ennek ellenére 2004-es cikkem állításait ma is fenntartom. Wass Albertnek vannak élvezhető lektűrjei, de korántsem az a nagy magyar író, akinek sokan tekinteni szeretnék.

A mai botrányt az váltotta ki, hogy Wass neve – Herzceg Ferenc, Nyírő József és mások társaságában – immár bekerült az alaptantervbe. És sokan úgy vélik, hogy politikai hovatartozásuk, nézeteik, vagy pusztán konjunkturális megnyilatkozásaik miatt nem lehetne ott a helyük. A feltevés roppant gyenge lábakon áll. Hiszen ha helytálló, akkor kedvenc költőmet, József Attilát vagy Örkény Istvánt, Vass Istvánt, Déry Tibort, ahogyan a 45 utáni magyar próza és költészet számos kiváló (de a Kádár-rendszert önként vagy kényszerből kiszolgáló) alkotóját szintén törölni lehetne a kulturális tudatból. (Hogy kedvenc – ma is élő – drámaírómat, Spiró Györgyöt – aki amúgy a „jönnek a mélymagyarok a szarból” kezdetű gonoszkodást is papírra vetette, vagy az – egyébként dokumentáltan – besúgó nagy magyar filmrendezőt, Szabó Istvánt ne is említsem). Tudtommal egyetlen komolyan vehető szakember sem akar semmi hasonlót.

Mellesleg Wass Albert is van annyira használható író, hogy sikerültebb műveinek egy született pedagógus a kifinomult esztétikai érzék kialakításának folyamatában ne vehetné akár hasznát is. Például azzal, hogy a Funtinelli boszorkányt és – példának okáért – az alaptantervből kimaradt Iskola a határont (szerzője a gyengébbek kedvéért: Ottlik Géza), illetve Kertész Imre Nobel-díjas regényét, a Sorstalanságot (bizonyos értelemben mindhárom határhelyzetekről is szól) párhuzamba állítja egymással. Nagyobb a valószínűsége annak, hogy a mi erdélyi diákjaink például, akik manapság szinte már semmit nem olvasnak (bár alig hiszem, hogy az anyaországiak közt sokkal több lehetne a könyvmoly, mint minálunk), a Wass-regényt talán már kézbe vették. Hátha a másik kettővel is megteszik. Immár merő kíváncsiságból. (Mellesleg Ottlik és Kertész esete engem is megdöbbentett… De hát – ha nem valaminő véletlenről van szó – az Alaptanterv velük szemben is éppoly tehetetlen marad, mint amilyen Herczeg Ferenccel vagy Kosáryné Réz Lolával szemben a korábbi maradt…)

Volt egy kolléganőm, aki a stilisztikát nem szofisztikált elméletekre, hanem egyrészt a ma népszerű slágerirodalom balfogásainak, a közszájon forgó kocsmadal-részleteknek, másrészt a népdaloknak az összevetésére, vagy Dosztojevszkij Bűn és Bűnhődésének, illetve Agatha Christie Gyilkosság az Orient Expresszen (a maga nemében szintén remekbeszabott) krimijének az összehasonlítására alapozta. Nem akármilyen sikerességgel. Diákjai kifejezetten rajongtak az óráiért.

Az irodalomtörténet, úgy vélem, nem egymásnak a kultúrából való kisöpréséről, hanem az irodalmi közízlés alakításáról szól. De legalábbis szólhatna. Egyébként is, hogy mi lesz maradandó abból, amit egy adott kor divatirányzatai szárnyukra kapnak, arról nem a politikusok, még csak nem is az irodalmárok fognak dönteni, hanem a reklámok, és az alapítványi pénzek, egészen pontosan azok a ma még ismeretlen befogadók, akikké a kiszámíthatatlan idő formálja őket. Ha időközben le nem mond róluk is… En bloc…

A Magyar Narancs felvezetője Bíró Béla, az erdélyi irodalomtörténész „remek elemzéséről” beszél. Nos hát, a Wass-ról szóló „remek” írásom igazi kivétel lehet. Madách Tragédiájáról, József Attila Eszmélet című költeményéről, Kosztolányi Édes Annájáról, Liviu Rebreanuról és sok minden egyébről kötet terjedelmű tanulmányokat jelentettem meg. Igaz, mindig a saját ízlésem, úgy is mondhatnám szájam íze szerint. A hivatalos irányzatokhoz soha nem próbáltam dörgölődzni. Nem is írt soha senki egy kukkot sem róluk. (A Wass-dolgozatról sem.) Sem pro, sem kontra. Sem jobbról, sem balról. Úgy tűntek el a süllyesztőben, mintha meg sem születtek volna.

Ma már örülök, hogy így történt. Nyilvánvaló, hogy az esetleges méltatások is csupán afféle politikai pamfletek lehettek volna, mint a Narancs felvezetője. Érdemes elolvasni (a felvezetőt és mennybe küldött írásomat is). Bárki hozzáférhet a https://m.magyarnarancs.hu/konyv/wass-kori_romantika-59879 jelzésű linken. Az írás minden (vagy csaknem minden) betűjét ma is vállalom. Pedig közben másfél évtized telt el. S ha van is egy-két félmondat, amit ma óvatosabban írnék le, azt hiszem, azt sem azért, mert én változtam. Az idők lettek irgalmatlanabbak… Maholnap arra is képesek lennénk, hogy kőbaltákkal verjük agyba-főbe egymást…

Sok mindenre van szükségem. Nyugalomra. Családi szeretetre. Feledékenységre. Akár némi demenciára is.

Efféle megdicsőülésekre aligha.

Fotó: MTI

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Másodfokú viharriasztás harminc megyében
Fesztiválról fesztiválra hívják Horvát ...
Margó Irodalmi Fesztivál októberben, ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ