Ködoszlatásféle - Válasz Szilágyi-Gál Mihálynak
Vissza

Ködoszlatásféle - Válasz Szilágyi-Gál Mihálynak

A Szilágyi-Gál Mihály által kifogásolt cikkemnek (Nem oszló köd. Válasz Bíró Bélának, Szabadság augusztus 13) van egy alapvető és még mindig cáfolatra váró tétele, miszerint nincs természetes asszimiláció, minden asszimiláció gyöngéd vagy agresszív kényszerek által kiváltott folyamat. Hogy ezek a folyamatok mikor és miként zajlottak a maguk konkrét valóságában, fontos ugyan, de nem fogalom-meghatározó jelentőségű.

Még a hírhedt amerikai olvasztótégely is egy kisebb borzalom volt. Hogy ezt nem csak én feltételezem – a kalotaszegi magányban megbúvó dolgozószobámból –, azt egy jeles amerikai szociológus is megerősíteni látszik. Robert A. Dahl A forradalom után című könyvében írja: „Ahol az anyanyelvi különbségek a hagyományban gyökereznek, például Kanadában, Belgiumban,Svájcban vagy Indiában és országok tucatjaiban, a nyelvi kisebbségek jogot formánlak saját nyelvük használatára. E jog megtagadása erőszakot szülhet, s gyakran szül is; az elnyomás könnyen polgárháborúhoz vezethet. S végül is egy nyelv mélyen beágyazódik a személyiség belső rétegeibe. Azt mondani: az enyéim nyelve alacsonyabb rendű másokénál annyi, mint azt mondani: enyéim alacsonyabb rendűek másoknál. Mivel az amerikai partokra érkező emigránsok szegények és kiszolgáltatottak voltak, az angolul beszélő többség rájuk tudott kényszeríteni egyfajta nyelvi homogenizációt. Soha sem fogjuk megtudni, hogy önbecsülésüket és gyermekeikét mekkora sérülés érte.” (Osiris Kiadó – Readers International, Budapest, 1995, 21. oldal.)

Sapienti sat.

Ami meg a különböző asszimilációk sajátosságait illeti, azok valóban léteznek. Merőben másként próbált asszimilálódni Rebreanu, másként mai környezetem egykor színmagyar falvainak magyarjai. (Ma községközpontunkban, Magyargorbón (!) nagyítóval sem igen találni magyart. S a mi Magyarvistánkon is – „természetszerűen” – szaporodnak a román nyelvűek. Ők vannak többen, miért ne jönnének? És nem ők fognak asszimilálódni, ugyebár.)  Hogy a kunok és jászok puszta gyönyörűségből váltottak nyelvet, épp annyira valószínűtlen, mint ahogy a magyarok sem puszta gyönyörűségből váltottak vallást. (Lásd: fülekbe öntött forró ólom meg egyebek.)

Ami meg a nyelv és a kultúra (implicite vallás) közti Szilágyi-Gál-féle különbségtételt illeti, annak tanulmányozására ajánlom a Spectrum című német nyelvű tudományos folyóiratnak (a Scientific American német nyelvű testvérlapjának) a nyelv és a gondolkodásmód kapcsolatára vonatkozó – Vera Boroditsky billentyűzetéből származó – testes tanulmányát. Nem nagyképűségből idézem a német eredetit, hanem azért, mert újabban kommentelőim minden lehetséges apróságba kéjjel kötnek bele. Íme: Wie die Sprache das Denken Formt. Linguistische Strukturen prägen Art und Weise, wie wir die Welt vernehmen – in ungeahntesAusmaß! Magyarul: „Ahogyan a nyelv a gondolkodást formálja. A nyelvi szerkezetek belénk vésik azokat az alakzatokat és módozatokat, melyekben a világot érzékeljük – eddig nem is gyanított mértékben!” (Spektrum der Wissenschaft, Biologie, Medizin, Hirnforschung, 3.2020.)

A téma tényleg tengernyi szakirodalma az egyes esetekkel foglalkozik. S azokkal is ideológiailag (értsd: nem föltétlenül tudományosan) megterhelt nézőpontokból. Anélkül, hogy az asszimiláció fogalmának lényegét tisztáznák. Én – ezzel szemben – világosan kimondom (és kimondtam): minden asszimiláció gyöngéd vagy agresszív erőszak. (Lehet ezt nem érteni?!) Kisebbséginek bizonyuló egyének vagy népcsoportok egyfajta nemzetek közti „közösülésre” való kényszerítése. Hogy teljesen világos legyek: tömeges erőszak, gyakorta a szó szexuális értelmében is. (Lásd: a szovjet vagy akár amerikai békecsinálás vagy balkáni háborúk! Ezek persze a legszélsőségesebb esetek. A kevésbé szélsőséges: az elvileg – azaz normális körülmények közt egyébként kifogásolhatatlan – vegyes házasság.)

Parasztgyerek vagyok, ma is intenzíven kertészkedem. Még soha nem sikerült találnom két tökéletesen azonos rózsafát, kardvirágot, trombitafolyondárt. Még ha ugyanarról a gyökérről szaporítom is, nem lesznek ugyanazok, mert a talaj, a napsugarakhoz való hozzáférés és egyebek másokká teszik őket. Ettől függetlenül mindannyian rózsák, trombitafolyondárok és kardvirágok. Aki ezt megkérdőjelezi, az vagy nem ért a biológiához, vagy valamiféle ideológia elvakult híve. (Lásd a koronavírussal kapcsolatos zűrzavart.)

Vitapartnerem logikai igényei szerint minden egyes hajtásnak eltérő nevet kellene adnom. Ez nem csak túl bonyolult lenne, de zűrzavarkeltően hamis is.

Persze magától adódik a kérdés, ha nem asszimiláció, akkor mi? A válasz részemről ezúttal is félreérthetetlen: a szó tulajdonképpeni értelmében vett multikulturalizmus. Azaz az egymással együtt vagy egymás szomszédságában élő nyelvi-kulturális közösségek – tényleges egyenlőségre, egymás kölcsönös tiszteletére alapozott – együttélése. Hogy ez kétségtelenül lehetséges, arra nem csak Svájc az egyik meggyőző példa, de a Monarchia egykori nagyvárosai is. Gyerekkorom Brassójában még mindig mindhárom nemzetiség, a németek, a románok és a magyarok is beszélték egymás nyelvét. S kisebb feszültségek is csak akkor keletkeztek, amikor a francia nemzeteszme magyar rajongói a város fölötti Cenk tetejére állították Árpád apánk szobrát. S amit ők elkezdtek, azt végül a románok vitték tökélyre. Ma már magyar szót alig hallani, németet meg egyáltalán nem, ha csak nyugati turistákba nem botlik az ember.

Nem értem, hogy vitapartnereim – Szilágyi-Gál úr csak az egyik a sok közül – miért akarnak mindenáron hamisításra kényszeríteni.

Azt, hogy ők engem miért antiszemitáznak, szélső-jobboldaliznak, fasisztáznak rendületlenül (az utóbbi jelzőket – különösen az asszimiláció kapcsán – igazán kedélyeseknek kell találnom), már sokkal érthetőbb. Nyilván csak általánosítanak. Azaz: ugyanazt a logikai műveletet végzik el rajtam (nagyon is kétséges megalapozottsággal), melyet tőlem megtagadnak.

Lelkük rajta.

Soha semmilyen eszközzel (ha rendelkeznék is effélével) nem tagadnám meg tőlük ezt a jogot. Ez a véleményük. Az pedig – legalább is egy nevére érdemes demokráciában – még szabad. Bár – ha így folytatjuk – félek, nem sokáig …

De azért megismétlem: lelkük rajta.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Együttérző helyeslés – ...
Elsőfilmes rendező alkotása nyerte a ...
Hol a legmagasabb a fertőzési arány ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ