Az első szakaszban balfácán vagy. A kormányt esetleg jól tartod, s amikor az oktató megdicsér, mintha a hetedik mennyországban lennél. Csakhogy túl korán. Mindent egyszerre kell, jelezni, betenni, kivenni, jobbra nézni, balra és előre, hogy egy póknak is sok lenne. Nem és nem megy, és már közeledik a vizsga időpontja. Természetesen nem mész át.
A másodikban már nem vagy balfácán, de a vizsgán megdelejeződöl. Bármit is érzel, a rendőr mellett mindent elfelejtesz, főleg a lélekjelenléted. Ha öt percig működsz is, tovább nem tudsz. Persze, Románia mindig felkészíti az embert a legrosszabbra. Egy olyan helyre kell menned reggel nyolcra, ahol egy árva mosdó vagy kávézó nincs. Ne aggódj: ez csak a kezdet. Olyan helyre osztanak be később, ahol szintén nincs semmi. A bokrokba pisilsz, és a nőket sajnálod. Közben reszketsz, hogy mikor ül be melléd a rendőr, mert természetesen semmiféle órarend nincs. A román állam talán nem Isten, de végzet, és van hatalma.
A rendőr sokféle. Van nyársat nyelt és lazább, van folyton dohogó és vészjóslón hallgató. De ha olyan vagy, mint én, egy többnyire kedves idegbeteg, aki egyáltalán nem a Férfiak Klubjából lépett ki, akkor nagyon fel kell készülnöd. Hozzáteszem, hogy a rendőr viszont sok esetben onnan lép ki, "Domnu Demeni, da totuși sunteți bărbat", mondja szánalommal a suttyó hangjában.
Hogy lehet felkészülni? Egyrészt: a püntyöröm végig mellettem volt, sose mondta, hogy "egy igazi férfi már rég letette volna", vagy más ilyen kackiás ostobaságot. Nem emlegette, hogy mennyit költöttünk - mert a költségeket Matolcsy is soknak találná -, sem azt, hogy milyen jól dangubálnánk most Horvátországban. Megértette minden lelki gubancom, és elhihetik, van egy pár. Másrészt: én magam sosem hagytam abba a velük való foglalkozást. Egyre sikáltam és bogoztam magam, és minden egyes takarítással közelebb kerültem ahhoz, ami tegnap végül megtörtént. Hogy sikerült, azt Antal Ildikónak, az ő finom és határozott pszichológiai segítségének is köszönhetem. Harmadszor: a barátaim is segítettek. Kivittek néhány madárlátta helyre, és ott vezetni tanítottak. Nem sajnálták az idejüket, a hétvégéjüket, az idegeiket, csak magyaráztak fáradhatatlanul. Negyedszer: csütörtökön elmentem Besztercére. Többször írtam már az élményről, a lényeg most: maga az élmény. Vagyis az, hogy nem szorongtam itthon, nem téptem magam, nem ájuldoztam: a lelkem egy másik tartalommal telt fel. Ötödször: a világ legjobb rendőrét fogtam ki. Nem szólalt meg folyton, nem csapott le rögtön, megértő volt és nagyvonalú. Bár ne kivétel lenne! De ez talán azzal is összefügg, hogy ha segítesz magadon, az élet is válaszol. Isten majd a nagyáriánál.
Úgyhogy aki tegnap példaképül választott, annak nagyon köszönöm, de gondolja meg kétszer. Nyolcszor vágtak el, öt éve kínlódom, sok sírás és fogcsikorgatás, szánakozó tekintet történt ez alatt az idő alatt. Azt hiszem, a problémátlan tekintetűeknek egyszerűbb. Gyakran vágytam rá, bár ne születtem volna költőnek.
De végre ÁTMENTEEEEEEEEM!
(Forrás: Facebook)
