Klubvilágbajnokság: megismétlődhet a 38 évvel ezelőtti döntő

Klubvilágbajnokság: megismétlődhet a 38 évvel ezelőtti döntő
A házigazda katari al-Szadd és az új-kaledóniai Hienghene selejtezős összecsapásával szerdán kezdődik a labdarúgó-klubvilágbajnokság, amelynek döntője jövő hét szombaton lesz.

A két nagy esélyes, a Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpool és a Libertadores Kupa-címvédő brazil Flamengo kiemeltként csak a jövő heti elődöntőben lép pályára a tornán, amelyet először rendeznek Katarban. A Vörösök még soha nem hódították el a trófeát, amelyre eddig három lehetőségük volt, de 1981-ben, 1984-ben, majd 2005-ben is alulmaradtak. A brazil klub is csupán egyszer diadalmaskodott, méghozzá éppen 1981-ben, amikor a Liverpoolt verte 3–0-ra.

A klub-vb 2005-ben váltotta fel a klubvilágkupát, amelyen kizárólag Európa és Dél-Amerika legjobb együttese csapott össze. A klubvilágbajnokságon a hat kontinens legrangosabb klubsorozatának győztese, valamint a házigazda szerepel. A megváltozott rendszer ellenére továbbra is kizárólag Dél-Amerikából és Európából került ki a győztes, olyan is csak négyszer – 2010-ben, 2013-ban, 2016-ban és tavaly – fordult elő a kongói Mazembe, a marokkói Raja Casablanca, a japán Kashima Antlers és az egyesült arab emírségekbeli al-Ain révén, hogy más kontinenst képviselő csapat került fináléba.

A jogelőd klubvilágkupát is beleszámítva az eddigi 57 kiírásból 32-szer európai, 25-ször dél-amerikai diadal született.