Kisebbségben

Kisebbségben
Azóta ragozom magamban a gyergyóremetei ügyet, hogy nyilvánosságra került: az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) megbírságolta a majdnem színmagyar község polgármesterét, mert a községi havilapot csak magyar nyelven adják ki. Ez – állítja a tanács – diszkrimináció a helyi 0,8 százalék románnal szemben. Úgy próbálom értelmezni az ügyet, hogy a világért se vádolhassanak kettős mércével. Vagyis nem helyeslem, hogy amikor többségben vagyunk, ugyanazt tegyük a kisebbséggel, amit velünk tesznek a többségiek, és nem tetszik. De bárhogy is forgatom a dolgot, nem sikerül kitörnöm az abszurd kategóriájából.

A székelyföldi községben, amely elsöprő többségben magyar, a 6165  lakos közül alig 46 vallotta magát román nemzetiségűnek. Ilyen körülmények között hiába a román a szent és hivatalos nyelv, Gyergyóremetén és sok más hasonló önkormányzatban minden magyarul zajlik. Gondolom a kocsmai incselkedésektől a tanácsülésekig minden. Az lenne igazán a furcsa, ha nem így volna. Az inkriminált hírlevél pedig nem hivatalos okmány, ami „irredenta” módon nem az állam nyelvén jelenik meg, pusztán tájékoztató jellege van, tehát törvénysértésről nincs szó. (Különben a polgármestert már rég elvitte volna a rendőr …) A kiadvány célja tehát az, hogy mindenki értse a tartalmát. Érti is. Még a magukat románnak vallók sem panaszkodnak állítólag emiatt, ők vélhetően jobban tudnak magyarul, mint a gyergyóremeteiek románul. Sőt!

És akkor most helyettesítsük be a behelyettesítendőt: Kolozs megye Szamosújvárnémeti nevű községében (hogy egy kéznél fekvő példával éljek), a magyar lakosság számaránya durván 1 százalék. A község 3860 lakósából 40 vallotta magát magyarnak. Nem tudom, hogy van-e önkormányzati hírlevelük, vagy mi, de arra mérget veszek, hogy ha ki is adnak ilyesmit, azt nem fordítják le magyarra. Mi több, az is biztos, hogy a maroknyi magyarság sem követelné ezt meg, a törvény ugyanis szigorúan 20 százalékos küszöböt állapít meg az illető településen élő kisebbségek anyanyelvhasználatára. Persze, bármelyik önkormányzat dönthet úgy, hogy tesz a kisebbségek felé egy nemes gesztust és pozitív diszkriminációt alkalmaz velük szemben, de ha erre nem kerül sor, a diszkriminációellenes tanács nem fog megbírságolni senkit, amiért a 40 darab magyar nem saját nyelvén olvassa a község kulturális életének izgalmas hírösszefoglalóját.

És akkor most hogy van? A gyergyóremetei 46 adófizető állampolgárnak azért van ebben az esetben “többletjoga”, mert románnak vallja magát, ezzel szemben az ugyancsak adózó 40 magyart jó esetben kiröhögik, ha azt az elvárást fogalmazzák meg, miszerint a helyi kiadványt saját nyelvén akarják emészteni. Ez nem számít diszkriminációnak az etnikai hovatartozásra való tekintettel? Vagyis hát a románok, ha 0,8 százalékos arányban élnek egy községben, ők akkor is többségnek számítanak?

Mi a forrása ennek az abszurditásnak? – merengünk itt egy ideje, miközben még mindig jönnek a bírságok, hol ezért, hol azért, sok évvel a vátrás, nagyromániás idők után. Talán ha a román törvényhozók nem ahhoz a görcsös félelemhez igazítanák állandóan a jogszabályokat, hogy minden elhangzó magyar szó, jelkép az ország feldarabolódásához vezető utat kövezi ki, sokkal emészthetőbb, a mindennapi életben is alkalmazhatóbb paragrafusok kerülnének ki a kezük alól. Ha esetleg eljutnánk oda, hogy nem elsősorban számarányokról, kisebbségekről, hanem közösségekről beszélünk egyszer… De amíg ez az “itt a román az úr a házban” mentalitás uralkodik, és a pofonnak is román a nemzetisége, sok esély nincs erre. Konkrét pech, hogy Gyergyóremetén ilyen visszás helyzet alakult ki, de fogadni mernék, ebből sem azt a következtetést vonják le azok, akiknek ezeket le kéne vonni, hogy ésszerűbb törvényekre van szükség, épp ellenkezőleg! Hogy talán a kisebbségben levő többséget diszkrimináló kisebbségeket még inkább meg kellene zabolázni.

Szóval nem egyszerű dolog kisebbségben élni Romániában, nagyon jó, ha ezt a többségi románok is tudják. Negyvenhatan közülük biztosan …