Kihallgatják a férfit, aki újságokat gyújthatott meg a PSD kolozsvári székházánál
Vissza

Kihallgatják a férfit, aki újságokat gyújthatott meg a PSD kolozsvári székházánál

Ma a kolozsvári rendőrök kihallgatják azt a 40 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy újságokat gyújthatott meg a Szociáldemokrata Párt (PSD) kincses városi székházánál. A férfi ellen gyújtogatás általi károkozásra tett kísérlet miatt indult eljárás.

A Kolozs megyei Rendőr-főkapitányság mai közleménye szerint házkutatás zajlott a férfi lakásán, ahol olyan ruházati cikkeket és más javakat találtak, amelyek hozzájárulhatnak az ügy megoldásához.

„A Kolozs megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei azonosítottak egy férfit, aki részt vehetett a február 22-éről 23-ára, az egyik politikai párt kolozsvári székházánál történt incidensben. A bűncselekmény dokumentálása érdekében kedden házkutatás zajlott a férfi lakásán, amelyben a bűncselekmények felderítését végző osztály és a különleges egység rendőrei, illetve a kriminalisztikai osztály szakértői vettek részt. A nyomozás során kiderült, hogy a 40 éves kolozsvári férfi részt vehetett az említett incidensben, a házkutatás nyomán pedig ruházati cikkeket és más javakat foglaltak le, amelyek hozzájárulhatnak az ügy megoldásához, amelyben gyújtogatás általi károkozásra tett kísérlet a gyanú” – mutat rá a közlemény.

A kolozsvári rendőrség pénteken indított nyomozást, miután Horia Nasra parlamenti képviselő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) megyei szervezetének elnöke bejelentette, hogy ismeretlen személyek újságokat égettek a pártszékház előtt, és Molotov-koktélt dobtak az ajtó elé.

Csütörtök este mintegy 300 ember tüntetett Kolozsváron, miután Tudorel Toader igazságügyi miniszter Laura Codruţa Kövesinek az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) éléről történő menesztését célzó eljárás elindítását kérte. A tüntetők leállították a forgalmat a PSD-székház előtt.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Egy ukrán nacionalista weboldalra ...
Részvételre és lelkiismeret szerinti ...
Nagy erejű tornádó söpört végig Kanada ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ