Kibékíthetetlenül?

Kibékíthetetlenül?
Régóta érzem, hogy létezik egy szakadék az önkormányzat és a lakosok között. És ezt a különböző befektetések kapcsán megszervezett közviták sem tudták áthidalni. Az elmúlt években több olyan közvitán vettem részt, ahol a részt vevő polgárok elmondták ugyan a mondanivalójukat, de nem tűnt úgy, hogy az önkormányzat figyelembe vette volna őket. Inkább az volt az érzésem, hogy a közviták amolyan „kipipálandó” események. Megvolt és kész. Letudtuk, senki nem mondhatja, hogy nem kérdeztük meg az érintetteket – gondolhatják.

Ez a kibékíthetetlen ellentét már akkor is érezhető volt, amikor jó másfél évtizede teljesen átalakították a Főteret. Akkor sirattuk a kigyomlált zöldövezetet, a gyönyörű bokrokat. Aztán lekövezték a Főteret, jöttek a magyar napok és más tömegrendezvények, és – a polgármesteri hivatal jól számolt – az idő végül feloldotta az ellenérzéseket, ma már egyre kevésbé jut eszünkbe, hogy milyen volt a Főtér az elmúlt hetven-nyolcvan évben. (Legalábbis azoknak, akik egyáltalán emlékeznek még ilyesmire…)

Mostanában a Szamos-part felújítása került az érdeklődés középpontjába.  Az ott lakók – nem is kevesen – aggódva figyelik a végeérhetetlennek tűnő munkálatokat. Mi csak azt látjuk, hogy eltelnek hetek, és nem dolgozik senki. Aztán betonlapszerű elemeket tesznek le, amelyeknek senki sem örül. Láttuk, hogy fákat is ültettek, de laikusként felteszem a kérdést: vajon ezek mennyire életképesek az ottani körülmények között? Vagy úgy járunk, mint a fent említett Főtér esetében: amikor a fák kiszáradtak, rögvest mást ültettek helyükbe, ami persze megint pénzkiadás, de kicsire nem adunk. A Szamos-part kapcsán nem érthetek egyet azokkal sem, akik a régit sírják vissza, hiszen az elhanyagolt, burjánokkal teli rész volt, nem hiányozhat senkinek. Igaz, volt néhány éve kialakított játszótér is, ami mindig tele volt boldog, jókedvű gyerekekkel. Gondolom, játszótér a felújítás után is lesz, de kötve hiszem, hogy elődje olyan rossz állapotban lett volna, hogy azt ne lehetne újrahasznosítani.

Hasonlóképpen a metró és a helyiérdekű vasút is megosztotta a várost. Az önkormányzat teljes mellszélességgel kiállt emellett, míg a civil szervezetek és a lakosok egy része nem látja értelmét ennek a projektnek.  De említhetném még szintén a Donát negyedben a Hétvezér tér és környékének átalakítását, ahol szintén lassan halad a munka. Az ott lakók arról panaszkodnak, hogy hetek telnek el, és nem dolgozik senki.  Továbbá elvárták volna azt is, hogy pontosan tájékoztassák az ott lakókat arról, mit is akar az önkormányzat módosítani. A polgármesteri hivatalnak megvan az ott lakó adófizetők jegyzéke, tehát a hagyományos postai úton is értesíthették volna a lakosokat, ha már a megvalósításokról és fizetendő adókról küldenek értesítést évről évre. Az egyik környező utcában betonlaphoz hasonlatos járdákat alakítanak ki… Kezd frásza lenni az embereknek ettől, a belváros tavalyelőtti felújítása után két ismerősöm botlott meg a járdán egy-egy kiálló kőben, mindkettő a sürgősségre került bokaficammal. És még jó néhányan, akik megúszták felhorzsolt térddel, megrándult vállal.

Bárhogy is, az önkormányzatnak sokkal jobban oda kell figyelnie a lakosokkal való kommunikációra, a tájékoztatásra.  Közérthetően és kedvesen. A kibékíthetetlen ellentét – amire már utaltam –, a lakosok szomorúsága és számba nem vétele egyik félnek sem kedvez. Csakis így lehet a támogatók tábora nagyobb, mint az ellenkezőké.