Ezért általában az egy millió lakosra számolt – tünetekkel is járó, tehát regisztrált – megbetegedéseket, illetve a vírus hatására bekövetkezett elhalálozásokat szokás alapul venni. Ezért volt hamis Szabó Tímeának a magyar parlamentben felhozott fuldokló hangú vádja, hogy Magyarországon a legnagyobb a járvány áldozatainak száma. Ő vagy tanácsadói ugyanis az elhalálozási arányt az elvégzett vizsgálatok, azaz a tesztek számához viszonyították. Annak ellenére is, hogy a magyar egészségügyi hatóságok már kezdettől leszögezték: mivel a lakosság egésze, sőt nagyobbik része sem tesztelhető, a teszteket csak azokban az esetekben értelmes elvégezni, amikor a fertőzés komoly gyanúja merül fel. (Erősen fertőzött környezet, fertőzött országokból való beutazás vagy bizonyítottan fertőzött személyekre utaló jelek.)
Az utóbbi időben azonban felmerült a fertőzöttségnek a népesség nagyobb csoportjaira, illetve – extrapolációval – egészére vonatkozó, jóval egyszerűbb és olcsóbb lehetősége is. S ez – amint arról a nyugati sajtó az utóbbi napokban sűrűn cikkezett – a szennyvíztisztítókba áramló víz fertőzöttségi fokának tesztelése. Az így kapott eredmény valóban megbízható adatokat szolgáltathat a fertőzöttség szintjére vonatkozóan, s így – közvetve – valóban lehetőséget teremthet az egészségügyi rendszer hatékonyságának mérésére is.
Efféle kísérletek Ausztriában, Hollandiában, az Egyesült Államokban már valóban folynak. Eddigelé Bécsre és Innsbruckra vonatkozóan állnak rendelkezésre megbízható adatok. Kurz osztrák kancellár ezekre (is) alapozva kezdeményezte a járvány miatti megszorítások enyhítését. Az eredmények ugyanis azt jelzik, hogy viszonylag kevés azoknak a fertőzötteknek a száma, akik nem mutatnak tüneteket, de fertőzhetik az egészségeseket. Főként a veszélyeztetett rétegeket: az egyéb betegségekben szenvedőket vagy az idősebb korosztályokat. Szabó Tímeának tehát az osztrák módszer bevezetését kellett volna szorgalmaznia, ha állításait valóban alá szerette volna támasztani. Természetesen nem tette, hiszen félő, hogy ezek a tesztek is állításai cáfolatául szolgálnának.
Így aztán az is kiderülhetne, hogy a tudományos adatok a – nem mindig tisztességes – politikai küzdelmek eszközévé, egészen pontosan vádaskodások ürügyeivé alakíthatók.
A problémát súlyosbíthatja, hogy a maguk a tudósok is fölhasználhatók politikai célok érdekében. Sajnos, a tudományos világban is bőséggel akadnak korrumpálható személyek, akik hozzáértésüket politikai szimpátiáik vagy megrendelőik szolgálatába állíthatják. Az általa forgalmazott vádakat Szabó Tímea is szakemberek adataira alapozhatta. Szakemberekére, akik a tényeket manipulálták. Vagy úgy, hogy szakszerűtlen, de csak alaposabb vizsgálatokkal leleleplezhető összefüggésekbe hozták őket egymással, vagy céltudatosan válogattak közülük, illetve érdekeiknek megfelelően súlyozták a rendelkezésükre álló adatokat. Ez azonban nem annyira szaktudás, mint inkább intelligencia kérdése. Az intelligencia kényes fogalom. J. P. Guilford, kérdéskör legalaposabb amerikai ismerője a The Nature of Human Intelligence című 1967-ben megjelent tanulmányában az intelligencia százhúsz válfaját különböztette meg, s a lajstrom azóta is újabb változatokkal bővült. Ezek közül az egyik legjelentősebb a manipulatív intelligencia, melynek esetében az értelmi képességek nem az igazság kiderítését, implicite a politika és a közvélemény adekvát tájékoztatását, hanem éppenséggel félrevezetését szolgálják. És az intelligenciának ez a válfaja az utóbbi évtizedekben rémisztő „fejlődésen” esett át. Az ember csak kapkodhatja a fejét. Főként ma, a válság napjaiban. Mert amit manapság az ember reggel hitelesnek vél, azt már délután „súlyos érvek” hatása alatt hamisnak kell tekintenie, hogy estére már egy másik argumentációt tekintsen elfogadhatónak. Szintén „súlyos érvek” hatása alatt…
A tudomány ugyanis gyakorta maga sem az egzaktságnak és a megbízhatóságnak az a terrénuma, melynek mi, kívülállók gyakorta tartani szeretnénk. Erre az állításra éppen a korona-vírus története szolgáltat beszédes példát. A koronavírus korántsem Vuhanban jelent meg. A tudomány jó ideje sok mindent tudott, egészen pontosan tudhatott volna róla, ha a szakma döntéshozói bizonyos tudományos eredményeket hajlandóak lettek volna komolyan venni. Sajnos nem ez történt. A vírust magát ugyanis egy June Almeida nevezetű angol kutató már 1964-ben felfedezte. Sőt – az épp akkortájt a szaklaboratóriumok kutatóinak rendelkezésére bocsátott elektronmikroszkóppal – használható felvételeket is készített róla. A felvételeken már akkor jól kivehetőek azok a koronára emlékeztető alakzatok, melyeknek a vírus nevét is köszönheti. Éveken át senki nem volt hajlandó komolyan venni – az egyébként teljesen meggyőző – felvételeket. Hogy miért? Pusztán azért, mert June – aki olasz családnevét is a férjétől kapta és professzori titulussal sem rendelkezett – csupán nő volt. Egy a sok közül, hogy úgy mondjam. Felfedezése még három évvel később sem keltett feltűnést, amikor a Journal of General Virology a fotókat, mint a vírus létezésének kétségtelen bizonyítékait nyilvánosságra hozta. Amint azt Jan Voss, az Express című lap munkatársa közzé tette, az időközben épp a vírus miatti fertőzésbe belehalt fiatal kínai tudós, akinek szintén heteken át nem akart hinni senki, sőt „elméletéért” a kínai kommunista hatalom súlyosan szankcionálta is, June felfedezésére alapozva jött rá, hogy az ország, sőt a világ is veszedelmes járvánnyal áll szemben.
Ennyit a tudomány (egészen pontosan a tudomány nevében ágáló döntéshozók) tévedhetetlenségéről. Igaz, Szabó Tímea, bár kétségtelenül nő, nem June Almeida. Sőt, még csak nem is angol.
Neve szerint magyar.
