CFR 1907: Ismét sínen a Vasutas
Frissítve további eredményekkel és a táblázattal
Frissítve további eredményekkel és a táblázattal
Vissza

CFR 1907: Ismét sínen a Vasutas

A Kolozsvári CFR 1907 kiütéses győzelmet aratott a Voluntari-i FC ellen, amely ellen a történetük során immár harmadik alkalommal nyer 5–0-ra a Dr. Constantin Rădulescu Stadionban (a szünetben már 3–0 volt az eredmény). Az Ilfov megyeiek több mint egy órán át kettős emberhátrányban játszottak.

A vasutasok kispadján Alin Minteuan másodedző irányította a csapatot, miután Dan Petrescu vezetőedzőt négy fordulóra eltiltották.

A találkozó gyakorlatilag 1–0-ról indult, Cătălin Itu először volt eredményes az élvonalban: a 2. percben Ciprian Deac csapatkapitány ívelt be szabadrúgást balról, az ifi játékos pedig megelőzte Victor Râmniceanu kapust, s a hálóba fejelt. Tíz percre rá az elefántcsontparti Lacina Traoré ellentámadását a spanyol Julio César Rodríguez López szabálytalanság árán tudta megállítani, s mivel a Ştefăneşti-ből (Argeş megye) származó Iulian Călin ezt úgy minősítette, hogy utolsó védőként tette, villant a piros lap. A Voluntari-i FC hamarosan kilenc főre fogyatkozott, miután a 28. percben az észak-macedón Marko Szimonovszki egy felugrásnál fültövön könyökölte Ovidiu Hobant, akit kis híján a mentő szállított el (végül megúszta egy óriási kötéssel).

Az első félidő hajrája két hasonló gólt és egy kapufát hozott. Egy percen belül szinte ugyanolyan módon talált be Hoban (35. perc) és Valentin Costache (36. perc), mindkettő a 16-os közeléből szemből lövésre szánta el magát, és eltalálta a jobb felső sarkot. Traoré a kapufát találta el a 39. percben.

Fordulás után már az újabb gól is összejött, Costache adott be balról az 51. percben, a csereként beállt francia–algériai Billel Abdel Omrani gyötrésében Cosmin Achim közelről a saját kapujába továbbította a labdát (4–0). Később Omrani is betalált, a feladó ismét Costache volt, a csatár pedig fejessel vette be a kaput.

Debütálás is történt, először kapott lehetőséget a 19 éves Andrei Dodi Joca, aki a 76. percben csereként állt be.

A vasutascsapat összeállítása: Giedrius Arlauskis – Mateo Susics, Andrei Burcă, Mike Cestor, Andrei Peteleu – Ovidiu Hoban, Cătălin Itu, Michael Pereira – Ciprian Deac (76. perc Andrei Dodi Joca), Lacina Traoré (46. perc Billel Abdel Omrani), Valentin Costache (60. perc Cătălin Golofca).

A bajnokságban az ismét élre álló kolozsváriak a legeredményesebbek (már 25 találatnál járnak), a sereghajtó Voluntari pedig a legtöbb gólt kapta eddig (21).

A CFR 1907-re legközelebb az olasz SS Lazio elleni Európa Liga-csoportmérkőzés vár, csütörtökön 19.55 perckor a Dr. Constantin Rădulescu Stadionban.

Végeredmény: Kolozsvári CFR 1907– Voluntari-i FC 5–0 (gól: Cătălin Itu – 2., Ovidiu Hoban – 35., Valentin Costache – 36., Cosmin Achim – 51., öngól és Billel Abdel Omrani – 67. perc; kiállítva: Julio César Rodríguez López – 12. és Marko Szimonovszki – 28. perc; mindkettő Voluntari).

További eredmények: • Clinceni-i Academica–Gyurgyevói Astra 1–1 (gól: Gabriel Tamaş – 31. perc, öngól, illetve Alexandru Popescu – 45. perc, öngól) • Târgoviştei Chindia–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 0–0 (a 48. percben a Sepsi játékosa, Goran Karanovic 11-est hibázott) • Bukaresti Dinamó–Botoşani-i FC 1–1 (Deian Sorescu – 58. perc, illetve Sofien Moussa – 65. perc). Lapzárta után ért véget a Jászvásári/Iaşi-i Politechnika–Nagyszebeni AFC Hermannstadt és a Krajovai Universitatea FC–FCSB találkozó, hétfőn 21 órakor játsszák a Konstancai Viitorul–Medgyesi Gázmetán mérkőzést (élőben közvetíti a Look Sport, a DigiSport1 és a Telekom Sport1 tévéadó). A sorrend:1.       Kv. CFR     9        6        2        1        25–8  20

2.       Gázmetán   8        5        3        0        17–6  18

3.       Krajova      8        5        1        2        11–7  16

4.       Viitorul       8        4        3        1        19–9  15

5.       Jászvásár    8        4        3        1        12–7  15

6.       Botoşani     9        2        6        1        16–14         12

7.       Astra 9        3        3        3        11–11         12

8.       Sepsi 9        1        7        1        6–6    10

9.       Dinamó       9        3        1        5        11–16         10

10.     Hermann.    8        3        0        5        11–18         9

11.     FCSB          8        2        1        5        9–17  7

12.     Clinceni      9        1        3        5        13–20         6

13.     Chindia       9        1        3        5        10–17         6

14.     Voluntari    9        1        2        6        6–21  5

Borítókép: Valentin Costache (18-as) góllal és gólpasszal is hozzájárult csapata sikeréhez – WWW.CFR1907.RO

EZ ÉRDEKELHETI
SPORT ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Irodalmi alapítványt hoz létre Olga ...
Elölről kezdődik a Zilahi Református ...
Megtalálták a vasárnap eltűnt 13 éves ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ