Irán: a világ elfogadására váró gyöngyszem (III.)
A víz miatt indulnak majd a háborúk
A víz miatt indulnak majd a háborúk
Vissza

Irán: a világ elfogadására váró gyöngyszem (III.)

Hozzászoktunk ahhoz, ugye, hogy a háborúkat a terület, a befolyás növelése és a nyersanya¬gok miatt indítják. Amikor az Isfahán városán keresztülhaladó folyót megláttam, akkor rádöbbentem: igaza lesz azoknak a stratégáknak, akik azt jósolják, az elkövetkező években a víz birtoklása miatt robbannak majd ki a katonai konfliktusok. A Zayandeh folyó kiszáradt medrét nézve ez igen reális perspektívának tűnik.

A házigazdánktól megtudtuk: évek óta rendkívül alacsony volt a vízhozam, mígnem annyira kevés csapadék esett, hogy a regionális kormányzat úgy döntött: a vizet a lakosságnak és az ipari célra szánja, a folyót hagyják ­kiszáradni. Látva az 1599 és 1602 között (!) épült gyönyörű Si-o-se-pol hidat, az ember elgondolkozik azon, mennyire tönkretettük azt a bolygót, amely az életünknek biztosít teret, s fajunk fennmaradását biztosítja.

A kontraszt pillanata következett: véletlenül az Isfahan City Center mallban kötöttünk ki. A mi szemszögünkből a burkába öltözött vagy a fejkendős nők látványa sehogy sem illeszkedett bele a hatalmas bevásárlóközpont hangulatába. 

Hegyi kaland térerő nélkül

 Másnap, azaz vasárnap reggel Shahrezából indult a nagy hegyi kaland: Soroush elvitt a hegyekben lakó szüleihez. Reméltük, sikerül megtalálnunk a kaskáik nomád törzset, de a legvadabb álmunkban sem gondoltunk arra, ami következett…

Házigazdánk és a francia lányok taxival vágtak neki az útnak, mi a bérelt kocsiban. Tudtuk, bár van iráni mobilkártyánk, igen körülményes lesz kommunikálni. Azt beszéltük meg, Semiromnál találkozunk. Mi itt meg is álltunk ugyan, de Soroush és a lányok sehol sem voltak. Megkértünk egy helybélit, hívja fel, magyarázza el, pontosan hol vagyunk, s aztán könnyen egymásra találunk. Hosszan beszélgettek. Sejtettük, ez érdekes lesz. A férfi beült a kocsijába (fehér Peugeot Pars, természetesen), s intett, kövessük. Ilyen körülmények között mégis, mi mást tehettünk volna? Amolyan kis city tour következett. Aztán hirtelen megálltunk, mert házigazdánk hívott. Azt mondta, a taxi sofőrje valakitől megtudta, hogy a kaskáik nomád törzs egyik településén esküvő van, kihagyhatatlan látvány és élmény, így azt mondta, nekünk is feltétlenül oda kell mennünk. Rögtön a telefonbeszélgetést követően megszűnt a térerő, a navigációnk is felmondta a szolgálatot, így maradt a hagyományos módszer: a semiromi férfi rajzolni kezdett: első rendőrőrs, majd ismét egy, majd balra, s Mehregerdnél jobbra. Padlógáz, indultunk. A rendőrök furán néztek ránk, vajon mi keresnivalónk van nekünk a sivatag közepén, de útba igazítottak. Ugyanúgy, mint az a motorkerékpáros, aki csak úgy belemutatott a semmibe. Hirtelen Emma tömegre lett figyelmes az út bal oldalán: kiderült, ott az esküvő. Micsoda éles látása van egy hölgynek, amikor esküvőről van szó…

 Egyedi élmény: kaskáik esküvő szomorú menyasszonnyal

Házigazdánk puhatolózni kezdett: vajon befogadnak minket is? Kétségtelen: helyi ember nélkül a vályogházakkal is rendelkező, a világtól eléggé elzárkózó nomád törzs tagjai nemigen fogadják be az idegeneket. Az esküvői zenekart egy gyermekekkel körbevett, körülbelül 2x2 méteres pokrócon ülő, két dobos és egy trombitás férfi képezte. Biankának és Emmának sikerült beöltöznie a helybéli nők rózsamotívumos és a szivárvány színeiben pompázó ruhájába, mi, a férfiak pedig beálltunk táncolni. A menyasszony kifejezetten szomorúnak tűnt, a vőlegény azért mosolygott szegény. A vendégek zöld-sárga sálakat lebegtetve, hangosan kurjongatva vették körül a boldog házaspárt. Az esküvői menüt egy erre a célra felállított sátorban a földre helyezett, nejlonnal bevont szőnyegen fogyasztottuk el. Olyan fehér színű műanyag dobozban hozták az ételt, mint amilyent az élelmiszer ellátással foglalkozó cégek használnak. Melléje egy negyedliteres kóla járt. Nehezen tudtuk elfogyasztani a lencsés szószból és rizsből álló ünnepi ebédet, mert mindenki folyton minket nézett. Kérdezték volna, honnan jöttünk, mivel foglalkozunk, mit láttunk Iránban, tetszik-e az ország, de a nyelvi akadályok ezt nem tették lehetővé: ők sem beszéltek angolul, mi sem fárszi nyelven. Közös fotó következett a friss házasokkal, akik sokallták a riálban fejenként 10 lejnek megfelelő esküvői hozzájárulást. Nem volt megjátszás.

Kaskáik esküvői jelenet

 

Nehéz szívvel váltunk meg a török nyelvű nomád népcsoporttól. Nyitott szívvel fogadtak bennünket, már-már az volt az érzésünk, elvesszük a figyelmet a házaspárról, annyira érdeklődtek irántunk, s követték minden mozdulatunkat. Mindent megadtak nekünk, mindent megosztottak velünk...

Souroush szülei és Padena falu újabb kellemes meglepetést jelentett. A hegyekben fekvő ház nappalijába rendezkedünk be: könyvek sokasága, festmények, katonasági fotók. Soroush édesapja angoltanár volt a helyi iskolában, annyi kötete roskad a polcokon, hogy a helybéliek azt mondták neki: akár könyvtárat is működtethetne. Soroush édesanyja levágott egy tyúkot, bőséges vacsorával vendégeltek meg bennünket. Az est énekléssel végződött: A csitári hegyek alatt című dalt külön felkérésre kellett elénekelnem…A kaskáik nomád törzsnél ez a férfiak közös esküvői asztala

Esküvői vendégek a kaskáik nomád törzsnél

 Hétfőn meglátogattuk a települést, s a kaskáik nomád törzs tagjaival ismét találkoztunk: ezek a családok már nem vályogházban, hanem sátorban laktak. Soroush a faluban dúló vízháborúkról mesélt, s egy gazdag családról, amelyik valósággal kisajátította a zöld oázisnak számító település eme kincsnek számító „nyersanyagát”. Patakban mosószerrel és gumikesztyűvel ruhákat mosó fiatal lányokra lettünk figyelmesek a sátrak közelében. Házigazdánk közbenjárására szerencsére beleegyeztek, hogy lefényképezzük őket. Soroush családjának segítettünk diót szedni, s ezt kiadós ebéddel hálálták meg, amely után elindultunk Shirázba. Sajnos nem sikerült kapcsolatba lépnünk a Vendégszeretők Klubján (CouchSurfing), így azon a szálláson aludtunk, ahol a többiek az iráni látogatásuk elején – ők fordítva tették meg a mi útvonalunkat. A Niayesh vendégfogadó kiváló helynek bizonyult, s végre megejtettük a rég várt zuhanyzást...

Kaskáik sátor

 

Shiráz, Perzsia egykori központja

 Erősen lüktetett az 1,6 milliós város szíve: a forgalom, az emberek, a nyüzsgés mind-mind hozzájárult a vibrációhoz. Perzsia volt központja kitett magáért: legalábbis ami a hőséget illeti. A pillanatnyi idegenvezető nem tágított: a hölgyeknek csadort kellett viselniük az Ali emír sírját is magába foglaló mecsetben. A helyet nem tekinthettük meg, csak muszlimokat engednek a közelébe.

Shirázban már jobban hozzá vannak szokva a helybéliek a többnyire európai turistákhoz. Három fiatal fiú eléggé rámenősen próbált a papagájmódszerrel (az állatka kihúzza a cetlire írt jövődet) pénzt kérni tőlünk, mígnem egy helybéli erélyesen rájuk szólt, hogy hagyják abba. A Vakil fürdőt csak kintről tekintettük meg, a Karim Khan kastélyt viszont bőven elég volt ugyanígy. Természetesen, kipróbáltuk a frissen üzembe helyezett, a férfiakat és a nőket külön-külön szerelvényekben utaztató metrót is: alig pár riálba került a fuvar. Észrevehető, amint az iráni hatóságok kétségbeesetten mérsékelni próbálják a rendkívül zsúfolt felszíni forgalmat, ám ebben a konkrét esetben sikertelenül: alig utazott valaki a földalattin.

Moziban is jártunk, igaz, csak az épületben – mert valahol mégis meg kellett könnyebbülnünk… Hirtelen a gyermekkorombeli mozik jutottak eszembe: ugyanilyen volt például a kolozsvári Köztársaság filmszínház belseje. A kivétel az, hogy ott nem csak román szirupos filmeket vetítettek. Itt csak ilyen jellegű iráni produkciók plakátjait láthattuk. Kész időutazás egy kis nosztalgiával fűszerezve. A jó filmeket valószínűleg otthon nézik meg az emberek…

„Házon kívül iszlám, a lakásban nem”

 Míg megkerült házigazdánkra, Alira vártunk, egy parkban is megfordultunk: rengetegen voltak. Pingpongoztak, labdáztak, láthatóan élvezték az életet. Szomorú mozzanatban is volt részünk: a piacon kékre, lilára és rózsaszínre festett csibékre lettünk figyelmesek. Világos, hogy az állatvédelem még gyerekcipőben jár ebben az országban. Állítólag így gyorsabban eladják ezeket a kis állatkákat a gyerekeknek…

{Tovább olvasható még 1042 szó.}
Ali, a házigazdánk sejtelmes formában jelentkezett: azt mondta, értünk jön saját kocsival, mégis taxival érkezett. Aztán kiderült, hogy akkora a kocsija, hogy nem fér el Shiraz szűk belvárosi utcáin, s csak megközelíteni tudta a vendéglátó egységet. Meglátva a kocsiját, attól tartottunk, bajunk esik. Vajon miből gazdagodhatott meg? Csak nem szervke
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, 

KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK
EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Áder János az ukrán és a román elnökhöz ...
Holnaptól lehet iratkozni a Sapientia ...
Potápi: több mint 2,2 milliárd forintos ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ