Inkubátor Program – várják az elsőfilmesek jelentkezését
Vissza

Inkubátor Program – várják az elsőfilmesek jelentkezését

A Nemzeti Filmintézet (NFI) ismét meghirdette a pályakezdő rendezők első, egészestés mozifilmje elkészítését támogató pályázatát, az Inkubátor Programot. A 6. alkalommal meghirdetett kezdeményezés célja a fiatal filmesek innovatív, kísérletező alkotói bemutatkozásának támogatása.

Az Inkubátor Programra jelentkezhetnek diplomás, de egészestés mozifilmet még be nem mutatott rendezők, és azok is, akik rövidfilmjükkel nemzetközi filmfesztiválokon szerepeltek, valamint pályázhatnak olyan alkotók is, akik országos sugárzású televízióban bemutatott tévéfilm vagy tévésorozat rendezői voltak – olvasható az NFI közleményében.

A programra szeptember 30-ig lehet jelentkezni filmötlettel (treatment) és rövid szinopszissal a Filmintézet honlapján közzétett pályázati kiírás szerint – áll a közleményben.

A beérkezett pályázatok közül a szakmai előzsűri november 3-ig 10 filmtervet választ ki, amelyeknek forgatókönyv-fejlesztését a Filmintézet pályázati úton 2 millió forinttal támogatja. A döntőbe kerülő filmterveket a Filmintézet fejlesztő csapata szakmai támogatással is segíti. Novembertől öt hónap áll az alkotók rendelkezésére a forgatókönyvek megírására, majd a döntősök a május végi Pitch Fórumon mutathatják be filmterveiket a szakmai közönség előtt. A felkészülést a Filmintézet Fast Forward Programjának workshopjai is segítik.

A 10 döntős filmterv közül négyet a zsűri és egyet a meghívott rendezőkből, producerekből, kritikusokból és filmes szakemberekből álló szakmai közönség választ majd ki. A kiválasztott filmek gyártására pályázati úton a játékfilmeknél 100 millió, a dokumentumfilmeknél 30 millió forintig nyújt támogatást az Inkubátor Program. Az alkotók a filmkészítés során igénybe vehetik a Filmintézet szakmai támogatását.

(Borítókép: Jelenet az Inkubátor Program egyik sikerfilmjéből, Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotásából, amelynek világpremierje a cannes-i fesztiválon volt és elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a FIPRESCI rangos díját. Fotó forrása: port.hu)


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Sporthírek röviden a nagyvilágból
Online filmvetítés Törőcsik Mari ...
Szabadnap az oltásra jelentkezőknek?

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ